Cukrászat mesterien. Magyar Rolandot heteken keresztül láthattuk az RTL Klub Mestercukrász című műsorában

Mestercukrász

A komáromi Magyar Roland legjobban a konyhában szeret tevékenykedni, ott is főleg sütni. Cukrászképességeit idén nyáron a képernyőn is megcsillogtatta, heteken keresztül láthattuk őt az RTL Klub Mestercukrász című műsorában. A csupa mosoly fiú a forgatási élményeiről és a sütés szeretetéről is mesélt nekünk.

Hogyan, mikor kezdődött ez a szenvedély?

Már ovis koromban is foglalkoztatott a sütés-főzés. Szerencsére a nagyim és az anyukám is hagyta, hogy ott sürögjek a konyhában, nem küldtek ki. Figyeltem, mit csinálnak, segítettem nekik. Sok-sok főzős műsort is néztem a tévében, ezeket nagyon szeretem a mai napig. Emlékszem, egyszer, amikor vendégeket vártunk, nagyon kis nyughatatlan voltam, én is sütni akartam mindenképpen: így született meg az első piskótatekercsem.

Mi vitt rá, hogy jelentkezz a Mestercukrászba?

Tavaly decemberben jött szembe a felhívás, hogy versenyzőket keresnek az új évadhoz. Úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg, lépjünk ki egy kicsit a komfortzónánkból. Kíváncsi voltam, meddig juthatok, egyáltalán bekerülhetek-e egy ilyen műsorba a jelenlegi cukrásztudásommal mindent egyedül tanultam, nincs ilyen jellegű képzettségem. Végül a döntő előtti héten estem ki, ami szerintem nagyon szép eredmény.

Milyen volt a forgatás, hogyan érezted magad?

Nagyon élveztem az egész castingfolyamatot, majd a forgatást is. Húsvét után kezdtük az élő műsort, a stáb hihetetlenül profin dolgozott. Mindenki azon ügyködött, hogy mi jól érezzük magunkat, mindenünk meglegyen. A televíziózás világa eddig ismeretlen volt számomra, ezért is vártam olyan izgatottan, hogy milyen belülről, hogyan néz ki egyáltalán egy ilyen műsor a színfalak mögött.

Volt olyan, hogy elhitted, megnyered?

Úgy indultam neki, hogy tisztában vagyok a képességeimmel: nem vagyok kitanult cukrász, ez csak egy hobbi. Tudtam, hogy a versenytársaim közül többen is cukrászként végeztek, dolgoznak. Azonban egy ilyen versenynek úgy jó nekivágni, ha pozitívak vagyunk. Nagyon sok múlik a véletleneken, azon, hogy ki milyen kedvvel ébredt fel. Volt, hogy elhittem, akár nyertes is lehetek, persze… Ha nem hiszek ebben, nem lett volna értelme indulnom.

Mik voltak a főbb, számodra meghatározó mérföldkövek a műsorban?

Számomra Liptai Claudia több mint húsz éve egy ikon, igazi példakép. A legelső forgatási napon én amiatt izgultam a leginkább, hogy végre élőben találkozhatok vele. Amikor megláttam őt, éreztem, hogy az álmok valóra válhatnak. Claudia életben még csodálatosabb: humoros, szimpatikus, természetes, kedves, kommunikatív. Jó volt megtapasztalni, hogy a sztárvilágban sem mindenki vesz fel pózokat. Egyébként mindegyik nap egy-egy mérföldkő volt a verseny alatt, mert a feladatok kihívást jelentettek. A legnagyobb az idő betartása, no meg, hogy megfelelő alapanyagokat hozzunk ki magunknak a „piactérről”, mert ha valami hiányzott, nem kaptunk.

Aznap, amikor Claudia kimondta, hogy én leszek az, aki elhagyja a konyhát, nem azt éreztem, hogy most összedől a világ, és mindennek vége. Sokkal könnyebb mosollyal az arcunkon, hisz a nézők is úgy ismertek meg, mint egy lelkes, vidám, örök optimista személyiséget. Szerettem volna, ha a búcsúm is olyan, mint én: rolandos.

Ha nyersz, mire költötted volna az ötmillió forintot?

Régi álmom egy saját receptkönyv, szóval valószínűleg ennek a kiadatására, összeállítására. Meg szívesen piacra dobnék egy saját lisztkeveréket, gondolva a gluténérzékenyekre, cukorbetegekre is. A jövőben szeretnék egy kicsit több egészséges, mentes desszertet készíteni.

Most hogyan telnek a hétköznapjaid? Mennyi időt tudsz sütésre szánni?

Amikor csak lehet, sütök. Próbálok új recepteket kipróbálni, sajátokat összeállítani, kialakítani. A hagyományos sütik újragondolásán is dolgozom, hogy azokat egy kicsit egészségesebben is el lehessen készíteni.

Mit sütsz a legszívesebben? Melyik a kedvenc sütési technikád?

Inkább a hagyományosabb vonalat képviselem: mézes krémes, csokis torta, „nagyis sütemények”. Ilyeneket készítek általában, ezekkel lepem meg a szeretteimet.

Olyan vagyok, aki nem retten meg semmitől. Ha valamit el akarok készíteni, azt el fogom készíteni. A torták díszítése közel áll a szívemhez, mert ebben ki tudom élni a kreativitásom. Például, ha valakinek ajándékba sütök, akkor próbálom belevinni a megajándékozott személyiségét a díszítésbe.

Melyik az a konyhai eszköz, ami a leggyakrabban akad a kezedbe?

A robotgépem! Egyszerűen imádom a robotgépemet, mindent megcsinál helyettem. Ha mindent kézzel, habverővel kéne kavarni, hát… Ember legyen a talpán, aki nekilát!

Főzni is szeretsz?

Nemcsak sütni, főzni is imádok. A konyha maximálisan az én terepem. Szeretek örömet szerezni a konyhatündérkedésemmel. Jó látni, ha valakinek ízlik, amit készítettem, ha azt mondják: „kérek még”. Ez számomra az egyik legnagyobb öröm. A főzés és a sütés kikapcsol, megnyugtat.

Hogyan tovább? Gondolkozol esetleg valamilyen kurzus elvégzésén, vagy hogy rendelésre süss, cukrászdát nyiss?

Nagyon szeretnék egy saját gasztronómiai témájú műsort, akár a YouTube-on, akár a tévében. Belemennék a részletekbe is, abba, hogy milyenek a jó alapanyagok, technikák, nem csak a receptet tálalnám a nézőknek. A saját szakácskönyvet már említettem. Megrendelésre addig nem szeretnék sütni, amíg nem érzem a tudásomat teljes mértékben megfelelőnek. Arról nem is beszélve, hogy sütni, most nagyon drága dolog.

Itt a karácsony, a sütési maratonok ideje. Te mit készítesz az ünnepekre?

Igazi karácsonymániás vagyok. Lenyűgöz az adventi hangulat, szeretem a készülődést, az ünnepi dalokat, filmeket, mindent, ami az ünneppel kapcsolatos. Ilyenkor melegség tölti el a szívem, és azt érzem, hogy eljött végre az én időszakom. Készül majd mézes krémes, dobostorta, sós harapnivalók is lesznek. Idén mézeskalács házikót is szeretnék készíteni, de még ki kell kísérleteznem, hogyan lehet a legstabilabban összeragasztani. Karácsonykor sokakat lepek meg saját süteményekkel, személyre szabott mézeskaláccsal, mindenféle jóságokkal… Én abból táplálkozom, hogy látom, ahogy mások örülnek. Szerintem érezni egy édességen, ha szeretettel készült, hiszen a szeretet a titkos összetevő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?