Pihenő

Hullan Zsuzsa észrevesz, felfedez

Évekig azt hitte, amit ő lát, azt mindenki látja. Mintha lenne egy harmadik szeme. Észrevesz. Felfedez. Visszafordul. És megnyomja a gombot. Hullan Zsuzsa a Vígszínház Aase-díjas színésznője.
Szabó G. László

2021. január 25. 09:15

szt
Kép: Szkárossy Zsuzsa

Közvetlen kollégáival interjúkötetben beszélgetett. Negyvenkilenc évesen negyvenkilenc napon át közel ezer kilométert tett meg az El Caminón. Bakancskoptató című kötete kalandos útjának őszinte naplója. Az írással továbbra sem hagyott fel, de már rádiózik és fényképez is. Érzékenyen. Pontosan úgy, ahogy játszik, s ahogy a gondolatait pírra veti.

Nem most kezdett el fényképezni, mondja. Belecsöppent, mint Pilátus a krédóba. Eleinte csak úgy magának, a szeretteinek készített pár felvételt, s amelyiket igazán jónak látta, azt megosztotta másokkal. Köztük rádiós kollégájával, Fodor Jánossal, akitől egy nap azt hallotta: „Na, jó! Kezdd el nagyítani őket, én meg csinálok neked egy kiállítást.”

Hullan Zsuzsa másodállásban ugyanis rádiós műsorvezetőként jeleskedik. Állandó forgásban van. A Vígszínházban ősztől is A diktátorban és a Mágnás Miskában játszik, és már újabb kiállítása anyagán dolgozik.

„Kilenc évvel ezelőtt, a zarándokútról már gazdag gyűjteménnyel tértem haza. Hosszú út az El Camino. Franciaországban kezdődik, és Spanyolországban ér véget. Gyönyörű útszakasz, sok mindent lát az ember, de oda még nagyon egyszerű fényképezőgéppel mentem. Az elsődleges szempont az volt, hogy jó nagy tárhelyű kártya legyen benne, és nagyon kicsi legyen a gép, hiszen negyvenkilenc napon keresztül cipeltem, és viszonylag nagy felbontású képeket akartam készíteni. De akkor még egyáltalán nem volt az agyamban, hogy ebből egyszer kiállítás lesz. Nagyon sok felvételt csináltam. János, a férjem szokta mondani, hogy én enyészetfotós vagyok. És igaza van. Beleszeretek abba, amit a természet visszavesz. Az ember épít valamit, ahonnan aztán kivonul, a természet pedig elkezdi visszahódítani. Spanyolországban rengeteg olyan ház van, sőt láttam egy egész falut is, amelyet elhagytak valamiért az emberek. Viszont elképesztő gyönyörűséget hagytak maguk után, hiszen terméskőből építkeztek. Ennek a pusztulásnak a romantikájával egyszerűen nem tudtam betelni. Láttam egy házat, amelynek még megvolt a spalettája, de már lepattogott róla a festék, berozsdásodott minden, ami fém, ledőlt a teteje, és abból nőtt ki egy hatalmas fa. Magból. A házból. Elképzeltem, hogy kik lakhattak benne, hol főztek, hol lehetett az ágyuk, s onnan most egy másik élet szökkent törzsbe. Nagyon sok hasonló házat láttam.”

Rodosz szigetén járt tavalyelőtt, nyáron. Ott is olyan épület ejtette rabul, amely már az elmúlásé.

„Szeretem, ha spontán módon is történnek velem dolgok, valójában mégis olyan felkészülős vagyok. A sziget közepén van egy hely, a hegy tetején, s amikor Rodosz még olasz fennhatóság alá tartozott, épült ott egy tüdőszanatórium, ami még a hetvenes években is működött. Kórház volt, ahol betegek laktak, távol az egészséges emberektől. Aztán becsukták a szanatóriumot, és szép lassan tönkrement. Ma már szellemjárta hely. Én persze nem akartam kihagyni. Két és fél órán át ámuldoztam a hámló vakolatok és az egymásra felrakott nyolc-tíz szín, az árkádos bejárat, a lépcsőház és a szobák láttán. Ott már minden a pusztulásé. Bevallom, én tobzódtam ebben a látványban. Imádom nézni, amikor már az enyészet az úr, és elvégzi fenséges munkáját.”

Hogy mi fogta meg New York felhőkarcolói között?

„A tükröződések. Ha olyan dolgot látok meg valamiben vagy valami által, ami izgalmas a szemnek. Kína déli részén, Kantonban az operaház nyűgözött le. Mintha a tervező előre belelátta volna, hogyan mutat majd az egész, amikor organikusan tükröződik benne a környezet. Üveg- és betonkolosszus az épület, de benne a természet. Amióta az eszemet tudom, azóta derékfájós vagyok, és sokáig azt gondoltam, ez mindenkivel így van. Időbe telt, míg rájöttem, hogy én működöm rosszul. Hiányzik egy kis csatocska az egyik csigolyámból, ez okozza a szűnni nem akaró fájdalmat. De mondom, azt hittem, ez így normális. És a fotózással is így voltam. Arra gondoltam, mindenki ugyanazt látja, amit én. Hát nem! Tévedtem. Megyek az utcán a férjemmel, kérdezem tőle, hogy láttad azt az embert, aki…? Nem, nem látta. Közben ott volt egy komplett történet. Elmentünk mellette. Nekem elég volt egy pillanat, és máris felépítettem egy sorsot, a párom meg észre sem vette. Ő éppen akkor másvalamire figyelt. Ebben biztos van egyfajta szelekció. Kinek mire áll rá a szeme. Ki mire érzékeny. Kinek mire nyílik ki a lelke. Ha nálam a gép, és megfog valami, kattintok. Nem szűkítem le a dolgokat. Van emberekről szóló mappám, de olyan is, amelyben csak házak vagy ablakok vannak.”

Örömet az jelent számára, ha valami különlegeset örökíthet meg. Különlegesen szépet vagy érdekeset. Időszakai vannak. Ha szép az ősz, és keveset próbál a színházban, s talál egy témát, az be is szippantja.

„Olyankor kikapcsol az időérzékem. Észre sem veszem, hogy eltelt négy óra. Kijön hozzám a férjem a kertbe, és azt kérdezi: reggeliztél? Ja, még nem! S aztán hatszáz képből kiválogatok tízet-húszat, és azt mondom, a mindenit, ez azért nagyon klassz! Színházi próbafolyamatot vagy egy filmforgatást is szívesen végigfotóznék. Ahogy én látom a fontos pillanatokat. Kár, hogy Marilyn Monroe nem él már. Nagy kedvencem. A Kallódó emberek forgatására szívesen elmentem volna. És nem okvetlenül portrékkal jöttem volna vissza, hanem olyan felvételekkel, hogy miképpen készül a szerepre, hogyan dolgozik, hogy viseli a fáradtságot. Arthur Miller második felesége fotózta meg ezt a forgatási folyamatot, akivel azután házasodott össze, hogy elvált Monroe-tól. Ő készített a színésznőről olyan sorozatot, amelyre azt mondom, hogy igen, ez az igazi standfotó. Az öltöztető, a kellékes, a sminkes, a fodrász munkáját már végigkísértem fényképezőgéppel a kezemben, a Vígszínházban. Ha eljön az ideje, majd egy egész próbafolyamatot végigkísérek. Keleti Éva, a legnevesebb színházi fotósaink egyike azt írta a kiállításom vendégkönyvébe, és meg is hatódtam tőle: Menjél közelebb az emberekhez, mert nagyon jól látod őket! Ez komoly dicséret, de nagy feladat és nagy felelősség is. Részemről az alázat és a méltóság megőrzése.”

Következő kiállítása az ablakokról fog szólni. Azok tartják igazán lázban, mondja. Az ablak megnyit egy történetet. Vagy éppen lezár. De mindenképpen mögé lehet látni valamit.

„Régóta foglalkoztat, hogyan lehet egy történetet ablakba vagy ablak elé helyezni úgy, hogy abba egy egész sors legyen belesűrítve. Van egy nénim, aki az ablakban napozik. A Szépségszalon címet adtam a felvételnek. Nagyon szeretem. Egy másik ablakban szemmel láthatóan nehéz sorsú embereket találtam. A színészi képességem, amit az emberi jellemről tudok, az empatikus énem biztos, hogy segít a portréfotózásban. Nem gondolom magamról, hogy én olyanfajta színész vagyok, aki tudatosan vadászik gesztusokra, különböző megnyilvánulásokra. Nem járok figuralesre. Valahogy mégis azt érzem, hogy most, amikor már benne vagyok a korban, az agyammal szkennelek. Látásból ismerek egy testvérpárt. Nem tudom megállapítani, hány évesek lehetnek. Harminc és hetven között bármennyi. Kívánkoznak a tollamra is, szeretnék egyszer elbeszélgetni velük, de külön-külön. Talán betegek, van valami fogyatékosságuk, egyedül élnek. Ha egy ideig nem látom őket, elkezdek aggódni, hogy mi lehet velük. Fejben már írok egy történetet, amelyhez nekik még lehet, hogy nincs közük, de a végén nagyon érdekes lesz, úgy érzem. Hol itt, hol ott bukkannak fel, és hol az egyik, hol a másik. Két férfi. El is neveztem már őket magamnak. Bátyus és Öcsi. Addig hordanak egy ruhát, amíg le nem foszlik róluk. Aztán kapnak valakitől egy másikat, és abban vannak a következő évig. Szakállasak, elhanyagoltak, de szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat. Tudni szeretném, kik ők. Egy elhagyott házban laknak, ott akarom lefényképezni őket az ablakban. Szebb napokat megélt ház lehetett az valaha, kovácsoltvas kapuval. Néha kaját visznek nekik. Ott lóg felakasztva a kerítésen. Bent az autóban a fényképezőgépem. Várom a pillanatot, amikor majd lefényképezem őket.”

Megszállottság? Szenvedély? Szerelem, mondja Hullan Zsuzsa, amikor arról faggatom, mi ez az életében.

„Ugyanolyan szerelem, mint az utazás. Ausztráliában, a kontinens közepén áll egy hatalmas sziklatömb. Vörös monolit. Ayers Rock, más néven Uluru. A fehér bőrű lakosság Halott szívnek nevezi. A világ egyik legszentebb helye. Sokan elzarándokolnak oda. Esős időben ezüstszürke, naplementekor rövid ideig úgy tűnik, vörösen izzik. Négy óra, míg körbesétálja az ember. Mintha egy kavics bújt volna ki a földből a vörös sivatag közepén, és óriásira nőtt. Valahogy mindig vágytam oda. Erős szívdobogásom lett, amikor már ott álltam a közelében. Háromszáznegyven méter magas, felmászni nem lehet rá. Úgy éreztem magam ott, mintha kiszakadtam volna a világból. Döbbenetes élmény volt. Egyébként szeretek elveszni, egyedül bóklászni idegen helyeken. Leszakadni másokról, egymagamban felfedezőútra menni. A férjem jó partner ebben. Egyedül ő tarthat velem. Máskor elég nekem a körút is Pesten, vagy a kertünk. Ott is megtalálom a magamét, és ugyanolyan élvezettel bámulom.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár szerint a kormány számára elfogadhatatlan, hogy valaki érzelmi kötődés alapján felvegye egy másik ország állampolgárságát ⋌(TASR-felvétel)

Biztonsági kockázat a kettős állampolgárság?

igor matovič szputnyik
Frissítve

VIDEÓ+GALÉRIA: Megérkeztek Kassára a Szputnyik-vakcinák

a

VIDEÓ: Mire ügyeljünk a népszámlálási kérdőív kitöltésekor?

FFP2

Melyik jobb: a szájmaszk vagy a reszpirátor?

Tomáš Valášek

Újabb képviselő távozik a koalícióból, ezúttal a Szputnyik-vakcinák megvásárlásának körülményei miatt

koronavírus-vakcina Pfizer

Brit tanulmány: egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is nagyon hatékony a megbetegedés megelőzésében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.