Pihenő

Holnap is felkel a nap

Idén ősszel Strieženec Alex Nem tudom a nevem címmel új regénnyel rukkolt elő. A világjárvány ugyan fenekestül felborította a terveit, ő azonban nem csügged, hiszen ötletel, tervet készít a jövőre, s örök optimizmusával értékeli a körülötte zajló eseményeket.
Récsei Noémi

2020. november 20. 12:54

d
Kép: S. A. archívuma

A Vasárnap 2016-ban már készített vele interjút, akit bővebben érdekel a zenész-író története, elolvashatja a https://vasarnap.com/archivum/konyvek-zene-utani-csendben linken, Ferenczy Éva tollából. Most a legújabb regénye kapcsán felmerülő kérdésekről beszélgettünk.

Bizonyára nem tévedek, ha azt állítom, hogy rendkívül színes egyéniség vagy, hiszen számos szakterületen nyújtottál vagy nyújtasz mindmáig profi teljesítményt. Mitől lesz ennyire szerteágazó egy ember identitása? Te minek, kinek tartod magad?

A legnehezebbel kezded. Ilyenkor a családi hátteret szokták felemlegetni, s valamennyire igaz is. Apám egy ideig tanított, majd újságíró-szerkesztő lett az egykori Új Ifjúságnál, később az utódjánál, az Ifinél volt szerkesztő. Na, ezekből ragadt rám bőven; a tanításhoz is érzek elhivatottságot, meg az írás sem okoz gondot. Persze, hiába írok könnyen, ha nem volna mondanivalóm, semmit se érne. De ha visszagondolok a gyermekkoromra, a folklór, a néptánc kerül fókuszba: apám az egyik megalapítója volt a hazai magyar néptáncmozgalomnak, koreográfusként és táncosként sokat letett az asztalra, de az egész családom, beleértve a rokonokat is, részt vettek benne. Gyerkőcként engem is gyakran vittek magukkal a fellépésekre, még ma is átérzem ezeknek a hőskori néptánctalálkozóknak a hangulatát. A táncos és a zenész közeg azért nincs olyan messze egymástól, hogy mást ne mondjak: mindkettő csavargással jár. A zene egy kicsit talán többel. Csavarogtam is eleget a világban.

A másik identitásom – ha már te így nevezed –, az csak úgy jött. Talán a gének. A nagyapám, akiről a legújabb könyvem szól, elég jelentős írói-költői tehetséggel bírt, talán tőle örököltem. A regényben egyébként sok mindent kiadok magamról, persze még többet nagyapámról. A jó íráshoz sok olvasás szükségeltetik, ez nálam, az életem során, kis kivétellel megvolt. Emlékszem az első végigolvasott könyvre gyerekkoromból: érdekes módon nem próza talált meg, hanem Petőfi Sándor gyönyörűen illusztrált verses története, a János vitéz.

Ahogy említed, rengeteg állomása és árnyalata volt az életednek. Melyik identitásodban érzed magad teljesnek? Változik-e időről időre ez az érzés?

Szinte félve mondom ki: egy nagyjából boldog emberrel beszélgetsz most. Néha a klisék nagyon igazak tudnak lenni. Az a boldog ember, aki egész életében azt csinálja, amit szeret. Vagy szelídítsük elégedettre, mert a boldogság túlságosan elvont fogalom. És én valóban azt csináltam egész életemben, amiben kedvemet lelem: zenélek, tanítom a zenét, és még írok is róla. Az irodalom ehhez ajándékként jött, igaz, egy kicsit későn. De ott szunnyadt bennem, ezt mindig éreztem, aztán búvópatakként előtört. A kérdésed azért találó, mert a viszonyom az egyikhez, másikhoz változó. Kiegészítik egymást. Ha a zenében éppen csalódom, az irodalommal megvigasztalódom. Mint mikor összeveszünk a párunkkal, s a legjobb barátunkhoz megyünk kiengesztelődni.

Ez az összetettség, amiről beszélünk, mi módon nyilvánul meg abban, hogy ki vagy?

Van egy zen-buddhista tézis, ami arról értekezik, hogy minden embernek kellene találnia valamit, amiben teljesen otthon érzi magát. Érdekelheti ezernyi dolog, de egyvalamiben legyen tökéletesen otthon. Nos, nekem ez a zene, s ezen belül a dobolás. Szerénytelenül kijelenthetem, hogy erről nagyon sokat tudok; írtam a témában két könyvet, mellette egy e-könyvet is. S ami talán leginkább számít: megszállottként szeretem a hangszerem. Nem egyoldalú a dolog, a ráfordított időért cserébe kaptam is tőle sokat. Hogy példával éljek, ha zenészként nem doboltam volna, mondjuk így: rosszhírű éjszakai lokálokban, akkor nem születhetett volna meg a Bíborhajnal című kisregényem, amely nagyrészt egy amszterdami sztriptízbárban játszódik. Amúgy meg tökéletesen el tudok vonatkoztatni a zenétől az élet más csodái felé, és őszintén sajnálom, hogy időhiány miatt annyi minden kimarad az életemből, de hát a nap mifelénk is csak huszonnégy órából áll. Pedig „annyi mindent nem szerettem még” – hoppá, egy újabb klisé.

Legújabb köteted egyik meghatározó eleme az identitás. Nem tudom a nevem, ez a címe. Régóta foglalkoztat, hogy a te vezetéknevednek vajon mi a története?

Elmondom, hogy jött a könyv címének ötlete. Amikor elkészült a Bíborhajnal, a kiadó enyhén sajnálkozva jelezte: változtassak nevet, ilyen néven magyar írót nem lehet eladni a könyvpiacon. Először mellbevágott a dolog, utóbb hajlottam rá, válogattam is a névváltozatok között, de legvégül megmakacsoltam magam: nem akarok én híres lenni, azt sem tudom, miért írok, miért tagadjam meg nagyapámat. Valamire azért jó volt a lelki zűrzavar: elkezdtem nyomozni nagyapám, felmenőim után. Kutakodásom egyik gyümölcse a legújabb regényem, amely persze az életrajzi vonatkozások mellett sok fajsúlyos kérdést is felvet: mint a nemzetiségi hovatartozás, a vallás szerepe, a bűnösség vállalása.

Bizonyára kudarcként éli meg az ember, ha arra kényszerítik, változtasson a nevén, ergo az identitásán. Mit gondolsz az előítéletekről? Volt valaha ilyenben részed?

Mindig magyar iskolába jártam, a szlováktudásomat jórészt az utcán, a gyerekek közt szedtem össze. Ehhez képest elég jól megtanultam, de számtalanszor átéltem azt a szituációt, amikor szlovák környezetben meg kellett szólalnom, mondjuk az üzletben. Ilyenkor elbizonytalanodtam, s attól való félelmemben, hogy rosszul mondom, összeszorult torokkal motyogtam el mondanivalómat. Ilyesmi még ma is utolér, gondolom, nem vagyok egyedül, bár a frusztráció mértéke különböző lehet személyiségünk függvényében. Nem szoktak kinevetni, megalázni, de én mégis szorongok, valahányszor ilyen helyzetbe kerülök. Cserébe, a kétnyelvűségnek köszönhetően betekinthetünk egy másik kultúrába, de az ára ez az örökös szorongás, amit egy életen át hordunk magunkkal.

A valamivé vagy valakivé válás kapcsán jut eszembe: valakinek születünk, vagy azzá válunk? A te esetedben ez hogy van?

Talán nem mindegy, hogy mikor kezdjük az írást, én évekig cipeltem a témákat valahol a lelkem mélyén. Mivel késésben vagyok, úgy döntöttem, hogy kizárólag a nagybetűs életet írom meg. Lehet történeteket kreálni, ebben segít a beleérzés és a fantázia. De nem tudunk igazabbat, hitelesebbet kitalálni, mint amit az élet produkál. Minden betűt, szót, mondatot, amit nem ennek szentelünk, írói pocsékolásnak hiszek. Ezt nyilván mások máshogy látják, lelkük rajta. Én már annyit megéltem, hogy ez a muníció kitart életem végéig. Persze ehhez szükségeltetik a túlérzékenység képessége, ezzel engem megáldott (vagy megvert) a teremtő. Ez a túlérzékenység lehet záloga a hitelességnek.

Egy élet alatt mennyi alakot ölthet az identitásunk? Szeretném, ha segítenél megérteni ezt a jelenséget.

Ez fölöttébb érdekel engem is. Meg is próbáltam megmagyarázni – a könyvemben. Iszonyúan nagy téma, néhány mondatban nem tudom elmondani, ezért inkább most meg sem kísérelném.

Mit olvasol, mi foglalkoztat épp a világjárvány kellős közepén? Inspirál-e ez az időszak?

A járvány miatt lelassult a világ, vagyis talán megtért természetes, ősi tempójához: hosszabbak lettek a percek, órák. Zenész vagyok, kulturális eseményeket szervezek, sok rendezvényünk, fellépésünk elmaradt, a könyvbemutatómat is már kétszer elnapoltuk, amit persze fájlalok. Ezentúl, valami megfoghatatlan bizonytalanságot szül ez az állapot, amit a bőröm alatt érzek, beköltözik a tetteimbe, gondolataimba. Mindamellett találtam némi pozitívumot is ebben az időszakban: fellélegezhetek, időt nyerhetek hosszabb távú terveim megvalósításához. Ilyen van számtalan.

Mikor bejelentették a korlátozásokat, csak néhány órám maradt, hogy elrohanjak a könyvtárba, és bespájzoljak. Hirtelenjében három könyvet kaptam le a polcról. Így újra olvasom Mikszáth Kálmán csodás történeteit a Tót atyafiak és a Jó palócok gyűjteményből. Mivel rögeszmém a szlovák–magyar megbékülés, szívet melengető, amilyen tisztelettel, szeretettel ír Mikszáth az egyszerű, hegyi tót emberekről. A másik könyv, amit nemrég olvastam, Thomas Mann Doktor Faustusa. Harmadikként egy tényregényt vittem haza Frank Westerman holland írótól. Ezt szlovák nyelven olvasom, mivel éppen most fordítom – vagy tán újraírom – az új regényem, ilyenkor jó, ha bele-belemártózom a készülő könyv nyelvezetébe.

Amúgy jól vagyok, teli tettvággyal. Rossz napokon azzal vigasztalom magam: holnap is felkel majd a nap, még minden rendbe jöhet. (Ez is klisé. Nem baj.)

És még sok felkelő napban reménykedem…

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
e-shop

Egyre többen vásárolnak online

GALÉRIA: Lehullott az idei első hó Kassán

GALÉRIA: Lehullott az idei első hó Kassán

Peter Pellegrini
Frissítve

Matovičéknak csökkent, Pellegrini és Sulík pártjának nőtt a támogatottsága

Könyvsorsok: Elveszve New Yorkban

Könyvsorsok: Elveszve New Yorkban

Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Akiket vártak... – Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Sebastian Kurz

Kurz: A teljes zárlat után is szigorú korlátozásokkal kell számolni Ausztriában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.