Pihenő

Élet lejárt szavatossággal?

Bartalos Tóth Iveta, aki rendszeres szerzője, tanácsadója volt a VasárnapLéleknek is jó ideig, 2020-ban egy novelláskötettel rukkolt elő, melyben sok más mellett a szorongás, a megfelelni akarás, az önazonosság nélküli élet sok-sok árnyalatát dolgozza fel. Ahogy ő fogalmaz, környezetéből meríti az ihletet, történeteinek főhősei lehetnénk akár mi is. Arra a kérdésre, hogy mitől lesz szorongató az élet, ebben a könyvében adja meg a választ.
Récsei Noémi

2021. január 18. 09:15

v
Kép: Horen

Rendkívül ütős, rengeteg nyomatékkal bíró könyv, a novellák olvasása közben valóban úgy érzi az ember, mintha ez vele is megtörténne. Mi az, amit feltétlenül tudnunk lehet az egyes történetek megszületéséről? Mit oszthatsz meg velünk?

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy írok egy könyvet, amely az életközépi válságban szenvedők szorongásait, félelmeit mutatja be. Aztán az ötletelés, majd az írás folyamatában egyre erősebben éreztem azt, hogy sokkal fontosabbá válik maga a szorongás – mint központi érzelem –, és kevésbé lesz fontos az, hogy a negyvenes korosztályról írjak. Szorongó gyerekeket, kamaszokat, kapunyitási pánikkal küzdő fiatalokat is látok magam körül ugyanúgy, ahogy szorongó negyveneseket, vagy a kapuzárási pánik minden tünetét tökéletesen bemutató ötveneseket és hatvanasokat is. Ennek a könyvnek ez vált a feladatává, célkitűzésévé, hogy hétköznapi helyzeteken keresztül mutassam be, milyen kevés elég ahhoz, hogy egy ember féljen, megtörjön, lejárjon a szavatossága.

Nyilván nem lehet általánosítani, de mégis mit gondolsz, szlovákiai magyarokként mennyire vagyunk szorongósak?

A kisebbségi létünk is éreztetheti velünk azt, hogy kevesek vagyunk. Itt csak magyarok, odaát szlovákok. Hány szlovákiai magyar fél attól, hogy szlovák környezetbe kerüljön! Csak Pozsonyba ne! Oda biztosan nem megyek orvoshoz! Én nem fogok Pozsonyban tanulni! Aztán mégis úgy alakul, és az ember talán a nyelvi korlátai miatt is igyekszik még jobb, még felkészültebb lenni például az egyetemen, nem a felcímkézett „Maďarka”, és minden erejét, tudását, energiáját beleadja abba, hogy bizonyítson. A legtöbb esetben ez sikerül is, rengeteg szlovák egyetemi tanár nyilatkozott már úgy, hogy szereti a magyar diákokat, mert nagyon igyekvőek. De ha belegondolsz, ebben az igyekezetben benne van az is, hogy elég jók akarunk lenni, és benne van a szorongás is amiatt, hogy talán kevesebbnek gondolnak minket, és mi is így érzünk. A generációs szorongást pedig még nem is említettük. Apáink, anyáink, őseink félelmeit, megalázottságát, fájdalmát kapjuk útravalóul, a szorongás burkából születünk meg, sokszor évtizedek telnek el úgy az életünkből, hogy ezt felismernénk, és talán újabb évtizedek addig is, amíg le tudjuk tenni ezt a nehéz pakkot.

Valamennyi történeted szereplője lehetne bármelyikünk, akár te is. A novellák írásakor hol és hogy húztad meg a határt a személyes és a nyilvános között? Volt-e erre valamilyen előre megtervezett elved, amit követtél?

Bármelyik szereplő lehetek én, az anyám, az apám, a szomszédom, a barátom, egy ismerősöm. És ha te olvasod, ugyanezt fogod érezni te is. Mindannyian benne vagyunk, ez ebben a könyvben a csodálatos és a sokkoló is egyben. Egyszerűen úgy mondanám, hogy ez a szlovákiai magyarság szorongásának könyve. Éles határokat az írás folyamatában nem húztam, szerintem nem is kell. Mindegyik történetben benne kell lennem legalább annyira, hogy az írás folyamatában teljes valómmal megéljem a szereplőm félelmeit. Nagyon mélyre vitt az írás pont emiatt, de rengeteg mindent felszínre is hozott a saját életem kapcsán, s ezekkel a felismerésekkel azóta is dolgozom. Nagyon érzékeny vagyok az emberek energiáira. Elég egy mondat, sóhaj, tekintet, az beépül az emlékezetembe, és várja, hogy belelépjek, megéljem, tovább írjam, elmeséljem. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat, még ha nehezek is.

Sokkal több tapasztalattal rendelkezel, mint kortársaid. Hogy tudtad jól feldolgozni mindazt, amit az élet akadályként gördített eléd?

Tizenöt évesen küzdöttem meg a rákkal. Korán felismertem azt, hogy ez a történet és maga az élet akár véges is lehet. Fura és sokkoló ezzel gyerekként szembesülni. Kemény harcossá váltam általa, olyanná, aki bármivel megküzd, nincs lehetetlen. Most, negyvenévesen azt érzem, miután megnyertük a csatát, szabadott volna sírni, gyászolni, félni, szabadott volna gyengének lenni egy pillanatra, mert ezt az egészet elásni nem lehet. A gyomromban mindig ott maradt a reszketés, a sokk, a félelem. Maradéktalanul meg kell élni mindent. Én még most is tanulom ezt, mert ha helyzet van, ösztönösen újra harcossá és katonává válok, és figyelmeztetnem kell magam arra, hogy szabad félnem és megijednem is. Furán hangozhat, de mindezek ellenére szerencsés embernek tartom magam. Tudom, mi miben formált, mi adott erőt, akár bölcsességet, élettapasztalatot. Nem vagyok ezáltal több, csupán más, de ha csak a veszteségeket és a nehézségeket látnám az életemben, akkor nagyon könnyen kevesebbnek érezhetném magamat másoknál.

Élet, halál, betegség, függőség, család, gyerek, magány, öregség. Az összes kifejezés képviselve van a könyvedben, olvasás közben pedig szíven talál a közvetlen, mégis tárgyilagos hang, amelyben saját szorongásainkat, megoldatlan vagy már megoldott problémáinkat ismerhetjük fel. Ösztönből vagy tudatosságból lettek ezek a kötet kulcsszavai?

Ösztönből és tudatosan. Szerettem volna, ha ez a könyv egy kép arról, milyenek is vagyunk. Egy korrajz. Ahogy azt is szem előtt tartottam, hogy sok, társadalmilag fontos problémára felhívjam a figyelmet, beszéljek róluk, elgondolkodtassak másokat is. Ha végigolvassuk a történeteket, az is egy fontos jellemzőjük, mekkora energiát fektetnek a szereplők abba, hogy fenntartsák egy olyan élet látszatát, amely nem is létezik valójában, vagy nem úgy, ahogy azt mások felé mutatják. A látszat fenntartására fektetett energia talán ahhoz is elég lehetne, hogy változtassunk a rossz dolgokon az életünkben, mégis kevesen mernek őszintén élni. Mi jókislányoknak és jófiúknak lettünk nevelve a nyolcvanas, kilencvenes években. Kék inges, piros nyakkendős egyenúttörőknek. Szeressen a tanító néni, a szomszéd, a főnök és mindenki más is, akkor vagy jó és hasznos. A mi gyerekeink már nem ilyenek, és én ennek nagyon örülök. Ehhez viszont az kellett, hogy mi már merjük őket másként nevelni. Mindenkinek fel kellene írnia, hogy a következő lomtalanításkor a három lábú székkel és a kopott szőnyeggel együtt a „mit fognak szólni” és a „mit gondolnak majd rólam mások” típusú gondolatai is kikerülnek a kapu elé a többi felesleges kacat és szemét közé, mert ezekre semmi szükség egy normális életben.

Azon gondolkodom, de vajon mire van szükségünk a normális életben? Hirtelen a hitelesség, az önazonosság jutott eszembe. Erről mit gondolsz, mitől lesz valaki hiteles, önazonos?

Az önazonosságot fontosnak tartom az életben. Legyek az, akinek mutatom magam, mondjam azt, amit gondolok, érzek, de ez nem jelenti azt, hogy bármit és bárkinek keményen oda kell vágnom, mert az igazam hajt, nem fogok kertelni, nem fogok puhítani semmin sem az önazonosság zászlaját vadul lengetve mindeközben. Fontosnak tartom, hogy képesek legyünk a legtöbb helyzetben szeretettel és empatikusan közeledni egymáshoz, de eközben a másikra való odafigyelés a mi színeinket se koptassa meg. A hitelesség egy író esetében nem kell, hogy azt jelentse, megélte azt, amiről ír. Ha jó az írás, nem kell azon gondolkodnom olvasóként, hogy ez élettapasztalat, fantázia, kutatómunka vagy bármi más eredménye-e, csak élvezem azt az élményt, amit az olvasmány nyújt. Nekem például szerencsére nincs tapasztalatom alkoholizmussal, családon belüli erőszakkal és még sorolhatnám, mégis mertem ezekről írni, és igyekeztem a hitelességre törekedni. És vannak személyes történeteim is a könyvben a betegség kapcsán, amelyek esetében az egyéni megélésem talán olyan pluszmélységet tudott adni a leírtaknak, amelyeket más esetben pontos megfigyeléssel, kutatással, rengeteg beszélgetéssel kellett elérnem.

Elkezdtem dolgozni egy regényen, amelynek cselekményét részben idegen helyszínre helyezem, de a történet cselekményét meghatározó élethelyzettel, érzelmekkel sincs tapasztalatom. Nagy kihívás lesz ez minden tekintetben, hiszen maga a műfaj is új számomra, de hiszem, hogy a belefektetett energia, munka, a fantáziám és a hitem – így egyben – hitelessé teszik azt a történetet is.

Inspirálódva könyved címéből, végül hadd kérdezzek vissza, milyen az az élet, amelyiknek már lejárt a szavatossága?

A lejárt szavatosság nem jelenti feltétlenül az élet végét. Jöhet egy betegség, egy tragédia, egy veszteség, de akár egy rosszul megélt vagy értelmezett érzés, pillanat, mondat is elég ahhoz, hogy az ember lelke megtörjön, eltűnjön belőle a fény, és az életet lejárt szavatossággal élje azután tovább.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/2. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
EU-csúcs k

A kritikus szlovákiai járványhelyzet is téma volt az uniós videokonferencián

Laboda Róbert

Magyar vagyok. Mit jelent Önnek ez a mondat? – Laboda Róbert válaszol

időjárás köd

Ködbe burkolódzik Kelet-Szlovákia, kiadták a figyelmeztetést

teszteredmény

Újabb ingázót fogott a rendőrség, aki hamis teszttel próbált meg átkelni a határon

Andrej Babiš

Új szükségállapot kihirdetésére szólították fel a Babiš-kormányt

Tragédia – Frontálisan ütközött egy kamionnal, esélye sem volt túlélni

Tragédia – Frontálisan ütközött a kamionnal, esélye sem volt túlélni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.