Gombolyaggal játszani! Hogyan szerettem bele a horgolásba?

Sosem gondoltam volna, hogy én majd egyszer horgolgatni fogok, egyszerűen nem érdekelt, nem is igazán találkoztam vele. A nagyijaim nem tanítottak kicsiként. Aztán mégiscsak ez lett az új hobbim, ami most már a mindennapjaim fontos része. Igazából kicsit függő, megszállott lettem, képes vagyok lefekvés előtt horgolós videókat nézni a neten, de olyan is volt már, hogy azzal álmodtam, horgolok. Szoktam is viccelődni, hogy olyan vagyok, mint egy nagymama, sütiket sütök, fáj a hátam és horgolok. Félreértés ne essék, szerintem nagymamának lenni az egyik legszuperebb dolog a világon, hiszen több a móka, kevesebb a felelősség.

Mindig is tetszettek a horgolt játékok, kiegészítők. Nagyon kedves, egyedi dolgok készülnek így. Vettem is pár ilyesmit kézművesektől, bizony nem olcsón, mert rengeteg munkaóra elkészíteni, de még akkor sem gondoltam, hogy esetleg magamnak is megcsinálhatnám.

Anyukám is nagy rajongója az ilyesfajta cukiságoknak. Benne már hamarább megszületett a gondolat, hogy lehet, saját kezűleg kéne belefogni ebbe a projektbe. Vett is magának egy amigurumi (horgolt játékok) kézikönyvet, de ez aztán hosszú időre eltűnt, nem kezdett bele ő sem. Neki legalább volt némi alapja, a nagyija megtanította a horgolótű helyes tartására, láncszemet is tudott készíteni. A dédi felszerelései is ránk maradtak, néhány maradék fonal, tűk, horgolt kulcstartók…

A kezdetek

Nekem ahhoz, hogy a folyamat tényleg beinduljon, egy kicsit rosszabb időszakot kellett átélnem (egy kis mentális összeroppanás és hasonló finomságok). Ebben az időszakban kezdtem el újra „mütyürkézni”. Elővettem a festékeket, színes tollakat, kifestőket, kirakókat. Csakhogy sok minden be volt száradva, így kellett az újítás. Elmentünk hát egy kreatív hobbiboltba (ami önmagában is terápiás folyamat), és összevásároltunk minden jót. Ekkor kerültek friss pamutok és némi tömőanyag a házhoz. Sajnos csalódást kell okoznom, itt még mindig hetek kérdése volt a nagy találkozásom a horgolással. Ezek a kellékek anyukámhoz kerültek, engem hidegen hagytak, én inkább festeni akartam… Amiben amúgy egyáltalán nem vagyok jó, és még ki sem kapcsolt egyébként.

Aztán az albérletünk közelében láttam kiírva, hogy végkiárusítás van egy méteráru boltban. Mindig elmentem mellette, de valahogy sosem tértem be, már erősen megfogalmazódott a dolog, hogy most vagy soha, hiszen nemsokára véglegesen bezárnak. Megjegyezném, először olyan céllal mentem be, hogy anyunak szerezzek kellékeket, meg magamnak hímzéshez dolgokat (öhm, na igen, nem akart ezt a horgolás dolog képbe jönni, és igen, a kis keretem a hímzéshez ott magányoskodik a horgolóskellékeim közt, lehet, néhány hónap múlva hozzá is hozzájutok, és még egy igen arra, hogy szeretek halogatni). De végre eljött a fordulópont. A boltban dolgozó bácsi (igen, bácsi) annyira kedves volt, hogy teljesen feldobta a napom. Mindenhez értett, mindene volt, fogalmam sem volt, mit akarok venni, ő mégis tudta, mire lesz szükségem. Lelkesen magyarázott, megmutogatta a portékáját. Máris elkezdtem sajnálni, hogy így az utolsó pillanatban találtam rá (halogatás, kedves régi barátom). Felvittem a lakásba az anyumnak szerzett gombolyagokat, és szemeztem velük. Nagyon élveztem már a kiválasztásukat is, ahogy aztán a szatyorban pihentek, néha kivettem, megcsodáltam őket, örültem, hogy jajj, de szép színeket sikerült összeválogatnom.

Addig-addig nézegettem őket, míg megfordult a fejemben, ki kéne próbálni, milyen dolgozni velük. Kerestem videókat, ahol elmagyarázzák a kezdeteket. Görcsbe állt az ujjam, lassítva kellett néznem, rengetegszer vissza kellett tekernem, mégis nagyon nehéz volt, már szinte ideges voltam, de aztán megszületett életem első láncszeme, és pálcikákat is sikerült valahogy horgolnom. Három napig fájt utána a bal kezem, annyira görcsben volt. Mégis újra és újra kézbe vettem az „alkotásom”. Az a csodás gondolat is megszületett bennem, hogy vastagabb fonállal és nagyobb tűvel valószínűleg könnyebb lehet a dolog, meg nagyobb a sikerélmény. Szóval tényleg az utolsó, zárás előtti napon (épp időben) visszatértem méterárus barátomhoz, hogy vegyek egy érdekes, színátmenetes fonalat, meg egy méretben hozzá illő horgolótűt, és kitűztem célul, hogy télig horgolok egy sálat (nem voltak nagy elvárásaim magam felé, na). Igazam lett, ez már könnyebben ment. Hamarább lett látszata a csuklómozgásomnak, jó érzés volt. Nem kellett két évszak ahhoz, hogy elkészüljön a sálam (vagyis inkább egy gyerek sálja, de ne vesszünk el a részletekben), bár túlzás nélkül, nyolcszor kellett lebontanom az egészet, mert valami nem stimmelt, elszámoltam magam, görbe lett, de a végén csak sikerült, ha rövidke is az egész.

A tökéletes hobbi

Ráéreztem a horgolás ízére, egyre többet akartam belőle. Videókat, mintákat nézegettem, tervezgettem, álmodoztam, hogy mi mindent lehetne elkészíteni. Elmentem a nagyihoz is, akiről időközben kiderült, hogy amíg anyumék kicsik voltak, nagy mestere volt a horgolásnak. Megkértem, mutasson néhány trükköt, adjon tippeket. Ezután beszereztem egy horgolókészletet, mert azt a mai napig nem tudom, miben is szeretnék utazni horgolásügyileg, ezért jó, ha van kéznél minden méretű tűm. Úgy érzem, megtaláltam a számomra tökéletes hobbit. Azóta készítettem környezetkímélő, többször használatos arctisztító korongokat, különböző nyári topokat, elkészült az első nagyi kockám, és folyamatban van a retrós piacozós szatyrom is. Persze, még mindig ügyetlenke vagyok, van, hogy elszámolom magam, van, hogy vissza kell valamit bontanom (ez is milyen jó már, hogy a hibákat könnyedén lehet korrigálni), de képes vagyok hosszú vonatutakat végighorgolni, hurcolom magammal a megkezdett munkáim, ha tudom, hogy valahol sokáig kell várakoznom, horgolok, ha ideges vagyok, ha van egy kis szabadidőm. Horgolok, mert szeretek horgolni!

Jó érzés felvenni valamit, amit a saját kezemmel készítettem, jó érzés bezsebelni értük a dicséretet. Jólesik, hogy egy barátnőm úgy mutat be az osztálytársainak, hogy ő itt Fanni, aki olyan ügyes, hogy azt a szép pólót, amit láttok rajta, maga készítette. Jólesik, hogy emberek bíznak bennem annyira, hogy már megkerestek, esetleg nekik is készíthetnék valamit. Jó vagyok ebben.

Anyum közben egész profi lett, sorra gyártja a horgolt figurákat, egyre szebbek és szimmetrikusabbak. A múltkori családi összejövetelen poénkodtunk is, hogy egyszer nyitunk egy webshopot, anyum gyártja majd az amigurumikat, nagyim a terítőket és díszeket, én pedig a kiegészítőket és egyebeket.

A legjobb az egészben az, hogy rengeteg tervem van, szóval remélhetőleg nem hűl ki túl gyorsan ez a kapcsolat, hanem inkább mélyebbé és komolyabbá válik az idők során. Mert szeretnék a téli, hideg, sötét estéken sapkát és sálat horgolni, meg majd, ha egyszer oda jutok, a gyerekemnek takarót, egyedi játékokat. Meg jótékony célokra nagyi kockákat (amikből takarót varrnak onkológiai betegeknek) és polipot (ezek a koraszülötteknek mennek). De addig is a családomnak, barátaimnak kell felkészülniük arra, hogy ellepem őket horgolt jóságokkal.