Pihenő

Egyetlen verse elég volt ahhoz...

Egyetlen verse elég volt ahhoz, hogy megszeressem. Egyetlen verse elég volt ahhoz, hogy kötetével a kezemben ledöntsön. Áramütésszerűen ért a felismerés: az ő hangja az én hangom, az ő fájdalma az én fájdalmam, az ő remegése az én remegésem. Szabó T. Anna Elhagy című verse keltette ezt az érzést bennem.
Szabó G. László

2021. április 8. 08:30

Vasárnap
- Talabér Tamás felvétele

Mindent kimarkolt belőlem. József Attila Kései siratója óta ilyet nem olvastam. Ő erről úgy vélekedik: azért kedves ez a vers sokaknak, mert nem ő írta, hanem a magyar irodalom. Ugyanis József Attila beszél belőle. Ő kiabál, ő haragszik, ő követelőzik a versben. Csak éppen nem fordította meg a helyzetet, hogy milyen szörnyű lehetett szegény édesanyjának, a Mamának elmenni dolgozni a gyerekei mellől.

Nem tagadom, számomra is nagyon fontos ez a vers – vallja be Szabó T. Anna. – Öröm, amikor az ember valami olyat tesz le az asztalra, amit érvényesnek látnak mások és ő maga is. Egy költő életében öt-hat ilyen vers van. Az is nagyon ritka, ha az ember nem javít a szövegen. Ha nem szereli a csavarokat rajta. Ezen a versen például szinte semmit nem változtattam. Megrendítő, személyes tapasztalat az elválás fájdalma. Ez nem feltétlenül női szempont, de hozzáad valamit a közvetlen testi tapasztalat. Bátran hangot adni a fájdalomnak és az örömnek nem egyszerű. Nem is evidens. A szemérem sokakat fékezett még a 19. században is.”

Patikusként dolgozott az édesanyja, biológusként az édesapja. Gyógyszerek és gyógynövények között nőtt fel Szabó T. Anna. Ebből eredeztetem minden egyes – gyógyversét.

A nagymamám is orvos volt. Nagyapám a szótörténeti tárral a magyar nyelv gyógyítója volt. Elveszett szavakat szervezett szótárba. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár nagyon fontos oszlopa a magyar tudományosságnak. Égtartó ember volt, mondta a nagyapámról Sütő András. Nekem már gyerekkoromban is a költészet volt a gyógyszerem. Weöres Sándor, Szabó Lőrinc verseit magamnak mondtam.”

Jobb kedvre derítés okán vagy ajándékba verseket írt. Úgy tartja: öngyógyítás is a vers. Mindenkinek. Nem csak a nőknek.

A szüleim révén szoros kapcsolatban vagyok a természettel, a fákkal, a cserjékkel, a növényekkel, a virágokkal. Megpróbálom olyan evidenciává tenni a szöveget, ahogy egy bokor bokor. Addig dolgozni rajta, míg minden levele, gyümölcse el nem készül. Vannak szövegek, amelyeket sokszor átírok, javítgatok, de vannak olyanok is, amelyek éretten születnek. A szülésről például napra pontosan kilenc hónappal utána tudtam csak írni. Tehát nem a szülőszobában. Később. Álmomban érleltem. Tegnap pont nagyon kellemetlen volt. Egy novellát akartam írni. Ment a fejemben a szöveg, közben a fiaim várták az ebédet. Féltem, hogy elfelejtem a mondatokat.”

A fiúk bizonyára megértették volna, hogy az édesanyjuk novellát tálal fel, fordítom tréfára az elképzelt helyzetet, de nincs hatása.

Ilyenkor az embernek ketté kell szakítania magát – állítja. – Vagy ahogy Faludy György a recski börtönben edzette a memóriáját, hogy el ne felejtse a mondatot, úgy kell nekem is készenléti állapotban maradnom. Van, amit abba lehet hagyni, van, amit nem. A határidő és a rohanás a rossz. Vagy ha valaki hangoskodik a hátam mögött. Cikket tudok írni úgy is, ha kiabálnak körülöttem. Amit le akarok tenni, azt addig csiszolom-faragom, amíg nem vagyok elégedett vele. A folyamat, az írás nagyon nehéz. Minden reggel nekiülök, és dolgozom. Néha erőltetni kell. Weöres Sándor azt mondta: az ember az ihletét előbb-utóbb úgy kapcsolgatja, mint egy elemlámpát, csak készenlétben kell lenni. Kapolcson, a Művészetek völgyében van egy versudvar. Többször szerepeltem már az ottani költőversenyen. Megadnak egy dalt, és arra kell írni, miközben a zenekar teljesen mást játszik. Szól a színpadon a Hull a szilva a fáról, lent kétszáz ember ül, nekem pedig a Tavaszi szél vizet árasztra kell új szöveget írnom. Vagy a közönség ad öt szót. Ez a másik feladat. De olyan öt szót, hogy sokszor égnek áll a hajam. Nem kímélnek. Öt-tíz perc alatt szellemes, értékelhető szöveget kell letenni eléjük. Olyankor mindig nagy frász van bennem, de a feszített helyzet kihozza belőlem, amit kell. Ezek játékok. Tudni kell a nyelvvel játszani.”

Neki amúgy is minden pillanata a szavakról való gondolkodással telik. Akár akarja, akár nem. Finom mosollyal nyomatékosítja: ezzel meg tudja bolondítani a gyerekeit is.

Állandóan forgatgatom a szavakat. Tóth Krisztina írja egy helyütt, hogy mint a megszidott osztály, állnak szemlesütve a kiégett földeken a napraforgók. Nagyon jó hasonlat. Mire a fiam: a kiégett földeken kisütötte a nap a napraforgók szemét. Hát nem szép? Verset írni ma már egy nyolcéves gyerek is tud. A lényeg nem a versírás technikai részén van, hiszen az egy készség, ami állandóan fejleszthető. A nehézség az érzelmek átengedésében rejlik. Az érzelmekbe való lemerülésben. Az intenzitás átélésében. A hétköznapok ugyanis nem alkalmasak arra, hogy az ember elmélyedjen a saját érzelmeiben. A kritikus, katartikus helyzet hozza elő Radnótiból a költészetet, mint ahogy Petőfi utolsó versei is gyönyörűek. Megtanulni azt, hogy az ember akár a halálos ágyán is jó verset tudjon írni, nagyon nehéz. Annak van igazi tétje. A többi játék, szórakoztatás, gyakorlat. A japánoknál szokás, hogy az ember az élete végén megírja a halálversét. Szerintem minden költő erre készül. Az Elhagy is egy halálvers ilyen szempontból, hiszen én magam is elhagytam a régi életemet. Átléptem egy másikba. Az extrém helyzet egy amatőr költőből is ki tudja hozni a csodát.”

Ő mégis azt ajánlja, ne arra készüljünk, hogy a halálos ágyunkon mire leszünk képesek, hanem hogy a kiélezett helyzetekben is meg tudjuk tanulni a tiszta beszéd képességét. Ez a gyógyvers. A tiszta gondolkodás verse.

Az acsargás, a gyalázkodás nagyon elharapózott az életünkben. A férjem is, én is minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ennek ellenálljunk. Nyilván otthon mérges az ember, mondja a magáét, mondja a falnak, de a költészet, sőt az egész irodalom tétjének érzem, hogy a kultúrát, az emberi beszédképességet megadja nekünk. Egyéb értelme nincs az irodalomnak. Mi lenne más? Akkor lehetnénk macskák is vagy bogarak.”

Hallott egyszer egy történetet: levágta a nyelvét egy ember, mert valami szörnyűséget követett el. Ő ezt meg akarta írni. Annyira beleélte magát, hogy álmából arra ébredt, vér folyik a szájából. Elharapta ugyanis a nyelvét. De nemcsak az álmai, a mindennapjai is ilyen intenzívek.

Szerencsés alkat vagyok. Minden pillanatom ilyen telített. A figyelem edzése által elérhető, hogy az ember intenzíven éljen. Az öcsémnek az jelenti az intenzív életet, hogy kiugrik ejtőernyővel, vagy szörfözik. Nemes Nagy Ágnessel intézeti keretek, kísérleti körülmények között a hatvanas években kipróbáltattak egy szert, valószínűleg az LSD-t, hogy írja le a tapasztalatait. Le is írta részletesen, mit látott, mit nem. Átélni, megfigyelni és rögtön rögzíteni, ez volt a feladat. Ördögi kör ez. Cella, amelybe minden író be van zárva. Nemes Nagy Ágnes azt mondta: jó, ez nagyon érdekes volt, tapasztalatnak elmegy, de mikor írok, ezerszer izgalmasabb, amit átélek. A költészet arra tanít, hogy megnézzük magunkat, a saját érzelmeinket. Önmagunkkal szembesít.”

Évekkel ezelőtt, amikor ösztöndíjjal Chicagóba utazott, Nemes Nagy Ágnes több tucat versét megtanulta. Egy egész kötetnyit. Csak hogy vele lehessenek.

Chicagóban nem tudtam volna megszerezni a kötetet, s mivel úgy éreztem, e versek nélkül nem tudnék meglenni, sorra megtanultam mindegyiket. Könyvtári volt a kötet, nem vihettem magammal, csak fejben. Eleinte nagyon jó volt, hogy bármelyiket fel tudtam idézni, később egyre nehezebb lett, mert nem tudtam írni. Belém ivódtak a versek, minden utat elzártak, beépültek a tudatomba. Nemes Nagy Ágnes hangja volt a hangomban. Ma már nem kell megtanulnom senkinek a verseit, ha magammal akarom vinni őket. El vagyunk kényeztetve. Itt a számítógép, a mobiltelefon, a digitális irodalom. Egy gombnyomásra elérhető egy egész életmű.”

Két író egy fedél alatt. Két irodalmi harcostárs. A férj, Dragomán György a kortárs magyar próza egyik kiemelkedő egyénisége. Regényeit, A fehér királyt, a Máglyát több nyelvre lefordították. Friss kötete, a Főzőskönyv egyszerre szól főzésről, evésről, s úgy, ahogy van: irodalom. Kivándorlós családi drámáját, a Kalucsnit több színház bemutatta. Szabó T. Anna elsősorban költő. Első verseskötete, A madárlépte hó huszonhárom éves korában látott napvilágot. A Törésteszt és a Határ után Szabadulógyakorlat címmel nemrég jelentette meg harmadik novelláskötetét. Ő fordította magyarra Marc Norman és Tom Stoppard forgatókönyvét, a Szerelmes Shakespeare-t, valamint James Joyce, Sylvia Plath, John Updike nem egy írását. Szülőszoba című versének néhány sora angolul is olvasható volt a londoni metrón.

Igen, rengeteg irodalmi harcunk volt kapcsolatunk legelején. Össze kellett csiszolódnunk. Kisebb sérelmek ma is vannak, de csak olyan nem azt mondtad, amit vártam alapon. Gyuri nem volt versolvasó ember. Kamaszkorában nagyon ellenállt a verseknek. Adyt kivéve. Én meg nem szerettem Adyt. Az egója miatt nagyon idegen volt. Az érzéketlenségig egoisztikus. Költőként viszont nagyon tisztelem. Rajtam kívül nincs még egy ember Gyuri életében, aki minden írását olvasta volna, a zsengéktől egészen a publikálatlan félnovellákig. Tudjuk a mércét. Olyan van, hogy az ember csak annyit mond, hogy jó. Megnézem, rendben, határidős a leadás, utána még úgyis beszélünk róla. Később aztán előjönnek a régi dolgok. Az, hogy mindketten írók vagyunk, életmód. Így kezdtünk. Az írás a harmadik személy a kapcsolatunkban. Mint egy nagyon erősen vallásos családban a vallás. Nekünk ez a privát vallásunk, az írás. A kritikát megtanultuk viselni. De nem szívesen mutatok meg olyan szöveget, amelyről magam is sejtem, hogy nem olyan jó. Előfordult, hogy azt hittem, hátha jó ez is, de Gyuri megmondta, hogy hoppá, ez nem! Megerősítést ad a jóban és a rosszban is. Részemről sosincs sértődés.”

Nincs olyan nap, hogy ne írna. Vagy vers, vagy próza, valami mindig születik nála. Vagy éppen fordít.

Nekünk ez az életünk. A gyerekeink és a szövegeink. Ez marad utánunk. Le leszünk préselve. A családi bibliában ott lesz a nevünk, hogy született, élt, meghalt. Ami a szórakozást jelenti az életemben, az a divat. Ha nagyon fáradt vagyok, Csodakert magazint olvasok. Az egyetlen igazi kikapcsolódást jelenti a filmek és a virágaim mellett. Az olvasás: szakmai bekapcsolódás. Lazítani csak krimivel tudok. Mindkét fiam bölcsész alkat. Tizennyolc éves a nagyobbik. Ő már angolból fordít. A kisebb tizenöt éves, szerintem filmkritikus lesz. Elképesztő agya van.”

Nem kevés humorral azt is elárulja: szeret szépet vásárolni. Ruhát, cipőt, bizsut. Cipői átlátszó dobozokban sorakoznak úgy, hogy az ágyából is rájuk lásson. Gyönyörködik bennük.

Már Szombathelyen éltünk Kolozsvárról áttelepülve, amikor 20 forinttal a zsebemben el kellett döntenem, hogy mit veszek, csokit vagy könyvet. Kolozsváron mindig ki voltam éhezve a csokira, Magyarországon jött a nagy dilemma. A végén természetesen mindig könyvet vettem. A kert is nagyon fontos az életemben. Néha nagyon szép, máskor meg nem. A virág nem vár meg, elhervad. Van éjjeli jázminom is, és negyven rózsabokrom. Az egyik cég készített tubarózsa-parfümöt. Azonnal vettem két üveggel, hogy legyen. Tizenöt éves voltam, amikor Kolozsvárról Szombathelyre költöztünk. Nagyon fájt. Nem akartam mindent magam mögött hagyni, de már nem bánom, hogy így alakult a sorsom. Ott valakinek a valakije voltam. Nagyapám unokája, apám lánya. Egy dobozba kellett volna beleilleszkednem. Szombathely szabadságot adott. A semmibe jöttem el, és itt kaptam meg Gyurit. Egyébként nem ismertük volna egymást, bár a két család igen. De otthon aligha jöttünk volna össze. Hogy hiányzik-e a hétköznapjaimból Kolozsvár? Az hiányzik, hogy ezt a szálat elvarrjam. Nem lezárjam, hanem a tartozásaimat – írásban – lerójam a városnak. A mostani Kolozsvár már nem az a Kolozsvár, mint amikor eljöttem. Aránytalanul sokat változott a nyolcvanas évek óta. A gyerekkori élmények hiányoznak. Ha majd lerovom a tartozásomat, akkor azt mondom, megtettem, amit megkövetelt a szülőföldem. Sok még a feldolgoznivaló. Ha kész leszek, nem lesz lelkifurdalásom. Most még van.”

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/13-14. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő sikerként könyvelte el, hogy a magyarországi tárgyaláson nem volt képviselve a szlovák diplomácia ⋌(TASR-felvétel)

A koalícióban is betelt a pohár Gyimesi miatt

Zuzana Čaputová

Čaputová a Szputnyik-szerződés nyilvánosságra hozását kéri

tüdő illusztráció

Poszt-Covid szindróma: Mik a tünetei, és mi a teendő?

puskas

Foci-Eb: telt ház lehet a Puskásban, három helyszín veszélyben

dd

A bőség kosara a könnyűzenében

Fülöp herceg Vilmos

Vilmos herceg: "nagypapám évszázadnyi életét a szolgálat határozta meg"

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.