Pihenő

Fedezzük fel Szlovákiát!

Ki gondolta volna, hogy az itthoni, egynapos kirándulások, városlátogatások ennyire felértékelődnek? Bizony, jó pár olyan hely van, amelyet érdemes felkeresni, és nemcsak azért, mert könnyen odajutunk. Hanem azért is, mert az egész családnak kikapcsolódást kínálnak.
Vasárnap

2020. június 29. 11:32

kalauz

Csicsmány: A Zsolnától pár kilométerre fekvő falut leginkább a jellegzetes házaiért érdemes meglátogatni, ám van itt barokk templom, barokk-klasszicista kastély is, és nagyon gazdag a falumúzeuma.

Bajmóc: Közép-Szlovákia ékessége, Bajmóc vára, az állatkert, a fürdő és a mesebeli hangulatú központ mind garantálják, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki élvezi majd a kirándulást.

Kassa: Szlovákia második legnagyobb városa, a keleti bástya. Gazdag történelemben, kultúrában. A központban sétálva felfedezhetjük a Szent Erzsébet-dómot, a Szent Mihály-kápolnát, a lőcsei házat és sok egyéb történelmi épületet.

Lőcse: Több írót is megihletett már a valamikori szász város. Mikszáth Kálmán Fekete városa, Jókai Mór A lőcsei fehér asszonya csak kettő az így született művek közül. Már csak ezért is érdemes Lőcsét körbejárni, hogy lássuk a regények helyszíneit.

Pozsony: Ajánlásunkból nem maradhat ki Pozsony. Még azoknak is tud újat mutatni, akik itt élnek, dolgoznak. Egy délutáni séta mindig üdítő az óvárosban, ha pedig városnéző túrán is részt veszünk, garantált, hogy egy csomó újdonságot megtudunk.

Gömör: Rengeteg látnivalója külön összeállítást is megérne. Igazán érdemes idelátogatni, hiszen barlangok, várak, kastélyok, kiváló túrázási lehetőségek közül lehet válogatni. És a vendégszeretetet is meg kell említenünk.

Selmecbánya: A híres bányaváros egykori jelentősége még ma is érződik. Csodás központjának épületei, a kálvária mind ezt hirdetik. Valamikor itt tanult Petőfi, Csontváry Kosztka Tivadar lefestette a várost, Mikszáth Kálmánnak pedig számos írásában megjelenik. Ilyen szemmel is érdemes ám megnézni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap Nyári Kalauz mellékletében jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Richard Sulík

AKO-felmérés: A koronavírust illetően Sulíkban bízunk a leginkább

koronavírus

1 200 felett az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, huszonkilencen elhunytak

Alena Zsuzsová

Basternák-gyilkosság: Zsuzsová tagadja a bűnösségét

Joe Biden

Arizona után Wisconsinban is hitelesítették Biden győzelmét

rendőrség k

Ilyen esettel még soha nem találkoztak a komáromi rendőrök

parlament k

Csütörtökre napolták el a főügyészjelölt-választást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.