„Itt nem félünk őszintének lenni”

A kilencedik mentortáborban huszonöt diák gyűlt össze Rimakokova mellett, és hat szekcióba osztva dolgoztak: képzőművészet, fotózás, kreatív írás, színház, tánc, zene. Ahogy a főszervezőtől, Ivanics Júliától megtudtuk, idén a helyzet több szempontból is különleges volt. Elsősorban figyelembe kellett venni az aktuális járványügyi intézkedéseket, ezért külsős előadóból is csak kettőt hívtak.

Képek, mozdulatok, dallamok

A gép mögül szemlélődők, azaz a fotósok mentora Kápostáš Martin civilben grafikus. „Szerencsére önálló diákokból áll a csapatom, ami jócskán megkönnyíti a munkát” – mondta Marci. Idén főleg a tájképeké volt a szerep. Sok közeli is készült bogarakról, virágokról, aminek persze ára volt. Marci a csapatával hosszas túrákat tett az erdőkben egy-egy felvétel kedvéért, és egy különleges naplementéért elautóztak Herencsvölgybe (Hriňová) is.

A táncosok oktatója, Gyepes Bianka szerint tanítványain látszik, hogy idáig is tánccal foglalkoztak. Bianka úgy véli, abban tud nekik segíteni, hogy gondolatokat és érzéseket vigyenek a mozdulatok mögé: „Meg kell tanulniuk a testükbe kerülni és kontrollálni a mozgásukat” – mondja a budapesti MU Terminál egykori táncművésze, jelenleg szabadúszó.

Miquèu Montanaro vándorzenész is elégedett a csapatával. „Van egy komoly csoportom, már előzetes zenei ismeretekkel, akik tudnak énekelni és a hangszerekkel bánni” – hangsúlyozta. Első feladatként összekevertek két otthonról hozott darabot, utána komponáltak, írtak, feldolgoztak. Számukra eddig idegen stílusokba is belekóstoltak, mint a népzene, a dzsessz, a magyar és a francia sanzon vagy amerikai folk. Montanaro szerint az a fontos, hogy „felszabaduljon bennük a saját zenéjük”.

Egyik este az összes táborozó részvételével közös dúdolós improvizációval segítettek a napnak lebukni a málnapataki völgyet szegélyező hegyek mögé – egészen különleges pillanat volt.

Túl a komfortzónán

Képzőművészeink sem unatkoztak. Oktatóik, Török Bianka és Gyenes Gábor megismertették velük a monotípiát, azaz a síknyomásnak nevezett technikát. Ez gyors és látványos, a véletlennel dolgozik. Az elkészült képből kiválasztanak egy részletet, és azt összekapcsolják valami mással. „Meg akarjuk tanítani őket a véletlennel, absztrakttal dolgozni, megmutatni egy másik oldalt, másik szemszöget. Ez pont az ellentéte annak, amit az iskolában tanulnak” – magyarázta Bianka. Ezekkel a rövid feladatokkal akarják a tanítványaikat kiléptetni a komfortzónájukból. Az egyik erre irányuló kreatív kísérlet a helyi fürdőmedence külső falának dekorálása volt. „A társaság amúgy elég vegyes, vannak újak, visszajárók, de akad olyan is, aki másik csoportból vándorolt át ide, hogy kipróbálja magát” – tette hozzá Gábor.

Az írók négy főből álló csapatát két mentor segítette, Bőd Titanilla újságíró és Veres István író, aki egyben a Vasárnap munkatársa. Munkájuk fő eredménye idén is a tábori lap volt, amely tizenkét oldalon jelent meg, és ezúttal a MolyLAPka nevet kapta. „Nagy meglepetés, pozitív csalódás a csoport. Sokszor nagyon nehéz kiszűrni a beküldött munkákból, hogy ki milyen” – jegyezte meg István. Titanilla hozzátette, hogy a diákok termékenyek, és van elképzelésük, a mentoroknak csak egy kis iránymutatást kell adniuk. Ebben az évben több műfajt is kipróbálhattak sorsolás útján, írhattak verset a naplementéről, kritikát az ebédről, és még egy önálló oknyomozó riport is készült.

Béhr Márton, a komáromi Jókai Színház színésze a színjátszók mentora. Idei csapatának, két lánynak és egy fiúnak Nádasi László Nászéjszaka című kabaréját dolgozta át – mivel az eredetit két férfi és egy nő játssza. „Jó velük dolgozni, mert szorgalmasak, tenni akarnak, és egy fáradtabb reggelen sem kell őket nyúzni. Már régebbről ismertem őket, ezért tudtam, hogy jó csoport lesz, és jó is lett” – mondta Márton.

S hogy miért különleges ez a tábor a táborozók szerint? „Itt nem félünk őszintének lenni, és könnyen leküzdjük a gátlásainkat. Elengedjük a megfelelési kényszert, csak dolgozunk, és nem bíráljuk saját magunkat” – tette hozzá az a Marczibál Bence, aki tavaly a táncosok csoportját erősítette, idén pedig a színészekhez jött.

Visszatérő művészpalánták

Ha nem lesz is ugyanolyan, ugyanúgy jó lesz, ezért jöttünk vissza, állítja az a nyolc táborozó, aki nem először jár a Minorma mentortáborában.

Hatan közülük ugyanabba a kategóriába jelentkeztek, mint korábban, ketten pedig csoportot váltottak, mert úgy érezték, többet ki tudnak hozni magukból, ha egy másik területen is kipróbálják képességeiket. Mindannyian úgy gondolják, a hangulat az alapja egy jó élménynek. „Sokféle ember, sokféle irányból, és mégsem akarunk egymás fölé kerekedni, a közös hangot akarjuk megtalálni” – mondja Marczibál Bence, aki a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból érkezett. Szerinte a mentorok mindig tudnak újat hozni, mindig képesek valami olyat mutatni, amire a diákoknak épp szükségük van, így másodszor, vagy akár harmadszor is ugyanolyan vagy hasonló ritmusban tudnak haladni, mint az elsőtáborozók.

A művészpalánta elnevezés igazán helytálló, a tábor ugyanis olyan, mint egy hatalmas üvegház. Elhatárolja, úgymond megvédi és komfortos környezetbe helyezi a magokat, megadva nekik mindent, amire szükségük lehet ahhoz, hogy egészségesen nőhessenek. A külvilág kint reked, csak művek, művészek és kreativitás marad. Ivanics Júlia főszervező szerint a Minorma Mentortábor abban egyedülálló, hogy nemcsak a szakmaiság és az alkotás a lényeg, hanem az egymásra hangolódás, az odafigyelés, egymás elfogadása, vagyis a személyi és a művészi szabadság megélése.

Szöveg Madarász Zsófia, Soltész Luca

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene