Egyszer majd megérted, kislányom

lélek

Idegeneknek belépni tilos!” – olvasható a matricán egynéhány kamaszszoba ajtaján. Nem szívesen látott vendégként máris hátrányos helyzetben vagyunk, de azért csak próbálkozzunk tovább szelíden, megannyi tapasztalattal felvértezve sikerülhet szót értenünk, ha elég nyitottak és tisztelettudóak vagyunk egymással szemben. Előfordulhat, hogy időnként majd úgy érezzük, más-más hajóban evezünk, hiszen az egyik egy útját kereső kamasz, a másik meg az a felnőtt, aki a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.

Apu, miért van a Duslo vegyi gyár olyan messze a várostól? Azért, hogy ne legyen itt folyton olyan büdös? Szándékosan építették oda?

Nem, kislányom, azért építették oda, hogy ha egyszer megint áttolnák a határokat, akkor ebben az országban maradjon a stratégiailag fontos gyár, és az itteni embereknek adjon munkát.

Hogyhogy áttolnák a határokat? Most viccelsz?!

Nem viccelek, volt már úgy, hogy áttolták. Tanultátok ti is az iskolában.

Hát így nem tanultuk, de volt egy osztályfőnököm, aki igen furcsa dolgokat mesélt az osztályfőnöki órákon. El is vették az útlevelét, nem járhatott ki az országból. Aztán azt mondta, erről nem kell beszélnünk senkinek. Könyveket is hozott. Mi az, hogy szamizdat irodalom?!

Jobb, ha már nem ismétlődik meg a történelem, kislányom. Kibogozhatatlan bonyodalmakat okozott emberi életekben, családokban, szétszakított barátokat, rokonokat egymástól. Holott azt hitték, velük ilyet sosem tehetnek meg.

Mégis megtehették?

Meg. Megírtad már a leckédet? Szép idő van, ha rendbe teszed a kerékpárodat, kerülhetsz vele egyet! Szamizdat… engedély nélkül kiadott irodalom, nem értheted, hogy mi az az illegális. Nem értheted, hogy átkutatták az ember táskáját, hátizsákját határátlépéskor.

Jó. Megyek. Csak még egyet kérdeznék. Nem vagy szomorú a történtek miatt? A nagypapa sem volt szomorú, a nagymama sem?

Nem, nem vagyok szomorú. Nekem nagyon jó életem van így is. Egyszer, ha majd felnősz, megérted, hogy felesleges szomorkodni ezeken utólag, mert akkor elfelejtünk élni a jelenben. Mondom, szomorkodni, haragot táplálni bárki ellen teljesen felesleges, amikor ilyen szép tavaszi nap van ma. Aztán mondhatnám azt is, hogy felejteni mégsem szabad, de felejteni egészséges, előremutató. Egy másik ország kisebbségi létét felvállalni másfajta értéket jelent. Többnyelvűséget, szélesebb látókört, gazdagságot. Egyszer majd megérted, kislányom.

A szerző az Új Szó munkatársa

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?