Francia királyok Svédországban?

Vasárnap

Ha azt mondjuk, Svédországban francia királyok uralkodnak, a legtöbben biztosan ingatnák a fejüket, hogy ilyen maximum egy történelmi fantasy regényben lehet. Ám a Bernadotte-ház, a Svédországban jelenleg uralkodó dinasztia valóban francia eredetű.

A franciák hatalomra kerülése 1818-ban történt. Az akkori svéd király, XIII. Károly gyenge kezű uralkodó volt. Hatvanegy évesen gyakran elfelejtette, mit is írt alá, sokszor szunyókált fontos döntések közepette, ezt pedig többen kihasználták. Törvényes utódja sem született, unokatestvérét vette feleségül, ám kapcsolatuk soha nem volt szerelmi, közös gyermekük nem született. Ezért örökbe fogadott egy dán herceget, akinek át akarta adni a svéd trónt, ám ő nem sokkal ezután meghalt – egyes híresztelések szerint megmérgezték. Ekkor svéd követek kikérték Napóleon véleményét, hogy szerinte ki is legyen majd az uralkodójuk. A gyenge Svédország félt az erős francia vezetőtől, kegyeit keresve, a megszállástól félve fordultak hozzá. Napóleon egyik marsallját, a kispolgári családból származó Jean Baptiste Bernadotte-t ajánlotta. A beteg király örökbe fogadta a marsallt, így Károly halála után a francia örökölte meg a svéd trónt, és megalapította a Bernadotte-házat. Napóleonnak köszönheti hatalmát, ám Svédországból nem csinált francia bábállamot. Elhatárolódott Napóleon császári törekvéseitől, nem bízott meg benne, igyekezett megtartani Svédország függetlenségét a háborúkban – ez a politika később is jellemző volt a családra. Részt vett Napóleon megbuktatásában, a győztes lipcsei csata után megszerezte Norvégiát Dániától.

Haladó szellemű királyok

Fia, I. Oszkár követte a trónon. Apja konzervatív nézeteivel ellentétben sokkal liberálisabb politikát folytatott, édesapja életében emiatt gyakran konfliktusba is kerültek. Trónra lépése után rengeteg reformot hozott, támogatta a sajtószabadságot, a nemek közötti egyenlőséget, fontosnak tartotta a gazdaság növekedését. Norvégiának ugyanolyan jogokat adott, mint amilyenek Svédországot illették, új zászlót és címert készíttetett, hogy ezzel is megmutassa: a két ország egyenlő. Mindezt csupán tizenöt éves uralkodása alatt, éppen akkor, amikor Európa az 1840-es években forrongott liberális reformokat követelve.

Fia, XV. Károly folytatta a reformok bevezetését, támogatta a gazdasági fejlődéseket, így Svédország Európa példamutató országa lett. Károly utóda fiatalon meghalt, így a trónt öccse, II. Oszkár vette át. Ő merőben más politikát folytatott, a konzervatív értékeket tartotta fontosnak. Megerősítette a katonaságot, emellett színházi darabokat is írt. Uralkodása alatt vált ki Norvégia a svéd–norvég unióból, és lett külön királyuk – erről sorozatunk előző részében olvashattak.

A német királyné

V. Gusztáv néven lett király Oszkár fia. Gusztáv sokáig a leghosszabb ideig trónon lévő svéd király címet birtokolta – a mostani király elbitorolta e címet –, ő uralkodott az első és a második világháború alatt, ő volt a koronázatlan király. Szerény jelleme miatt elutasította a koronázási ceremóniát. Szülei német feleséget választottak neki, Viktória badeni hercegnőt, akit királynénak neveltek gyerekkorától. Viktória előbb egy orosz nagyherceggel szeretett volna házasságot kötni, majd szülei a német trónörököst szánták neki. Mivel mindkét kérő az unokatestvére volt, ezért a házasságok nem jöttek létre. Végül Oszkár király és felesége úgy döntött, politikai okok miatt fiuknak megfelelő lesz Viktória, aki el is fogadta a házasságot. A fiatal pár egészen az első világháború kitöréséig boldogan élt. Ezután német származása miatt a nép a királyné ellen fordult, aki az udvart elhagyva idős éveit Olaszországban töltötte. Közben Gusztáv a világháborúk alatt igyekezett független maradni, a második világháborúban kisebb-nagyobb sikerekkel.

A monarchia

Fia, VI. Gusztáv Adolf is hatalmas újítást vezetett be uralkodása alatt. A korral haladva Svédországot parlamentáris monarchiává alakította. Ez azt jelenti, hogy az uralkodói hatásköröket csökkentette, jobbára reprezentatív feladatokat lát el a király. A legtöbb országban a parlament maga kényszerítette ilyen döntésre az uralkodót, ám Svédországban a király kezdeményezte, ideje változtatni. Első felesége, Margit a brit Viktória királynő unokája volt, a királyi párnak öt gyermeke született – egyikük Dánia királynéja lett. Margit egyik várandóssága alatt halt meg fertőzés miatt. Gusztáv Adolf ezután újraházasodott, a brit–német származású Lujza hercegnőt vette feleségül, aki szintén Viktória királynő leszármazottja.

Lujza nagyon kedvelt királyné lett, Gusztáv Adolf gyermekeinek kiváló nevelőanyja, a háború alatt menekült gyermekeknek biztosított szállást, szívesen támogatott jótékonysági szervezeteket.

A jövő királynői

Gusztáv Adolfot unokája követte a trónon. XVI. Károly Gusztáv édesapja fiatalon meghalt, így az örökösödési sorrendben az unoka következett. Édesanyja sem érte meg, hogy fia trónra lépjen. Gusztáv Károly királyként feleségül vette egy német üzletember leányát, három gyermekük született. A legidősebb Viktória királyi hercegnő lett a svéd trón várományosa. Sok száz év után lehet ismét női uralkodó Svédországban, a Bernadotte-házból elsőként. Viktória születése után változtattak az örökösödési sorrenden, hogy édesapja után övé lehessen majd a királyi cím. Viktória legidősebb gyermeke is kislány, így lehet, hogy a svéd uralkodók körében egy új korszak veszi kezdetét, a jövőben ugyanis királynőkre lehet számítani.

Érdekes

Királyi házasságok

XVI. Károly Gusztáv gyermekei édesapjuk példáját követve nem nemesi házastársakat választottak. Legidősebb lánya, a trón várományosa, Viktória hercegnő személyi edzőjéhez ment feleségül, Károly Fülöp egy modellt és realitysztárt választott hercegnének, a legkisebb lánya, Magdolna pedig egy brit bankárral házasodott össze.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/12. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?