Pihenő

Izland. A gejzírek, a lundák és a gleccserek hazája

Az Erasmus+ program életem szerves része. A különböző projekteknek köszönhetően rengeteg várost, országot jártam már be, számtalan iskolát és tanárt ismertem meg. Legújabb képzésem helyszíne Izlandon történt, a kurzus célja pedig az ottani iskolarendszer, a helyi történelem, a kultúra és a természet megismerése volt.
author
Vasárnap

2022. május 26. 10:35

Vasárnap
Shutterstock-felvétel

Szárnyra kapó művészet

Izlandon szinte percről percre változó időjárás fogadja az utazót, ugyanakkor az emberek élvezik az életet – a téli rövid nappalok ellenére is. Filozófiájuk szerint mindenkinek egy élete van, így abból kell kihozni a legtöbbet. Már a reptéren jól láthatóak ennek az életfelfogásnak a nyomai, több művészeti alkotás is bölcsen hirdeti. Többek között az ismert posztmodern művész, Erró kézzel festett, kerámialapokból álló fala, mely egy 1999-ből származó azonos nevű festménye másolata. Ez részben az égbolt legendáival, a modern élet gyökértelenségével és a kalandos lehetőségek alkalmazásával foglalkozik, ami megjelenik egy másik izlandi művész, Rúrí Rainbow című alkotásában is: rozsdamentes acélcsövekből és ólomüvegből készült, s a szivárvány valamennyi színében pompázik előttem. Magnús Tómasson Jet Nestjét nem is említve, mely egy sziklafészekben ülő óriási tojás, és kilenc méter magasan áll egy kivilágított tó közepén.

A reptérről Reykjavík felé menet és a fővárosban is csak kapkodom fejemet az épületeket szemlélve. Az izlandi építészet az elmúlt ezer év során alaposan megváltozott. Az első fejlődési lépcsőfok a 14. században következett be, amikor is a viking stílusú, hosszú házak fokozatosan elnéptelenedtek, és helyettük kisebb, egymással összekötött épületek jelentek meg a vidéken. A 20. században a városi stílusú faházak, majd a horganyzott acéllemezzel borított lakóházak, később pedig a vasbeton épületek lettek a jellemzőek. Rendkívül izgalmas, hogy egy-egy ház valamelyikén ízléses graffitik díszítik a falakat, akár nyakkendőt is megtanulhatunk kötni általuk.

A főváros legmagasabb épülete a Hallgrímskirkja evangélikus templom, mely közel 40 évig készült, mára ez a szigetország egyik legismertebb szimbóluma. A város másik legikonikusabb épülete, amelyre azonnal felfigyel a turista, a 2011-ben megnyitott Harpa koncertterem és konferenciaközpont. Jellegzetes, színes üveghomlokzatát Izland bazalttája ihlette, engem leginkább egy méhkaptárra emlékeztetett. Itt találhatóak az Izlandi Szimfonikus Zenekar és az Izlandi Opera irodái. Ottjártunkkor volt szerencsénk egy kisebb koncerten is részt venni, hátborzongató volt a Ma önről álmodtam megint…-et hallgatni az izlandi szimfonikusok fúvósainak előadásában.

Vasárnap

A szigetország az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Skócia között helyezkedik el. Mivel az ország belseje nehezen lakható, kopár, terméketlen vidék, a települések túlnyomó része a part közelében található. Ez Európa második legnagyobb szigete, a kezdeti időktől a 19. század közepéig lakossága 40–60 000 között ingadozott, ugyanakkor az életkörülmények rohamos fejlődésének köszönhetően népessége mára meghaladta a 360 000 főt. A legnagyobb városok között ott szerepel Reykjavík – ez egyben a világ legészakibb fővárosa is, Akureyri és Keflavík, mely mellett az ország egyetlen nemzetközi repülőtere is található.

Vasárnap

Természeti sokszínűség

Izland flórája és faunája lenyűgöző, egy geológusnak pedig kiapadhatatlan kőzetforrás. A Perlan kilátóban és Természettudományi Múzeumban mi magunk is megismerkedtünk a sziget gazdag kőzet- és lávagyűjteményével. Március lévén pedig, bár joggal leshettük volna a sarki fényt éjszakánként, mégsem volt szerencsénk. A fénytenger elkerült bennünket. Aki hasonló cipőben jár, az mindenképpen tekintse meg a múzeum látványshow-ját. Nemcsak csodás képeket és videókat láthat az aurora borealisról, hanem annak kialakulásáról és előfordulási helyeiről is sokat megtudhat. Nem mellesleg pedig csodálatos reykjavíki kép tárul szemünk elé a kilátóról. A lenyűgöző panorámát csak a gyorsan változó időjárás zavarhatja meg, de nem hiába mondják, hogy bármikor járjunk is Izlandon, sok eséllyel mind a négy évszakot megtapasztalhatjuk.

A természeti csodákat és kötelező látnivalókat sem hagyhattuk ki, ha már itt jártunk, legalábbis azokat, amelyek a közelünkben voltak, és a kurzus kötött programjai között is szerepeltek. A Golden Cirlce, vagyis az Arany körút többek között magába foglalja Thingvellirt, Geysirt, Gullfosst és a Blue Lagoon felfedezését, indulás előtt pedig a déli partvidéket is. Mint később megtudtuk, Thingvellir volt például a helyszíne az Alþingnek, Izland éves parlamentjének 930-tól az 1798-as Þingvellirben tartott utolsó ülésig. A park ma egy hasadékvölgyben fekszik, amely az észak-amerikai és eurázsiai tektonikus lemezek közötti határt jelöli. A Blue Lagoon geotermikus fürdő, melyben mind megmártóztunk, ezzel szemben egy lávamezőn található. A víz tejszínes kék árnyalata a magas szilícium-dioxid-tartalmának köszönhető. A puha fehér iszapot a tó fenekéről a fürdőzők bátran magukra dörzsölhetik.

Vasárnap

Vízesések mindenütt

Az Izlandon töltött hat nap közel sem volt elég a szigetország felfedezésére, de ízelítőt azért a rengeteg vízesésből is kaptunk. A Seljalandsfoss-vízesés például közel 60 métert esik, a Seljalands folyó részeként, az Eyjafjallajökull vulkán gleccserből származik. Érdekesség, hogy a vízesés mögött egy kis barlang is található, melybe besétálhatunk.

A Skógafoss az ország egyik legnagyobb vízesése, szélessége óriási, közel 25 métert ölel fel. A vízesés által folyamatosan termelt permetezés mennyisége miatt nemegyszer egy vagy kettős szivárvány jelenik meg a vidék felett.

A Sólheimajökull-gleccser Izland déli részén, a Katla és az Eyjafjallajökull vulkánok között helyezkedik el. Az éghajlatváltozás miatt meglehetősen gyorsan olvad. Sajnálatos, de ez az ország valamennyi gleccserére igaz, nagy részük eltűnik a következő évszázadban. Hogy miben gyönyörködhetünk aztán? Például a Reynisdrangar bazalttengeri halmokban, amelyek a Reynisfjall-hegy alatt helyezkednek el. A halmokat fekete homokos strand keretezi, amelyet 1991-ben a világ tíz legszebb, nem trópusi strandjai közé soroltak.

Vasárnap

Ki erre jár, lundát lát

A lunda, vagy más néven az angolból átvett puffin madár az Atlanti-óceán északi részén levő szigeteken él. Természetes élőhelyei az arktikus és mérsékelt övi gyepek, tengerpartok és a nyílt óceán. Mint megtudjuk, vonuló fajjal van dolgunk, melynek tollazata a hátán fekete, a hasán, a begyén, az arcán fehér. A csőre párzási idényben (március és április között) harsogóan színes, piros, sárga és kék, télen ezek a árnyalatok eltompulnak. Bár az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma gyorsan csökken. Ma már a Természetvédelmi Világszövetség listáján sebezhető fajként szerepel. Jó lenne élőben is látni egyet, de a Perlan múzeumban videók segítségével közelebb kerülhet hozzánk ez a kedves kis madár is.

Vasárnap

Mi vonzó a fiataloknak?

A fiatalok számára rendkívül vonzó lehet, hogy az izlandi iskolákban 1-től 10-ig osztályozzák a tanulók teljesítményeit, nem létezik bukás vagy évismétlés, sőt a hiányzások sem befolyásolják ezeket. Ugyanakkor az izlandiak rengeteget olvasnak. A szigetországi sagák ma is kedvelt olvasmányoknak számítanak épp úgy, ahogy a régi mondák. A manók, a törpék és a tündérek világa a modern élet szerves részei maradtak errefelé. Sok izlandi számára a legendák alakjai ma is befolyásolják a mindennapi tevékenységüket, így például egyes utakat kerülővel építettek meg, hogy olyan sziklákat, melyeket a manók rejtekhelyének tartanak, ne háborgassanak.

Biztos vagyok benne, hogy még visszatérek e vidékre.

Szöveg Peternai Zsuzsanna

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/21. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ifj. Vidnyánszky Attila

Háromszor kapott már behívót

euró pénz

Így számolja ki a 13. nyugdíj összegét!

Felgyújtották a polgármester-jelölt autóját

Felgyújtották a polgármester-jelölt autóját a lánya születésnapján

koronavírus

Hány új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Szlovákiában? Mutatjuk!

ukrán válság k

Több robbanás volt Kijev központi kerületében

SZÖRNYŰ: Berántotta a bálázógép a 45 éves férfit

SZÖRNYŰ: Berántotta a bálázógép a 45 éves férfit

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.