Pihenő

Hajlik a rózsafa Hodosban. GALÉRIA

Akik az idén kulturális akciót akartak megszervezni, azoknak nem volt könnyű dolguk.
Vasárnap

2020. szeptember 9. 18:32

Kép Keszi Ildikó
Kép Keszi Ildikó

Azonban Nagy Noémit nem abból a fából faragták, aki könnyen feladja, ezért mindent bevetve szeptember 5-én a hodosi kultúrházban immár harmadik alkalommal megszervezte a „Hajlik a rózsafa” című nótaestet. Szigorú higiéniai feltételek mellett, magyarországi fellépők nélkül, újraszervezve mindent az alapoktól, ismét telt kultúrház előtt csendült fel a magyar nóta Hodosban. Édesanyjával, Nagy Irmával nemcsak szeretik, de kitűnően művelik is ezt a műfajt, amelyről az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyén elért eredmények is tanúskodnak. A fellépők képviseltették magukat Gömörtől kezdve Mátyusföldön át egész Csallóközig. Az énekeseket a kitűnő és elismert Sárközi Pál és cigányzenekara kísérte Dunaszerdahelyről. A prímás, Sárközi Pál, a cimbalmos, Vontszemű Tamás, és bőgőn kísért Rigó János – mindhárman Magyarországon, a Rajkó zenekarban végezték el zenei tanulmányaikat.

Nagy Edit

Galéria
Plakát-1
Kép Keszi Ildikó-2
Kép Keszi Ildikó-3
Kép Keszi Ildikó-4
+7

Fellépők: Magyar Nándor – Ipolyszalka, Nagy Attila – Gímes, Csemez Anikó – Jóka, Kukolikné Szendrei Rózsa – Rimaszombat, Méhes Judit – Nyékvárkony, Deák Béla – Alszószeli, Nagy Noémi – Hodos, Nagy Irma – Hodos, Bugár Ildikó Dunaszerdahely, Rácz Pál – Hodos, Győri Béla – Hodos.

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
terhesseg

Ismét két táborra szakadt a koalíció a körvonalazódó abortusztörvény miatt

Niklas-Wilson Sommer

22 éves hátvédet igazolt a DAC

Capitals

A pozsonyi Capitals célja a playoff

halál gyertya
Frissítve

Koronavírus: elhunyt a 41. beteg Szlovákiában

Mark David Chapman

Bocsánatot kért Yoko Onótól John Lennon gyilkosa

koronavírus iskola

Koronavírus-fertőzésre utaló tünetek jelentkeztek a verebélyi óvodai dolgozónál

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.