Pihenő

Élete legkeményebb próbaidőszakát éli Józan László

Élete legkeményebb próbaidőszakát éli Józan László, A Pál utcai fiúk becsületes Áts Ferije. Nappal gyűjt, szállít, szétoszt, este játszik, késő éjjel intézkedik. Minden napja így telik, amióta kitört az orosz–ukrán háború. Kárpátalján született, ott is érettségizett, Budapesten lett főiskolás, majd diplomás színész. Szabó István rendezte őt a Távoli dal című színpadi vallomásban a Vígszínházban, majd meghívta legutóbbi filmjébe, a Zárójelentésbe.
author
Szabó G. László

2022. március 24. 12:55

vasárnap
Kép Szkárossy Zsuzsa  

Ilyen nehéz próbafolyamat elé eddig még soha nem állított az élet – állapítja meg a népszerű művész. – Pár óra leforgása alatt kerültem bele egy olyan helyzetbe, hogy azonnal segítenem kellett. Anyukám mindig arra nevelt, hogy tiszteljem mások kultúráját, nemzeti hovatartozását, és segítő kezet nyújtsak bárkinek, ha támogatásra szorul. Ha csak egy darabka kenyere volt, a felét biztosan odaadta annak, aki kért belőle. Annyira jólelkű asszony volt! Öt éve lesz, hogy meghalt. Ilyen helyzetben elsőként természetesen a családjára, a legközelebbi hozzátartozóira gondol az ember. Ha őket már kimentette a bajból, jöhetnek az ismerősök, majd a teljesen ismeretlenek, akik rám írnak otthonról, Kárpátaljáról.”

Mindenkin segít, akin tud. Barátai, ismerősei elképesztő összefogásban állnak mellette, hangsúlyozza. Pár óra leforgása alatt a mikrosütőtől a tévékészülékig, különböző használati cikkekig sok minden összejött, plusz a ruha, a cipő, az élelmiszer. Ő maga még vásárolt is ehhez. Hozzátett, amit lehetett. Nem egy rászorulónak még lakást is szerzett.

Hála a Jóistennek, engem sokan követnek a közösségi médiában, és nagy számban segítenek. Sok mindent felajánlottak a kérésemre. Az ismertséggel szerintem nem pusztán az jár, hogy felismernek az utcán, és gratulálnak valamelyik alakításomhoz, hanem ott a felelősség is, beállni bizonyos élethelyzetek mögé. Ezt én kötelezőnek tekintem. Hihetetlen számomra a magyar segélyszervezetek és a civil emberek kiállása, összefogása, egyet akarása. Kiderült, hogy igenis van bennük empátia és segítő szándék. Pécsen játszottam nemrég. Ottani ismerősöm onnan ajánlott fel egy budapesti lakást. Kezembe adta a kulcsot, a csomagtartómat telepakolta mindenféle cuccal, és még pénzt is nyomott a kezembe, hogy adjam át egykori diákszínjátszós társamnak, hogy tető legyen a feje felett. Na, amikor ilyet tapasztalok a saját bőrömön, akkor azt meg is könnyezem. Jóleső érzéssel tölt el, hogy az emberekben baj esetén ekkora együttérzés van, ami szerintem a világon páratlan. A mikrosütőt például egy virágüzlet tulajdonosa ajánlotta fel. Rám írt, elmentem hozzá, mondta, hogy kicsit használt, de működik. Elkerekedett a szemem, hogy lemond arról, amire neki is szüksége lenne. Olvasta a történetet, hogy kinek viszem, és elsírta magát. Azt mondta, ő ezzel tud segíteni. Odaadta azt, ami a mindennapjai tartozéka volt.”

Vasárnap

Elsőként a nővére családján segített. Ma ott laknak nála, a lakásában, ő pedig meghatározatlan időre az egyik barátjához költözött.

Csütörtökön, február 24-én kitört a háború, a nővéremék azonnal útra keltek. Éjjel, előadás után mentem értük a határra, és hoztam őket Budapestre. A keresztlányomnak már találtam is iskolát. Apukám otthon maradt, Váriban. Jól van. Hatvankét éves. Nem akarta otthagyni, amit a két kezével felépített, megteremtett. Fél az esetleges fosztogatóktól, betelepülőktől, és az állatokat sem hagyhatta pusztulni. Azt mondta pár nappal ezelőtt: Fiam, ha két kilométerrel odébb húzták volna meg a határt, nekünk semmi, de semmi problémánk nem lenne. Én azért is segítek, akinek tudok, mert nem tagadom meg, honnan jöttem. Anyukám is arra tanított, hogy ne felejtsem el, hol születtem, honnan indultam, hol nőttem fel. Az elmúlt hat-nyolc évben egyébként is szívügyemmé vált a segítségnyújtás. Ökumenikus segélyszervezetekkel dolgozom. De most ez akkorává nőtte ki magát a háború miatt, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha minden erőmet nem erre fordítanám.”

Hogy miben bízik, miben reménykedik Józan László?

Először is abban, hogy minél előbb helyreáll a normális élet, a szétbombázott rend. Hogy a közel 120 ezer kárpátaljai magyar nagy része, aki Magyarországon talált menedékre, biztonsággal visszatérhet majd az otthoni életébe. Ha ugyanis hónapokig elhúzódik ez a szörnyű állapot, akkor félő, hogy kevesen fognak visszaköltözni. Munkát találnak, berendezkednek, gyökeret eresztenek Magyarországon, ebből kifolyólag pedig megcsappan a magyarság Kárpátalján. Szerintem nagyon fontos az ottani magyarság megőrzése. Az egy másik szemlélet, másfajta gondolkodásmód, ami nekem nagyon fontos.”

Legutóbb karácsonykor járt otthon, amikor még felhőtlenül tudtak örülni egymásnak. Az elmúlt öt-hat évben ugyanis a karácsonyi ünnepekre sosem jutott haza, mert mindig játszott.

Apukám is, nővérem is nagyon örültek, hogy együtt lehettünk. Sokat beszélgettünk, finomakat ettünk. Meglátogattam a családtagokat. Három keresztgyerekem közül kettő már Magyarországon van. Ha még rosszabbra fordul a helyzet, jön a család többi tagja is. Nekik is segíteni fogok. Karácsonykor abban maradtunk, amint jó idő lesz, megyek haza, és kertészkedni fogunk apukámmal. Fákat, bokrokat, virágokat ültetünk majd az udvarba, az utóbbi években ugyanis nagyot változott a kis portánk. Ez most, úgy tűnik, nem fog összejönni.”

A budapesti orosz nagykövetség előtti háborúellenes tüntetésen is részt vett, sőt beszédet is mondott.

Magyarul mondtam el, amit akartam. Felhívtak, hogy vegyek részt a megmozduláson mint kárpátaljai születésű, ismert magyar ember. Egy pillanatig sem hezitáltam. Teljesen mindegy volt, hogy ezt melyik oldal szervezte. Ha a másik oldal hívott volna, akkor is ott vagyok. Nem a politikát láttam ebben. A gyerekkoromról beszéltem. Arról, hogyan éltem abban az országban, ezeket a gondolatokat akartam eljuttatni a jelenlevőkhöz. Én békében nőttem fel egy vegyes lakosságú területen, ahol magyarok, ukránok, lengyelek, szlovákok és románok zavartalanul éltek egymás mellett. Mindenki a saját kultúrájában, ami még a gasztronómiában is megmutatkozott. Kedvenc ételeim között ott van a borscs és a pelmenyi, vagyis a hússal töltött tészta, ami az orosz–ukrán konyha specialitása. Anyukám rendszeresen elkészítette, és én is szoktam csinálni.”

Kérdezem tőle, a telített nappalai után milyenek az éjszakái? Egyértelmű a válasza.

Ha átadok egy nagy táska élelmiszert vagy ruhát, hálát és pillanatnyi megnyugvást látok az arcokon. Ez minden napomnak értelmet ad. A másoknak szerzett öröm. Ebből a szempontból a nappalok sokkal könnyebbek. Mivel minden este színpadon vagyok, az éjszakák a nehezebbek. Reggel próbálok időben kelni, mert a színházon kívül is vannak elfoglaltságaim, így időben keveset alszom. Az éjszakáim attól is nehezek, hogy sosem tudom, mire ébredek. Kinyitom a telefont, és a hírportálon azonnal azt keresem, mi történt az elmúlt órákban, hányan vesztették életüket, hányan jutottak át Lengyelországba, Szlovákiába, Magyarországra. A kevés alvás felőrli az embert egy idő után. Ha van fél órám, igyekszem hasznosan eltölteni, de aludni akkor sem tudok. Ez nem panasz, csak jelen pillanatban ez a helyzet. Egészen brutális időszak ez. Nem az foglalkoztat, hogy nem tudok moziba menni a barátaimmal, azt majd bepótoljuk, hanem az, hogy miképpen tudom most jobbá, szebbé tenni mások életét.”

Vasárnap

Ilyen nehéz próbafolyamat elé eddig még soha nem állított az élet – állapítja meg a népszerű művész. – Pár óra leforgása alatt kerültem bele egy olyan helyzetbe, hogy azonnal segítenem kellett. Anyukám mindig arra nevelt, hogy tiszteljem mások kultúráját, nemzeti hovatartozását, és segítő kezet nyújtsak bárkinek, ha támogatásra szorul. Ha csak egy darabka kenyere volt, a felét biztosan odaadta annak, aki kért belőle. Annyira jólelkű asszony volt! Öt éve lesz, hogy meghalt. Ilyen helyzetben elsőként természetesen a családjára, a legközelebbi hozzátartozóira gondol az ember. Ha őket már kimentette a bajból, jöhetnek az ismerősök, majd a teljesen ismeretlenek, akik rám írnak otthonról, Kárpátaljáról.”

Mindenkin segít, akin tud. Barátai, ismerősei elképesztő összefogásban állnak mellette, hangsúlyozza. Pár óra leforgása alatt a mikrosütőtől a tévékészülékig, különböző használati cikkekig sok minden összejött, plusz a ruha, a cipő, az élelmiszer. Ő maga még vásárolt is ehhez. Hozzátett, amit lehetett. Nem egy rászorulónak még lakást is szerzett.

Hála a Jóistennek, engem sokan követnek a közösségi médiában, és nagy számban segítenek. Sok mindent felajánlottak a kérésemre. Az ismertséggel szerintem nem pusztán az jár, hogy felismernek az utcán, és gratulálnak valamelyik alakításomhoz, hanem ott a felelősség is, beállni bizonyos élethelyzetek mögé. Ezt én kötelezőnek tekintem. Hihetetlen számomra a magyar segélyszervezetek és a civil emberek kiállása, összefogása, egyet akarása. Kiderült, hogy igenis van bennük empátia és segítő szándék. Pécsen játszottam nemrég. Ottani ismerősöm onnan ajánlott fel egy budapesti lakást. Kezembe adta a kulcsot, a csomagtartómat telepakolta mindenféle cuccal, és még pénzt is nyomott a kezembe, hogy adjam át egykori diákszínjátszós társamnak, hogy tető legyen a feje felett. Na, amikor ilyet tapasztalok a saját bőrömön, akkor azt meg is könnyezem. Jóleső érzéssel tölt el, hogy az emberekben baj esetén ekkora együttérzés van, ami szerintem a világon páratlan. A mikrosütőt például egy virágüzlet tulajdonosa ajánlotta fel. Rám írt, elmentem hozzá, mondta, hogy kicsit használt, de működik. Elkerekedett a szemem, hogy lemond arról, amire neki is szüksége lenne. Olvasta a történetet, hogy kinek viszem, és elsírta magát. Azt mondta, ő ezzel tud segíteni. Odaadta azt, ami a mindennapjai tartozéka volt.”

Elsőként a nővére családján segített. Ma ott laknak nála, a lakásában, ő pedig meghatározatlan időre az egyik barátjához költözött.

Csütörtökön, február 24-én kitört a háború, a nővéremék azonnal útra keltek. Éjjel, előadás után mentem értük a határra, és hoztam őket Budapestre. A keresztlányomnak már találtam is iskolát. Apukám otthon maradt, Váriban. Jól van. Hatvankét éves. Nem akarta otthagyni, amit a két kezével felépített, megteremtett. Fél az esetleges fosztogatóktól, betelepülőktől, és az állatokat sem hagyhatta pusztulni. Azt mondta pár nappal ezelőtt: Fiam, ha két kilométerrel odébb húzták volna meg a határt, nekünk semmi, de semmi problémánk nem lenne. Én azért is segítek, akinek tudok, mert nem tagadom meg, honnan jöttem. Anyukám is arra tanított, hogy ne felejtsem el, hol születtem, honnan indultam, hol nőttem fel. Az elmúlt hat-nyolc évben egyébként is szívügyemmé vált a segítségnyújtás. Ökumenikus segélyszervezetekkel dolgozom. De most ez akkorává nőtte ki magát a háború miatt, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha minden erőmet nem erre fordítanám.”

Hogy miben bízik, miben reménykedik Józan László?

Először is abban, hogy minél előbb helyreáll a normális élet, a szétbombázott rend. Hogy a közel 120 ezer kárpátaljai magyar nagy része, aki Magyarországon talált menedékre, biztonsággal visszatérhet majd az otthoni életébe. Ha ugyanis hónapokig elhúzódik ez a szörnyű állapot, akkor félő, hogy kevesen fognak visszaköltözni. Munkát találnak, berendezkednek, gyökeret eresztenek Magyarországon, ebből kifolyólag pedig megcsappan a magyarság Kárpátalján. Szerintem nagyon fontos az ottani magyarság megőrzése. Az egy másik szemlélet, másfajta gondolkodásmód, ami nekem nagyon fontos.”

Legutóbb karácsonykor járt otthon, amikor még felhőtlenül tudtak örülni egymásnak. Az elmúlt öt-hat évben ugyanis a karácsonyi ünnepekre sosem jutott haza, mert mindig játszott.

Apukám is, nővérem is nagyon örültek, hogy együtt lehettünk. Sokat beszélgettünk, finomakat ettünk. Meglátogattam a családtagokat. Három keresztgyerekem közül kettő már Magyarországon van. Ha még rosszabbra fordul a helyzet, jön a család többi tagja is. Nekik is segíteni fogok. Karácsonykor abban maradtunk, amint jó idő lesz, megyek haza, és kertészkedni fogunk apukámmal. Fákat, bokrokat, virágokat ültetünk majd az udvarba, az utóbbi években ugyanis nagyot változott a kis portánk. Ez most, úgy tűnik, nem fog összejönni.”

A budapesti orosz nagykövetség előtti háborúellenes tüntetésen is részt vett, sőt beszédet is mondott.

Magyarul mondtam el, amit akartam. Felhívtak, hogy vegyek részt a megmozduláson mint kárpátaljai születésű, ismert magyar ember. Egy pillanatig sem hezitáltam. Teljesen mindegy volt, hogy ezt melyik oldal szervezte. Ha a másik oldal hívott volna, akkor is ott vagyok. Nem a politikát láttam ebben. A gyerekkoromról beszéltem. Arról, hogyan éltem abban az országban, ezeket a gondolatokat akartam eljuttatni a jelenlevőkhöz. Én békében nőttem fel egy vegyes lakosságú területen, ahol magyarok, ukránok, lengyelek, szlovákok és románok zavartalanul éltek egymás mellett. Mindenki a saját kultúrájában, ami még a gasztronómiában is megmutatkozott. Kedvenc ételeim között ott van a borscs és a pelmenyi, vagyis a hússal töltött tészta, ami az orosz–ukrán konyha specialitása. Anyukám rendszeresen elkészítette, és én is szoktam csinálni.”

Kérdezem tőle, a telített nappalai után milyenek az éjszakái? Egyértelmű a válasza.

Ha átadok egy nagy táska élelmiszert vagy ruhát, hálát és pillanatnyi megnyugvást látok az arcokon. Ez minden napomnak értelmet ad. A másoknak szerzett öröm. Ebből a szempontból a nappalok sokkal könnyebbek. Mivel minden este színpadon vagyok, az éjszakák a nehezebbek. Reggel próbálok időben kelni, mert a színházon kívül is vannak elfoglaltságaim, így időben keveset alszom. Az éjszakáim attól is nehezek, hogy sosem tudom, mire ébredek. Kinyitom a telefont, és a hírportálon azonnal azt keresem, mi történt az elmúlt órákban, hányan vesztették életüket, hányan jutottak át Lengyelországba, Szlovákiába, Magyarországra. A kevés alvás felőrli az embert egy idő után. Ha van fél órám, igyekszem hasznosan eltölteni, de aludni akkor sem tudok. Ez nem panasz, csak jelen pillanatban ez a helyzet. Egészen brutális időszak ez. Nem az foglalkoztat, hogy nem tudok moziba menni a barátaimmal, azt majd bepótoljuk, hanem az, hogy miképpen tudom most jobbá, szebbé tenni mások életét.”

Kárpátalja 3200 főt számláló településén, Mezőváriban született, ott nőtt fel, és ott végzett a II. Rákóczi Ferenc Középiskola mezőgazdasági szakán, ahol traktorvezetésből is képesítést nyert. Édesapja ugyanebben az iskolában érettségizett. Mezővári 1987-ben, amikor a Vígszínház Junior Prima díjas művésze született, még a Szovjetunióhoz tartozott. Amikor elkezdte iskolai tanulmányait, Ukrajna már független ország volt, de mivel magyar tannyelvű iskolába járt, csak az ukrán nyelvet és irodalmat tanulta ukránul. Tizenhárom évesen mesemondó versenyt nyert a korcsoportjában. A zsűri elnöke, Vidnyánszky Éva néni, az akkori beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház gyermekstúdiójának vezetője diákszínjátszó csoportot vezetett Nagymuzsajon. Egészen az érettségiig oda járt hetente kétszer-háromszor biciklivel, busszal, vagy az édesapja vitte autóval. Tizenhét éves koráig játszott azokban az előadásokban, amelyeket aztán elvittek több helyre is az országban. A kijevi színművészeti főiskola helyett azért választotta a budapestit, mert nem beszélte tökéletesen az ukrán nyelvet. A Keresztanyu című sorozat csencselő Igor Tatarenkójaként ukránul is megszólal. Mezővár csupán pár kilométerre fekszik a magyar határtól. Ha a túloldali Tiszakóródon felhangzik a vasárnapi harangszó, azt ők is hallják az udvaron. De még a fagyiskocsi zenéje is áthallatszik. Gyerekként, bár tudta, hogy nem szabad, olykor-olykor mégis átúszta a Tiszát. Ha kilépett volna a folyóból, tiltott határátlépés miatt meg is büntethették volna.

Józan László egymondatos kommentjei

Szergej Polunyin, a világhírű ukrán balettművész évekkel ezelőtt Putyin portréját tetováltatta a mellkasára. Tavaly aztán leszedette. „Egy művészembernek nem feltétlenül kell állást foglalnia a politikában.”

Anna Nyetrebko, a világ első számú szopránja, korunk Maria Callasa több alkalommal a támogatásáról biztosította az orosz elnököt, és nem határolódott el az orosz kormány ukrajnai inváziójától. New York, Milánó, Berlin és Zürich operaházai ezért szerződést bontottak a krasznodari születésű énekesnővel. „Ha valaki azonosul Putyin jelenlegi gondolkodásával, akkor nem csodálkozhat, ha ez történik vele.”

Ljudmila Ulickaja, napjaink egyik legjelesebb orosz írónője a következő üzenetet tette közzé az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban: Egyetlen ember és hű cinkosainak őrülete irányítja Oroszország sorsát. Csak találgatni tudok, mit írnak majd erről ötven év múlva a történelemkönyvek. „Oroszként megfogalmazni ilyen gondolatokat a jelenlegi helyzetben a legbátrabb dolgok közé tartozik.”

Robert De Niro a Cambridge-i Egyetem hallgatói előtt nyilvánított véleményt az ukrajnai orosz invázióról. Nem tudom felfogni, hogy itt tart a világ, mondta. „Kedves Robert De Niro, nagyon sokan vagyunk ezzel így, mert nem gondoltuk volna, hogy a 21. században Európa közepén egy háborút kell átélnünk.”

David Lynch Oscar-díjas amerikai filmrendező videón keresztül üzente Putyinnak: A halál és a pusztulás vissza fog szállni önre! „Soha senkinek nem kívánok rosszat, de az elmúlt harmincöt évem tapasztalata azt mutatja, a sors igazságot tesz, és büntet is, ha kell.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/12. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Csütörtöktől ismét ellenőrzések várhatóak a cseh–szlovák határátkelőkön

A cseh határellenőrzés a szlovák belpolitikában is vitát váltott ki

A rendőrség leszállt Matovičról

Áthidalhatatlanná válna a szakadék az OĽaNO és az SaS között, ha leváltanák Matovičot

d

Magasabb nyugdíjat szeretne? Így növelheti annak összegét!

VIDEÓ: Áthajította a kismacskákat a kerítésen, majd sorsukra hagyta őket

VIDEÓ: Áthajította a kismacskákat a kerítésen, sorsukra hagyva őket

szájmaszk

Döntött a bíróság: ennek a jókai cégnek közel 3,9 millió eurót kell visszafizetnie az államnak

Irena Dančová

Eltűnt egy 15 éves lány – nincsenek nála a gyógyszerei

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.