Eddigi életem során nagyon sokat voltam már úton, de ez lesz most az első alkalom, hogy két hetet leszünk a családdal. De nem akárhogy: két hét egy lakóautóban! Miért tölt el ez a várakozás olyan izgalommal? Mi lehet jó egy lakóautóban? Mit várunk ettől az utazástól?
Szabadon menni, amerre csak a szemünk ellát. Megállni ott, ahol valami megszólít. Átélni a táj sajátosságait, észrevenni, ami éppen megragad. Sehova nem sietni, maradni, ameddig jólesik, aztán tovább haladni. Úton lenni és vándorolni. Megmozgatja nemcsak a testet, hanem a lelket is. Minden új impulzus új távlatba mutat. De azt is jelzi, hogy mindig van, amit mögöttünk kell hagynunk. Mintha testközelbe jönne az ige: „Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsidókhoz írt levél 13,14)
Persze, a mai modern lakóautók szinte olyan luxust biztosítanak, mint egy szálloda – de csak az tudja valójában, hogy közben mi mindenre kell odafigyelni, bebiztosítani a zökkenőmentes utazáshoz, aki már kipróbálta. Mondhatnánk, hogy ez a régi vándoréletnek egy modernizált változata, mely a nyugati országokban régóta nagyon közkedvelt.
Lélektani szempontból meghatározó az egy helyhez való kötődés, legfőképpen a családi gyökerek révén. A népek letelepedése mindig egy fontos momentum a történelemben, akárcsak az egyéni vagy egy családi otthon megtalálása. De a letelepedés nem a végső cél! A helykeresés, a felfedezés, az út kihívásai, az út közben adódó kihívások leküzdése, és a tájékozódás képessége mind fejlesztik és gazdagítják az egyén és a közösség életét.
Ha csak a bibliai Izráel kiválasztott népének a történetét nézzük, láthatjuk, hogy mennyit formálódott a vándorlás időszaka alatt. Maga az Úr hívta ki Ábrahámot, Izráel egyik ősatyját a megszokott helyről, hogy hittel kövesse őt. Majd kihívta Mózest és a népét Egyiptomból, hogy elvezesse őket az ígéret földjére. Nappal felhő és füst formájában, éjjel pedig tűzoszlopban mutatta Isten az irányt. Századokkal később a Babiloni fogságból ugyancsak útra hívja őket. Úton lenni bizalmat feltételez, és reményt sugall egyben. Az isteni ígéretek beteljesedéséhez hozzátartozik, hogy útra küldte a saját Fiát. Jézus maga is vándorolt városról városra, mert az ő küldetésének része az eljutás, a találkozás, az átadás, a kapcsolódás. Nem véletlenül fogalmaz Jézus így: „én vagyok az út, az igazság és az élet”.
A vándorlásnak van egy igencsak gyakorlati, pozitív oldala: a vándor csupán a legszükségesebbet viszi magával. Minden fölösleges kellék, holmi és teher előbb-utóbb kikerül a poggyászból. A vándorlás rámutat a lényegesre: nem a sok holmi a fontos, hanem inkább az, akivel együtt vagyunk. Az ember maga is vándor e földi életében, mígnem hazaér a Teremtőhöz, itt hagyja a mulandót. Akár egyedül, akár párban, akár egy családi vagy baráti közösségben vándorolunk, a legfontosabb mégis az, hogy mint elveszett bárányra ránk talált a Pásztor, akit követve értelmet kap életünk minden egyes lépése.
Mi lehet jó egy lakóautós utazásban? Lehet az élmény, hogy magunkkal visszük a fedelet a fejünk fölött, hogy bárhol megállhatunk, és amikor úgy gondoljuk, tovább haladhatunk. Folyamatosan haladva, mégis kellő biztonságban. Az a szabadság, melyben nem kell eldöntenünk: maradni vagy menni? Mint maga az életünk: akár maradunk, akár elindulunk, jó helyen vagyunk! „Mert az Isten országa közöttetek van!” (Lukács evangéliuma 17,21)
A szerző a ZIPS – Család- és párkapcsolatsegítő központ vezetője, református lelkész, mentálhigiénés szakember, egyetemi oktató
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/31. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.