Főzőlapok versenye : a gáz, a kerámia vagy az indukciós a jobb?

Vasárnap

Egyesek a nyílt lángra esküsznek, mások a legmodernebb technológiát választják, ahol az energia száz százalékban hasznosul. Nézzük, milyen szempontok alapján érdemes főzőlapot választani.

 

A láng az láng

Aki sokat főz, már csak az energiaárak miatt is ragaszkodik a nyílt lánghoz, vagyis a gáz főzőlapot fogja választani. A könnyű vezérlés és szabályozás itt nagy előny, és az is, hogy a láng gyorsan melegít (a modern indukciós lapok azonban már felveszik vele a versenyt). A gáz főzőlapok nagy hátránya, hogy nehéz őket tisztán tartani, ezen a területen pedig egyelőre a fejlesztések sem kínálnak érdemi segítséget. Ami a főzőlapra főzés közben ráragadt, azt valakinek le kell sikálnia. Energiát is pazarolnak, hiszen a láng melege nemcsak az edényt, hanem a konyha levegőjét is melegíti, nem csak télen, hanem nyáron is. Az összes főzőlap közül ugyanakkor még mindig ezek a legolcsóbbak, az összes edénytípussal főzhetünk rajtuk, és szinte bárhol használhatóak, gázvezeték híján akár PB-palackokkal is.

 

Kicsit ilyen, kicsit olyan

Főleg pótmegoldásként választják manapság a kerámialapos, más néven elektromos főzőlapokat, hiszen bárhol használhatóak, és nem is tartoznak a legdrágább típusok közé. Gazdaságosnak azonban nem nevezhetőek, hiszen az elektromos áram először a főzőlap fűtőszálát melegíti fel, majd a főzőlapot, és csak utána az edény alját. Sok hő távozik a levegőbe is, így aki naponta főz, meg fogja érezni a villanyszámlán. Előnye viszont, hogy minden edénytípussal használható, hogy a nyílt láng hiányában kevésbé tűzveszélyes, és sokkal könnyebben tisztítható, mint a gázzal működő főzőlapok.

 

Praktikus és modern

Az indukciós főzőlapok a legmodernebb technológiát képviselik. Két fő előnyük, hogy könnyen tisztíthatóak (elég letörölni egy sima felületet), a felhasznált energia pedig száz százalékban hasznosul. Itt ugyanis nem egy fűtőszálat melegítünk, mint a kerámialapok esetében, hanem az elektromágneses tér egyből az edények alját melegíti.

Megkülönböztetünk hagyományos indukciós és flexindukciós lapokat. A hagyományosak külön főzőzónákra vannak osztva, ezekre kell helyezni az edényeket. A flexindukciós lapok teljes egészében főzőzónák, és ahová az edény kerül, ott fog a lap melegíteni.

Az indukciós főzőlapok digitális vezérlésűek, ez valaki számára előny, valaki számára hátrány. További hátránya ennek a típusnak, hogy az összes közül a legdrágább. Vásárláskor érdemes megkérdezni, mekkora feszültségen működik a kiválasztott főzőlap, a nagyobb teljesítményűek bekötéséhez ugyanis sokszor már három fázis szükséges.

 

Križanovič Melinda

 

 

 

Érdekes

A hűtőmágnes-teszt

Sokak számára nem világos, mely edényeket tudja használni az indukciós főzőlapon. Ezt egyszerűen megállapíthatjuk egy hűtőmágnessel. Tegyük a hűtőmágnest az edény aljához kívülről, és ha megmarad rajta, tudjuk használni az indukciós főzőlapon. Érdemes ugyanezt a tesztet elvégezni a kotyogó kávéfőzőkkel is. Ha ugyanis indukciósra cseréljük a főzőlapunkat, előfordulhat, hogy a kedvenc kotyogónkat nem fogjuk tudni használni rajta. Gyártanak viszont kotyogókat kimondottan indukciós lapokra is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?