Fejlesztések, újítások Lég községben

Vasárnap

Az ezredfordulótól Lég mindennapjait sikertörténetként emlegetik. Ennek persze meg is van az alapja. A Dunaszerdahelytől 12 kilométerre fekvő csallóközi településen mindig történik valami újdonság. Járványhelyzet ide vagy oda, nemrégiben több fejlesztés is beérett a községben. Ezeknek a lakosok közül most a fiatal tanulók, valamint az idősebbek, kezelésre szoruló páciensek örülhetnek a leginkább.

Megújult rendelőintézet

Az új év első hónapjaiban a községben megnyílik a teljesen megújult központ, amely hat rendelővel várja majd újra a légi és a Lég környéki pácienseket. Általános orvosok, gyermekorvos, belgyógyász, sportorvos, fogorvosi rendelő, nőgyógyász és más szakorvosok rendelése indul be pár héten belül. Jelenleg már csak a berendezés és az orvosi eszközök beszerzése folyik. Az helyiek már nagyon várják, hogy újrainduljon a rendelés Légen, hiszen a Covidon kívül más betegségek is gyötrik az embereket” – jegyzi meg Szitási Ferenc polgármester, aki nem titkolja, hogy magas színvonalú, igényes orvosi szolgáltatást szeretne biztosítani a légi és a környékbeli lakosoknak, beleértve a községi tulajdonú speciális mentőgépkocsi üzemeltetését is.

 

Új rehabilitációs eszközök

Az elhivatottságot jelzi, hogy korszerű eszközökkel felszerelt új tornatermet is átadtak a légi rehabilitációs központban.

A projekt finanszírozása a szlovák–magyar határon átnyúló együttműködés keretén belül valósult meg. Az Interreg V-A SzlovákiaMagyarország program keretén belül a Vitalita n.o. és a győri Petz Aladár Egyetemi oktató kórház egészségügyi intézmények kooperációja volt az alappillér, melynek eredményeképpen a szlovákiai partner, a Vitalita n.o. mintegy 187 ezer eurós vissza nem térítendő támogatáshoz jutott. Célunk a komplex gondoskodás a páciensekről, akik maximálisan 60 napot tölthetnek el állapotuktól függően az intézményben” mondta Slovák Gyula mérnök, a Vitalita n.o. igazgatója.

A Légi specializált rehabilitációs, fizioterápiás és balneológiai kórház, mint a Légi VITALITA nonprofit szervezet része, mindenekelőtt a neurorehabilitációs gyógyításra összpontosít. Páciensei elsősorban az akut agyvérzéses állapotok után kerülnek ide, de gyakoriak a különböző balesetek utáni rehabilitációs kezelések is. Sokan nem is tudják, mennyire fontos, hogy a különböző sérülések vagy egy esetleges agyvérzés után a lehető leghamarabb elkezdődjön a páciens rehabilitációja. Minél később indul el ugyanis a rehabilitációs folyamat, annál nagyobb az esélye annak, hogy tartós mozgásszervi deficit alakuljon ki. Sajnos voltak esetek, amikor a betegek csak hónapok múltán kezdték el a neurorehabilitációt, amikor már nagyon nehéz jelentős javulást elérni. Az új neurorehabilitációs tornaterem azonban, amely modern robotikus rehabilitációs berendezéssel van felszerelve, nagy segítséget nyújthat majd a betegek felépülésében és a páciensek életminőségének javításában. MUDr Koloň igazgató és főorvos például a WalkAide neurostimulátort emeli ki, amely újdonság Szlovákiában, és világviszonylatban is csúcsminőségnek számít az agyvérzés utáni járás stabilizációjában. Az ergonomikus H200 wireless berendezés a kéz ujjainak adja vissza fokozatosan a mozgás koordinációját alacsony feszültségű elektromos stimuláció segítségével.

Megkérdeztük az igazgató urat, mit szükséges a páciensnek tennie ahhoz, hogy bekerülhessen ebbe az intézménybe.

Nagyon egyszerű a folyamat, szakorvos (neurológus, idegsebész, traumatológus vagy ortopéd szakorvos) ajánlása alapján a beteg kitölti a jelentkezési ívet, amelyet a www.vitalitalehnice.sk weboldalról tud letölteni, és ezt eljuttatja intézményünkbe” – mondta Slovák igazgató úr.

 

Anyanyelvi verseny

Nyugtalanító, de általános jelenség, hogy az utóbbi évtizedekben Dél-Szlovákiában csökken a lakosság (ezzel együtt a magyarság) száma. Lég azonban még idejében tette meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy növelje a helyben maradási szándékot.

A Légi Benyovszky Rudolf Alapiskola nemrégiben például anyanyelvi versenyt hirdetett, amely kiértékelése november 26-án történt meg az alapiskola folyosóján. Több kategóriában is versenyeztek a diákok: füzetszépségverseny, meseillusztrációs verseny, helyesírási verseny, olvasási verseny, még faliújságkészítő verseny is fokozta az izgalmakat. A verseny fővédnöke Szitási Ferenc polgármester nagyra értékelte a tantestület és természetesen az igazgatónő áldozatos munkáját, amikor ezekben a nehéz, kiszámíthatatlan időkben is képesek voltak energiát és időt nem kímélve megszervezni és véghez vinni ezt a nagyon színes és tartalmas versenyt.

A diákok nagy örömmel vették át az önkormányzat által biztosított ajándékokat és a díjakat. A lelkesedésük erőt adott a pedagógusoknak a további aktív munka folytatásához. Csiba Lídia igazgatónő elmondta, fontosnak tartja, hogy folytatódjon az érdekes, a színes és a gyermekek számára vonzó pedagógiai munka, és ezt a járvány sem akadályozhatja meg.

 

Dömötör Zsuzsa, Ščepková Katarína

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?