Ilyen hatással van az agyunkra az alváshiány

Ilyen hatással van az agyunkra az alváshiány

Bizonyos szokások akár éveket is elvehetnek az életünkből.

Az eredeti cikket a Magazín.sk oldalán olvashatjátok!

Az agyunk az egyik legérzékenyebb szervünk, és bizonyos kutatások nemrégiben kimutatták, hogy bizonyos rossz szokásoknak köszönhetően akár egy éjszaka alatt is több évet öregedhet. Egy, a Kaliforniai Egyetem idegtudománnyal foglalkozó folyóiratában publikált kutatás vezetői megfigyelték 134 résztvevő agyi állapotát mágnesesrezonancia-jelekkel. Az alanyokat több csoportra osztották az alvási szokásaik szerint. Alapvetően mindegyik csoport legalább egy éjszakát hagyományos, nyolcórás alvással töltött, majd az egyik csoport egy éjszaka csupán három órát aludt, egy másik csoport semennyit, egy harmadik csoport öt napon át csupán ötöt, a negyedik csoport pedig végig tartotta a nyolcórás időt.

A résztvevők agyáról minden reggel MRI-képet készítettek, és megfigyelték, hogy bár a kevesebb órát alvó csoportoknál nem történt jelentős eltérés a kontrollcsoporthoz viszonyítva, azok az emberek, akik teljesen nélkülözték az alvást, meglepő eredményeket produkáltak. Az MRI-eredmények szerint az ő agyuk komoly öregedés jeleit mutatta, csaknem két évnek megfelelőt. Szerencsére amilyen gyorsan ez a helyzet beállt, az agy ugyanolyan gyorsan vissza is nyerte az eredeti formáját, egy éjszakányi pihentető alvás után. A kutatás viszont rávilágított, hogy az alvás nélkülözése valóban változásokat idézhet elő az agy működésében és fizikai állapotában. Ezt korábban már egyéb kutatások is kimutatták, ahogy azt is, hogy alvás hiányában megváltozik az agyunk folyadékeloszlása, valamint a szürkeállományunk térfogata. Fontos azonban kiemelni, hogy a kutatás során nem hagyományos értelemben vett testi öregedésről beszélünk, csupán változásokról, melyeket az MRI akként regisztrál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?