H. Zsebik Sarolta: Újságíró voltam 

Vasárnap

H. Zsebik Sarolta neve bizonyára nem ismeretlen a Vasárnap hűséges olvasói számára, hiszen az 1960-as évektől egészen az 1990-es évek elejéig aktív újságíróként dolgozott. Hogy mennyire meghatározó volt számára ez a hivatás, azt önéletrajzi kötetének címe is kifejezi: Újságíró voltam. 

A megálmodott szakmához vezető út nem volt akadályoktól mentes. Mi adta azt az erőt és eltökéltséget, amivel mégis sikerült teljesítened az álmod?
Egy mondatban kifejezve: a betű, az írás, az olvasás szeretete. Édesapám kezdettől előfizetője volt a Szabad Földművesnek, édesanyám a Dolgozó Nőnek (a Nő hetilap elődje – a szerk. megj.). Én kíváncsi gyerekként lapozgattam, nézegettem a betűket, fényképeket, később próbáltam olvasni, megérteni a szöveget. Elképzeltem, milyen jó lenne ott lenni az újságok készítésénél, írni a cikkeket, érdekes, okos emberekkel találkozni. Aztán középiskolás koromban apámtól ellesve – aki levelezője volt a Szabad Földművesnek – én is elkezdtem írogatni. Előbb csak kis tudósításokat a környezetemben történt eseményekről, majd bekapcsolódtam a lap által hirdetett versenyekbe, többször díjat is nyertem, egyszer pedig első lettem, ami után a főszerkesztő, Pathó Károly újságírói állást ígért. Persze, ehhez előbb le kellett érettségiznem, és fel kellett szabadulnia egy helynek az újságnál. A szüleim hallani sem akartak róla, hogy elmenjek otthonról. A családi hagyományok szerint a mezőgazdaságban kellett volna maradnom. Könyvelőként el is kezdtem a munkát, de továbbra is rendíthetetlenül az újságírásról álmodoztam.

Végül mégis sikerült eljutnod a fővárosba szülői engedéllyel, átélted az albérleti élet minden poklát, de néhány év után a Nő munkatársa lettél, és az életkörülményeid is javultak.
Ekkor teljesült az én igazi vágyam. Mindig ennél a női hetilapnál szerettem volna dolgozni. Imádtam a munkámat, száguldó riporterként jártam az országot. Lépésről lépésre haladva, 1968-ig elértem, hogy már ott voltam az országos napilapok újságírói között, akik részt vehettek a legfontosabb sajtótájékoztatókon, kivételes üzemek látogatásán, magas állami képviselőkkel való találkozásokon. A lap szempontjából ez nagy előnyt jelentett, mert közvetlenül, saját élményekkel gazdagítva tájékoztathattam az olvasóinkat. 

Így volt mindaddig, míg 1970 tavaszán elmentél szülési szabadságra. 
Erre az időre esett az 1968-as évek után következő politikai tisztogatás. A meglepetés akkor ért, amikor három év után visszamentem a munkahelyemre, és beültettek a gépírónő mellé. Megbíztak a receptek szerkesztésével és a levelezők írásainak korrigálásával. A magyarázat: az anyasági szabadság alatt nem voltam eléggé aktív, töröltek a pártból, nem végezhetek tovább újságírói munkát. Tiltakozásnak nem volt helye.

Mégis sikerült újra felépítened a szakmai karrieredet.
Nagyon nehéz éveket éltem át, de kitartottam. Az elkövetkező 16 évben fokozatosan minden szerkesztőségi posztot kipróbáltam. Voltam mezőgazdasági és ipari szerkesztő, majd osztályvezető, főszerkesztő-helyettes, szerkesztőségi titkár, végül megbízott főszerkesztő. Nem voltam párttag, tehát főszerkesztőnek nem nevezhettek ki. 

1989 után a lapkiadás óriási változásokon ment keresztül. A te életedben ekkor következett be a nagy törés.
1990-ben a kiadótól mindnyájan megkaptuk a felmondásunkat, és a lap megszűnt. Nekem a szívem szakadt meg, mintha a gyerekemet vették volna el tőlem. Az újságírást más lapnál nem tudtam folytatni, holott kaptam ajánlatokat. Megváltoztak a körülmények, az én újságírói normám, erkölcsöm más volt, mint amit akkor megköveteltek a lapok. És bármennyire vérzett is a szívem, számomra az újságírás, életem álma és vágya befejeződött.

A könyvedben külön fejezetet szentelsz a következő éveknek, amelyeket vállalkozóként éltél meg.
Rövid ideig fotólaboratóriumot üzemeltettem, utána pedig több élelmiszerboltot. Az alapoktól kellett kezdenem. Csak az üzletnek, a munkának éltem tíz éven keresztül. Megszerettem ezt a munkát is, mert ez is emberekkel kapcsolatos, igyekeztem a vevők kívánságának eleget tenni, amit ők megbecsültek. Mígnem 2000-ben bejöttek az országba a nagy nemzetközi élelmiszerüzletek, és mint abban az időben minden kisebb élelmiszerbolt, én is kénytelen voltam bezárni. 

Ezek után kezdődtek a nyugdíjas éveid.
Hatvanéves koromban mentem nyugdíjba. Közben a férjem vállalkozása, a nagy péksége, annak ellenére, hogy nagyon ügyes és a törvényeket minden téren betartó sikeres vállalkozó volt – a Mečiar-kormány alatt, a Szlovák Titkosszolgálat mindenkori hatalmának következtében –, tragikusan megszűnt. Ráment nemcsak a férjem egészsége, hanem a házasságunk is.

Szenvedélyes utazóként rengeteg országba eljutottál: szám szerint 49-be.
Újságíró koromban csak a szocialista országokba mehettünk. Én szerettem a Szovjetunióba járni, beszéltem az orosz nyelvet. Moszkvában többször megfordultam, a volt Leningrádban is. Felejthetetlen élmény volt számomra különösen Szibéria, Kirgízia, Örményország. Mint vállalkozó eljutottam Ausztráliába, Kínába, Kanadába. Jártam a Niagara-vízesésnél, a Dominikai Köztársaságban, Mexikó tengerpartján, végigutaztam Kubán, eljutottam a Fülöp-szigetekre, Izraelbe, Jordániába, láttam a norvég fjordokat és csaknem minden európai ország fővárosát. Megismertem, hogyan élnek másutt az emberek, és mindig azzal tértem haza: mindenütt jó, de legjobb otthon. Örülök, hogy 1968-ban ellenálltam a férjem csábításának, hogy menjünk Dél-Afrikába, vagy máshová a világba, mint akkor sok ismerősünk tette. Én itt születtem, itt akarok meghalni is. Nekem ez a hazám, számomra a legszebb hely a világon a Szoroskő alatti szülőfalum, Körtvélyes. De kellett e felismeréshez az összehasonlítási alap, más országok tájainak, népeinek megismerése.

Milyen érzés volt kivételesen egy kötetet írni, mennyire nagyobb, nehezebb vállalkozás, mint a cikkírás?
Bennem három regény témája élt, azt remélve, hogy egyszer megírom őket. A vállalkozói éveim alatt erre nem volt idő. Azt mondtam, majd ha nyugdíjas leszek. De ekkor meg elkapott az utazás vágya, folyton mentem valahová. Ezenkívül végre volt időm az unokáimmal törődni, amire sajnos az első tíz évükben nem értem rá. Aztán 2020-ban jött a Covid, a bezártság időszaka. Tavasszal, nyáron még eltöltöttem az időt a kertben, de aztán eljött az ősz, az esős, hosszú napok, és megijedtem. Mi lesz most velem egyedül bezárva a házamban? Leültem a számítógéphez, és minden előkészület nélkül, harminc év eltelte után elkezdtem írni. Magam is meglepődtem, milyen könnyen ment. Novembertől május végéig megírtam a 330 oldalas könyvet. Természetesen magyar nyelven, de a gyerekek, unokák kérésére szlovákra is lefordíttattam. A könyvemet előbb csak a családnak szántam azzal a gondolattal, hogy ismerjék meg az életemet, honnan hová jutottam, mit értem meg a 76 évem alatt. De aztán úgy láttam, talán másoknak is tudok vele nyújtani valamit: tanulságot, együttérzést, egy nő örömökkel, csalódásokkal, sikerekkel és bukásokkal megélt gazdag, nyílt és nagyon őszinte élettörténetét. 

Tudom, milyen büszke vagy arra, hogy nemzetközi családod harmonikusan és egyetértésben él együtt.
A családom valóban sokszínű. A magyaron és szlovákon kívül van afgán, mongol, osztrák, német, angol és kínai családtag is. Nemzetiségek, amelyek kultúrában, szokásokban, nevelési formában, hagyományokban nagyon eltérőek. De ezzel csak gazdagítjuk egymást. Mindenekelőtt az ember a fontos az ő személyes tulajdonságaival. És ha megvan az egymás közötti megértés, tisztelet, jóindulat és szeretet, akkor minden rendben van.

Van valami, amiről úgy érzed, kimaradt az életedből?
Három ilyen dolog van. Az egyik, hogy nem táncolhattam az Ifjú Szivekben. Nagyon szeretek még ma is táncolni, sajnos fiatal koromban nem tudtam időt szakítani arra, hogy helyt állhattam volna a tánccsoportban. A másik az angol nyelv ismeretének hiánya. Így csak irigykedve – persze büszkén is – veszem tudomásul, milyen jó a gyerekeimnek, az unokáimnak, akik már szinte anyanyelvi szinten beszélik az angolt, a németet. A harmadik, és talán a legfájóbb, hogy a férjemtől el kellett válnom, nem teljesült az álmom, hogy együtt öregedjünk meg.

Mi ad ma is erőt ahhoz, hogy tovább tudj lépni? Olyan energikus vagy, hogy sok huszonévest meghazudtolsz. Mi a titkod?
Mindig racionális, céltudatos ember voltam. Azt hiszem, ez a génjeimben van. Soha semmiben sem adtam fel a harcot. Igyekszem pozitívan gondolkozni, a jót keresni, a rosszat nem észrevenni. Nem hordok magamban gyűlöletet, rosszindulatot senki iránt. Ez nekem belső békét, megnyugvást ad. Keresem a nálamnál fiatalabbak társaságát, akik nem csupán orvosokról, gyógyszerekről beszélnek. Nem panaszkodom, még ha okom lenne is rá. Kedvelem a zenét, a táncot, a színvonalas szórakozást, a jógát. Már 17 éve járok a Harmadik Kor Egyetemére, még mindig új ismeretekre akarok szert tenni. Igyekszem vidámnak lenni, mosollyal üdvözölni mindenkit. Szeretem az embereket, és szeretem az életet.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/42. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!