El Camino a járvány idején. GALÉRIA

A Szent Jakab-út a világ harmadik legjelentősebb keresztény zarándokútjának az egyike. Számos jelentős történelmi, irodalmi személy koptatta már földjét, az idők folyamán pedig több útvonala is született. Mindegyikben van valami közös: miközben az út rejtélyekkel övezett misztikuma Santiago de Compostela városába vezeti el az embert, fel is adja a leckét számukra.

Fel tudjátok idézni a pillanatot, amikor először fordult meg bennetek az El Camino teljesítésének gondolata?

Csilla: Évekkel ezelőtt láttam a The Way című filmet, és valami megragadott benne. Elültette a fejemben a gondolatot, hogy az El Camino egy spirituális út, ahol az ember szembenézhet önmagával, és átgondolhatja az életét. Elhatároztam, valamikor ezt megcsinálom. De egyetemre járok, mellette dolgozom is – nyaranta ráadásul Amerikában. Tavasszal már meg is volt a repülőjegyem, készültem a nyári munkámra. A COVID–19 azonban utolért… Eldöntöttem, ha nem tudok kiutazni Amerikába, akkor elmegyek sétálni a Caminóra!

Réka: A nyár elején kezdett motoszkálni bennem, hogy most lenne itt az ideje valami nagyobb dologba belekezdeni. Az elhatározás konkrét pillanata egy nyári estén történt, amikor Csillával iszogattunk. Meséltünk egymásnak a nyári terveinkről, és Csilla megemlítette, hogy szeretné megcsinálni az El Caminót. Abban a pillanatban rávágtam, hogy én is!

Mindkettőtökhöz közel áll a mozgás, és hódoltok a jógának is. A sportos életmód azonban önmagában nem elegendő, gondolom én. Elvégre nem kevés kilométerről van itt szó. Hogy készültetek fel ti az utazásra?

Csilla: Nem készültem külön, úgy gondoltam, hogy megfelelő állóképességgel rendelkezem. Van egy országúti kerékpárom, azzal szoktam edzeni, mellette falat mászok, és ha időm engedi, futni vagy úszni is elmegyek. De nem több. Az utazás nem jelentett fizikailag problémát.

Réka: Úgy gondolom, ha valaki sportos, és sokat jár-kel a városban, mint mi Szegeden, akkor nem akadály napi 25–30 kilométert lesétálni. Az én egyetlen felkészülésem kimerült abban, hogy még utazás előtt elmentem a kutyámmal egy nagyobb sétára, hogy felavassam az új túrabakancsomat. Nem éreztem felkészületlennek magam. Tudtam, ha elfáradnék, bármikor pihenhetünk, és utána folytatjuk az utat.

Gondolom, azért ti is sok időt töltöttetek a felszerelés optimalizálásával. Mit ajánlotok, mire kell figyelni az utazás előtt?

Csilla: Egy jó minőségű esőkabát életet tud menteni. Legyen hálózsák, törülköző, túrabakancs és a kihagyhatatlan túraszandál. A vízhólyagok ellen tökéletes megoldás, persze csak akkor, ha az ember nem télen megy. És a baseballsapka! Árnyékot ad, és bevizezve felüdít. Azt hiszem, ezek a legfontosabbak. A hátizsákot nemcsak megemelni kell, hanem 20-30 kilométeren keresztül vinni is. A legkedvesebb extra súly a táskámban a naplóm volt. Nekem ez elsősorban egy spirituális utazás volt, a naplóm is ezt tükrözte.

Réka: Fontos, hogy a minden, amit magaddal viszel, viszonylag kicsi és könnyű legyen. A legelső kérdés számomra a táska nagysága volt. A víz tárolásához a legjobb egy kétliteres vizeszsák, ami nem is foglal helyet, és bármikor újra lehet tölteni. Sok hasznos tanács van az interneten is, de nekem a vizeszsák, a baseballsapka, a fejlámpa, a naptej, a hálózsák és a túraszandál vált be. Persze, ez egyénfüggő. Az úton jön rá mindenki, hogy számára mi a leghasznosabb.

Rengeteg különböző útvonala van az El Caminónak. Klasszikusan a spanyolországi szakaszt szokták érteni alatta, de a zarándokutak egész Európát behálózzák. Ti a Camino France-on haladtatok végig. Miért pont erre esett a választásotok?

Csilla: Ez az egyik leghosszabb út, és be kell valljam, tetszett az ötlet, hogy Franciaországból indul a Pireneusokon keresztül. Gyönyörű tájakon, hangulatos kis falvakon vagy éppen nagyvárosokon át vezet Santiagóba.

Réka: Na és persze a portugál szakasz piros zónába tartozott, így egyértelmű volt, hogy a francia utat válasszuk.

Az ilyesfajta önismereti (ha nevezhetem így) út igazi újjászületés az ember számára. Ti hogyan éltétek meg? Volt olyan meghatározó pillanat, ami így vagy úgy, de mély nyomot hagyott bennetek?

Csilla: Szinte csak ilyen pillanatokból állt az egész. Annyi váratlan és megmagyarázhatatlan dolog történt. Volt, hogy napokig egy szó nélkül sétáltunk, és csak a tájat élveztük. Hihetetlen, hogy mennyire meg tudják változtatni az embert a körülmények. Hogy mennyire felértékelődik egy korty víz, egy finom étel, tusolás egy hosszú és izzasztó nap után. Sokszor azonban még így is boldogabbak voltunk ott, mint itthon ezer meg egy dologgal körülvéve.

Réka: Az út során nagyon sok érzelmet kaphat az ember. Igen, felértékelődnek azok a helyzetek, amelyek itthon a mindennapok részét képezik. A nagy melegben egy kis árnyéknak, egy kis szellőnek, működő kútnak nagyon lehet örülni. Rengeteg ideje van az embernek gondolkozni.

Az El Camino Magyarországon is egyre népszerűbb, de ezzel együtt egyre nehezebb hozzájutni a zarándoklatot igazoló oklevélhez. Ti is kaptatok egy ilyet, úgy tudom Spanyolországban valódi értéke van ennek. Milyen érzés volt számotokra a kezetekbe venni a papírt az út végén?

Csilla: Elmondhatatlanul jó! A mai világban minden iskola, minden képzés arról a bizonyos papírról szól, amit az ember a végén megkap. Bár az útnak nem ez a lényege, de jólesett ránézni. Eddigi életem legfontosabb papírja. Annyi érzelem és gondolat, tapasztalat van összefoglalva abban az egy oldalban, most is elérzékenyülök erre gondolva.

Réka: Az utolsó 100 km-en felmerült a kérdés, milyen lesz majd megkapni az oklevelet. Ez egy olyan papír, amit az ember önmagáért kap. Rengeteg tanfolyamot meg lehet csinálni, de ez az az egyetlen, amit önmagad elismeréséért kapsz. Épp ezért igazán örömteli volt a pillanat, amikor a kezembe foghattam.

A koronavírus és a járványtól való félelem az egész világon felütötte a fejét, az emberek bizonytalanabbak és feszültebbek is. Az út során találkoztatok bármiféle negatív hozzáállással? Vagy épp ellenkezőleg, az emberek összetartóbbak voltak?

Csilla: Az óvintézkedéseket szigorúan betartják a helyiek, hiszen ők már megtapasztalhatták, milyen a karantén, amikor még sétára sem lehet menni, és a rendőr megállít az utcán, hogy hova tartasz. Ugyanakkor a turizmus is nagyon fontos Spanyolország számára, már így is észrevehetően megsínylette a pandémiát. Ha a szabályokat betartjuk, mindenki kedves és segítőkész. Örülnek, hogy ott vagyunk, és becsülik, hogy valamennyi korlátozás mellett kitartóan rójuk az utat, sokszor hőségben, nehéz hátizsákkal a maszkban „fulladozva”.

Réka: Spanyolországban az emberek betartják a szabályokat. Minden városban és faluban kötelező a maszk használata az utcákon, a boltokban a kesztyűt is fel kellett venni. Az emberek összetartóak és figyelnek másokra.

Mit terveztek a jövőre nézve? A következő nagy fejezet, utazás az életetekben?

Csilla: Az úton a már tapasztaltabb caminósok mondták, hogy ez bizony függőséget okoz. De a világ nagy, és én szeretem a spontaneitást, így nincsenek konkrét terveim. Eredetileg egyedül utaztam volna, de nagyon örülök, hogy Réka velem tartott, fantasztikus élményekben volt részünk, és boldoggá tesz, hogy ezeket megoszthattuk egymással.

Réka: Miután hazajöttünk Magyarországra, az első dolgunk volt megbeszélni, hogy amikor lesz időnk, nekivágunk egy másik útnak is. Nagyon szeretném az összes útvonalat végigjárni. Sokan nem bíztak abban, hogy ketten képesek leszünk jóban maradni ilyen szélsőséges helyzeteket átélve, de az út csak megerősítette a barátságunkat. Igazi El Caminó-s testvérre találtam!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 39. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti.