Fotó: Liverpool FC / Twitter
Szoboszlai, Puskás és a többiek.
Újra futballmelléklettel jelentkezik a Vasárnap családi magazin, az apropót ezúttal egy sporttörténelmi esemény adta: Szoboszlai Dominik liverpooli szerződése.
„A tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér” – ez az idézet van Szoboszlai karjára tetoválva. Mélyen egyetértünk. Mert a tehetség az ölünkbe hullhat, de ahhoz, hogy vigyük is valamire, melózni kell. Sokat. Télen-nyáron, látástól vakulásig. Vagy, ahogy egy sokszoros olimpiai bajnok hosszútávfutó mondta: „A győzelemről nem álmodozni kell, hanem edzeni érte.”
A világ egyik legpatinásabb labdarúgó-klubja, a Liverpool FC hetvenmillió euróért igazolta le a 22 éves magyar középpályást. Ennyi a hír. De mi az, ami mögötte van? Helyezzük kontextusba. A Liverpool a klubfutball csúcsa. Mikor volt utoljára magyar futballista ilyen magasan? Régen. Puskás, Kocsis és Czibor idejében. Szoboszlait leszámítva nincsenek a világ topcsapatait erősítő futballsztárjaink. Nincsenek – de nem is voltak? Dehogynem. Róluk szól ez a melléklet. A magyar futball legnagyobb alakjairól.
- A karikalábú Slóziról, a televízió előtti korszak első magyar futballsztárjáról
- Orthról, a futballzseniről, aki hat nyelven beszélt
- Kuksiról, aki a pesti nyomorból indult, de végül szobrot emeltek neki Barcelonában
- Az Öregről, akinek a finom cseleiért Bohumil Hrabal is rajongott
- Öcsiről, aki magyar nótákat énekelt a madridi öltözőben
- Cucuról, aki a pályán király volt, az életben közkatona
- Az aranylabdás császárról, aki focizni tanította a brazilokat
- A lázadóról, aki oda-vissza felbőrözte az ellenfelet, majd Nyugatra szökött
- Nyílról, aki az Üllői úton megjárta a mennyet és a poklot is
- Döméről, akiből világsztár lehetett volna
- ...s persze Szoboszlairól, aki a saját útját járja


Listánk – mint minden lista – szubjektív. Szándékosan nem is állítottunk föl erősségi rangsort. Nincs dobogó. Csak tizenegy magyar futballvirtuóz. Időrendi sorrendben haladva mutatjuk be őket, az egyes korszakok legkiemelkedőbb egyéniségeit. Best of Hungary. Ne hagyják ki a ziccert!
VasárnapTizenegyes! – a Vasárnap családi magazin július 31-ig kapható számában.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.