Gács szereti Csontváryt

Tíz évig volt a nógrádi dombok, még pontosabban a Losonc közelében fekvő Gács, a mai Halič lakosa és gyógyszertárosa, de már akkor tudta: élete egy láthatatlan Teremtő erőnek van kiszolgáltatva.
 

Lángész volt és nagyon magányos. „A világrendben csak a sasnak és a kiválasztott művészeknek adatott meg a képesség beletekinteni a napba. Ezért a bagoly és az apró csillag a napot utálja” – írta. Sas volt ő maga is erős szárnyakkal, s vakító fényű csillag, amely sosem fog elhalványulni a magyar festészet egén. A megtestesült őserő volt, széllel és viharral bátran szembeszálló cédrus, öntörvényű művész, akit senki és semmi nem tudott eltántorítani a maga útjáról.

Taormina nem ismeri Csontváryt. Bizonyára Nápoly sem, Kairó sem, Athén sem, sőt még Jeruzsálem és Názáret sem.

A Losonctól hét kilométerre fekvő Gács, ahol 2011-ben a falu 1697 lakosából 217-en vallották magukat magyarnak, szereti Csontváryt. Büszke rá. Pedig az ott töltött egy évtizede alatt még felbecsülni sem tudták az ottaniak, hogy miféle rajzokkal, festményekkel fizet nekik a tőlük kapott segítségért, támogatásért és nem kevés finomságért a köztük élő patikus. Csak azt tudhatták, hogy ez a furcsa szerzet imádja a természetet, és már gyerekként, a kisszebeni évei alatt is a fákat, a növényeket, a kőzeteket, a pilléket, a rovarokat és a madarakat tanulmányozta. Hogy dongókkal és méhekkel beszélgetett, ámulattal nézte a fütyülve vonuló sasokat, a császármadarakat, csókát és baglyot idomított, vaddisznó- és őzvadászatokra járt. A nógrádi táj a földi paradicsom volt számára. Kisszebenben született 1853 nyarán, tizennégy évesen kereskedőinas Eperjesen, egy gyárosnál, budapesti egyetemi tanulmányai után 1875-ben Iglón lett gyógyszerészgyakornok. Ezt megelőzően megfordult Bártfán, Léván, Zselízen, Nagysallón és Kállón. Az iglói gyógyszertár azért is vonzotta, mert a Tátrába vágyott, ott akarta élvezni a természet páratlan szépségét.

Rajzolni „a lángoló Kárpátokban” kezdett el. „Maga festőnek született!” – mondta neki a principálisa, amikor vénypapíron örökített meg egy tinós szekeret. „A világ legboldogabb embere lettem” – írja naplójában, és onnantól fogva rajztáblával járta a vidéket. Hogy nagy festő lehessen, nagyobb Raffaelónál, 1881 tavaszán Rómába ment tanulmányútra, meglátogatta a Vatikánt, majd Firenzét és Bolognát. Akkor döbbent rá, miért kell nagyobbnak lennie Raffaelónál. Neki a természetet kell szolgálnia, hűségesen, amíg csak él.

1884 őszén megtudja: Gács alkalmas hely gyógyszertár felállítására. A jogosítványt megszerezte hozzá, október 15-én megnyitotta patikáját. A szükséges gyógyszereket táviratilag rendelte meg. Mire megérkeztek, el is készült minden, amire szüksége volt. Az összes berendezés, felszerelés.

A házból, amelyet tíz évig bérelt, mára vajmi kevés maradt. Talán csak a formája, de az sem egészben. Béke utca 11–12, a Losonc felé vezető út mellett, balra. Nem lehet nem észrevenni a házat: nagy méretű Csontváry-reprodukciók díszítik hosszú kerítését. A magányos cédrus, a Marokkói tanító, a Sétalovaglás a tengerparton, a Mária kútja Názáretben és a többi.

Gács szereti Csontváryt.

Termetes asszonyság áll a ház előtt. Szemmel láthatóan vár valakit, erősen kémleli az utat, mikor fog befordulni a falu felől. Kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy velem foglalkozzon. Faggatnám a házról, a helybeliekről, akik közül nem egy talán még őriz valamit az egykori patika felszereléséből, de még az sincs kizárva, hogy magától Csontvárytól. Anélkül persze, hogy tudna róla. Padlászugokban rejtőzhet még egy-egy régi rajz, vázlat, tanulmány vagy akár egy ismeretlen festmény is, melyet a dédszülők hagytak örökül, a feledés homályában. Semmi sincs kizárva. Egy fiatal losonci hely- és művészettörténész szent meggyőződéssel állítja: Gács még mindig meglepheti a világot. Legalábbis a világnak azt a részét, ahol Csontváryt a legnagyobb festők között jegyzik.

„A házat 1982-ben anyám hagyta ránk – veti oda érdeklődésemre a morózus asszonyság. – Itt már akkor semmi nem volt a festőtől.”

Ezzel el is vágja rövidke szóváltásunk fonalát. Többet nem mond, és nem is figyel rám. Nyugodtan nézegethetem a csodás képeket háza kerítésén. Szerencsémre nem veszi észre, hogy amíg háttal áll nekem, be-belesek az udvarba, virágoktól pompázó kertjébe. De még ugyanabban a percben próbálom felmérni, mennyit változhatott a táj, amióta elhagyta Csontváry, és mennyit a ház, amióta elköltözött belőle. 1894-ben ugyanis bérbe adta a gyógyszertárat, és Münchenbe utazott, ahol belépett Hollósy Simon festőiskolájába. Mint egy életerős facsemete, fejlődésnek indult. A táj most is olyan szelíd és megnyugtató, mint akkor lehetett. A távoli hegyvonulat lágy ölelésében már eltűntek a búzatáblák, megvolt az aratás. Erdőket látok, sötétlő lombokkal. A falu szívéből kifutó aszfaltút pajkos kanyarokat vesz a dombok között. A ház háttal áll a tájnak. Gyerekzsivajt távolról sem hallani, errefelé csak egy kevély kakaskukorékolás töri meg a csendet.

„Gácsnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy világhírű hely legyen… – írta Kosztka Tivadar 1885-ben a Losoncz és Vidéke című lapban –, az idegenforgalom az, ami sok pénzt hozhatna, hiszen annyi látnivaló van itt: ősi várkastély, park, halastó, fácános vadkert, posztógyár, kitűnő ivóvíz, jó levegő, enyhe éghajlat.” A harminckét éves patikárius rendszeresen publikált. Három éven keresztül csaknem havonta jelentette meg írásait a nógrádi lapban, de a gyógyszertár termékeit is gyakran hirdette. „Igen jó hatású” sósborszeszét vették is a környékbeliek. „Csúzos szakgatás, fagyás, fog- és fejfájdalmak, szemgyengeség, zsugorok, bénulások, stb. ellen, de különösen a bedörzsölés kenő-gyúró-gyógymódnál (massage), fogtisztító szerül is igen ajánlható, amennyiben a fogak fényét elősegíti, a foghúst erősbíti, és a száj tiszta, szagtalan ízt nyer a szesz elpárolgása után, valamint ajánlatos e szer fejmosásra is, a hajidegek erősítésére s a fejkorpa megszüntetésére” – hangzik a reklámszöveg.

Festeni már Gácson is festett. Az itt élő Forgách grófék várkastélyát, az alatta levő parkot s a halastavat is megörökítette. Nagy valószínűség szerint azt a szépséges gémet is itt festette meg, amely a losonci galériában látható egy másik, jóval kisebb méretű alkotása, a Táj tóval mellett.

A lángoló Kárpátok egy életre megigézte Csontváryt. Akárcsak Gács a saroktornyos várkastélyával, erdőivel, őrlő malmaival, Magyarország első posztómanufaktúrájával. Az itteni posztó legnagyobb vevője a hadsereg volt. Mikszáth is megemlíti a Szent Péter esernyőjében. „Gácsi posztó ám ez, olyan erős, hogy víz sem hat rajta át.” A Forgách család egyik tagja, gróf Forgách Antal alapította a gyapjúszövet- és finomposztó-gyárat, de répacukorgyár is volt itt. A község három országos nagyvásárának is jó híre volt. A kastély sok célt szolgált már. A kilencvenes évekig szociális otthonként is működött. Ma elegáns szállodaként üzemel.

Miután Kosztka Tivadar elhagyta Gácsot, a Patika a Vörös Kereszthez új bérlő kezébe került. A napszíneket kereső és elemző festő az épület padlásán hagyta addig festett műveit. A ház utolsó bérlője vagy húsz képet vitt magával, a többit, ami itt maradt, az udvaron égették el a későbbi tulajdonosok. Nem több mint százhúsz alkotás maradt az utókorra, köztük azok, amelyek a losonci lányiskola megrendelésére készültek, például a Gém vagy a Tövisszúró gébicsek. A Gém állítólag évekig egy losonci fogorvos, Dr. Oppenheimer Rudolf tulajdonában volt, valakitől vette, és az ő rendelőjét ékesítette. A családjától került később a helyi galéria gyűjteményébe.

A természettudományos oktatás Csontváry idejében már nagyon erős volt. Ő pedig hosszú órákat töltött a környékbeli erdőkben, s boldogan vállalta, hogy a lányiskola felkérésére megfesti az itteni állatvilágot. A patika padlásának is voltak hívatlan lakói: baglyok és denevérek. Jobb gazdájuk, mint a festő, nem is lehetett volna.

A színes kelmék már Eperjesen nagy hatással voltak az akkor tizennégy-tizenöt éves Tivadarra. Apja révén került oda kereskedősegédnek, és az ott töltött három esztendő alatt sok mindent megtudott a textilfestészeti eljárásokról. A gácsi gyár Európa legfontosabb posztógyára volt. Igazgatója Csontváry jó barátja. Együtt jártak be Losoncra, vonat híján legtöbbször gyalog. Festékekhez általa is könnyen hozzájutott, de a helyi szatócsbolt tulajdonosától is be tudott szerezni néhányat. Sőt még gyógyszertári alapanyagokat is használt a festményeihez.

Csontváry szerette Gácsot. Mindent megkapott, amire szüksége volt.

Mészkőtömb áll a gácsi ház előtt. Diófa lombja védi a naptól, a szöveg olvashatóságát sem eső, sem fagy nem rongálja. „Ebben a házban élt és alkotott Csontváry Kosztka Tivadar festőművész és gyógyszerész (1853–1919)” – áll a táblán. A ház jellegtelen. A patika nem is sejthető benne, igaz, az elmúlt évszázad alatt többször átépítették. A képzeletnek azonban semmi nem szabhat gátat. Ha itt élt, akkor itt élt. Az emlékszobát, amelyről régóta szó van, nem ide tervezik, hanem a községi hivatallal szemben. Hogy mikor nyílik meg, arra senkitől nem kaptam konkrét választ a faluban, de ha lesz, Gács méltán büszkélkedhet majd vele, hiszen sehol másutt szóba sem jött még, hogy legyen. Így adhatna teret Gács Csontváry vágyának, hogy egyszer világhírű hely legyen.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene