Hogyan készül a nagycétényi hímes tojás?

Vasárnap

Bár a locsolkodás lassan kimegy a divatból, azoknak pedig, akik mégis megtisztelik a hölgyeket egy kis kölnivízzel, inkább csokitojást adnak, azért húsvéti díszként minden otthonban megtalálható a valódi hímes tojás. Idén, két örömtelen és vendégek nélküli húsvét után még nagyobb iránta a kereslet, de a nagycétényi Noszák Magdolna felkészült – otthonának minden zuga tele van szebbnél szebb, viasszal festett tojásokkal.

A rajzolást már januárban elkezdte, rögtön azután, hogy az ostyasütést követően egy kicsit megpihent. Olvasóinknak a Vasárnap karácsonyi számában mutattuk be őt, és már akkor elmondta, hogy a garázs és a kamra tele van a nyáron befestett tojásokkal, amelyeket már csak ki kell pingálni.

Nyári tojásfestés az udvaron

Azért jobb nyáron befesteni az alapszínre, mert a napon hamarabb szárad, és elég büdös is a festék. Idén bent is kellett még festenem, mert kevésnek láttam a piros tojást. Mindig az fogy a legjobban, akármilyen az aktuális divat, azért csak a piros az igazi” – mondja Magdolna, miközben a kamrában kampókon lógó tojásokat mutatja. Két napja száradnak, harmadnapon ki lehet őket pingálni viasszal. A viasz pedig zsírkrétából készül, amit otthoni praktikával és fifikával egy régi vasalóban, mécsesekben tart melegen. Gyakorlott, finom mozdulatokkal gombostű hegyével rajzolja a mintákat a tojásokra és azt mondja, egyet sem ront el. „Benne van már ez a kezemben, talán becsukott szemmel is tudnám” – nevet és már kész is egy hímes. Öt percbe sem telt az egész.

Hogy hányat fest meg egy évben, azt maga sem tudja, de ezernél biztosan többet. És hogy honnan van ennyi tojása? „Az ostyasütéskor felhasznált tojásokat mind elteszem, a liba-, kacsa- és fácántojásokat pedig keltetőből veszem. A ki nem kelt tojásokat eladják, mi pedig itthon egy szerkezettel kiszippantjuk a belsejét, kimossuk, kiszárítjuk a napon, felfűzzük és lakkos festékbe mártogatjuk. Januárban kezdem pingálni, naponta két-három órát dolgozom, ennyi idő alatt vagy száz tojás is elkészül – mondja Magdolna, de a keze beszéd közben sem áll. – Ahány vonást írok a tojásra, annyiszor kell a gombostűt bemártani a viaszba, mert hamar szárad. De hamar olvad is, ezért mindig elmondom a vevőknek, hogy ne tegyék ki a napra.”

Strucc- és kapcsos tojás

A legkelendőbbek minden évben a klasszikus virágmintás, piros-fehér-zöld hímesek, de azért a különleges fekete alapra festett, levendulamintás, vagy pántlikákkal, masnikkal díszített tojások iránt is van érdeklődés. Aki pedig nagyon különlegeset szeretne, az felnyitható kapcsos libatojást is vásárolhat Magdolnánál, amelyben kis ajándékot talál, vagy maga rejthet bele meglepetést a locsolóknak. „Ezt a férjem találta ki, ő is szereli rá a kapcsot, nagyon aprólékos munka. Ennél már csak a tojásfúrás idegölőbb, mert megesik, hogy az utolsó lyuknál pattan el a héja.” Ez egy méretes strucctojás esetében, ami festetlenül is 20 euróba kerül, bizony elég nagy bosszúság lenne, de szerencsére egy sem törött el közülük. „Egy hétig dolgoztam egy tojással, olyan por volt, amikor fúrtam, mint egy mészkőbányában” – mondja a férj, Noszák Milán. Egy kilyuggatott kifestett strucctojás ára 40 euró, de olyan különleges, hogy önmagában is elég, nem kell mellé más dísz.

Amikor már az összes tojást befestette, kifúrta és ellátta kapoccsal, Milán nekifog a korbácsfonásnak és a tojástartó fűzfaágak faragásának. Bár a környéken soha nem volt szokás a lányok megsuhintása, a pozsonyi piacon, ahová árusítani járnak, nagyon is kelendő a rugalmas fűzfavesszőből font portéka. „A szlovák vevők nagyon keresik, a Nagyszombat környékiek még csomót is fonattak bele, hogy jobban csípjen” – mondja, miközben már el is készült egy szép, különleges korbács.

Dísznek viszik

Magdolna az apróbb fácántojásokat kezdi pingálni – ezeket ágakra akasztják. „Ma már inkább dísz a hímes tojás, nem adják a locsolóknak. Nagycétényben régen petrezselyemzöldet vagy egy dudabőr nevű gazt tettek a tojásra, gézbe vagy fásliba kötötték, aztán hagymahéjban vagy cékla levében megfőzték és egy kis szalonnabőrrel kifényesítették. Később színes krepp-papírt tettek a főzővizébe, vagy már lehetett kapni tojásfestéket is. Minden lányos háznál festették a tojásokat, egy-egy locsoló több tucatnyit is összeszedett. Még az utcán is dobálóztak vele, de senki nem bánta, mert akkor minden háznál voltak tyúkok. Nem a tojás maga volt az érték, hanem a gesztus, hogy adták, és hogy ki kinek milyet adott. Az én lányaimhoz is úgy jártak a locsolók, hogy válogattak is, volt, akinek az anyja felírta, milyet vigyen. De az utóbbi években már nem nagyon jártak, idén talán még kevesebben fognak, mert a járvány alatt elszoktak egymástól az emberek. Nagy kár, mert lassan minden így elmarad, mindenki már csak magának díszíti a lakását. De annak is örülni kell, hogy még vannak, akik megtartják az ünnepeket” – mondja Magdolna.

Két egyforma hímes tojás nincs, még akkor sem, ha ugyanaz festi, hát, még ha más. Magdolna azt mondja, ha másoktól les el valamilyen mintát, akkor sem ugyanúgy csinálja. Ettől különlegesek és eredetiek a hímes tojásai, annyira, hogy még szalvétára is kerültek. Évekkel ezelőtt a besztercebányai piacon figyelt fel rá a hermándi (Harmanec) papírgyár munkatársa, lefényképezte a tojásait, és húsvéti szalvéta készült a fotó alapján. „Akkor még nem is tudtam úgy festeni, mint ma, az asztalon is csak egy kartondobozban volt a sok hímes. Ma már külön-külön rakom el kosárkákba, mert a tetszetősen elrendezett portéka szinte kínálja magát. El is fogy minden évben a java, ami pedig nem, azt elrakom nagyság és színek szerint, leltárt készítek, miből mennyi hiányzik, milyet kell a nyáron festenem. Mire bekészítem az pingálni valót, itt is a szeptember, és kezdhetem az ostyasütést. Így telik az év egyik munkától a másikig, de nagyon szerencsés vagyok, mert mindig ünnepre készülök.”

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/15-16. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?