Csallóköznádasd: egy legyen a cél!

Vasárnap

A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz déli részén, a bősi vízierőmű felvízcsatornájának északi partján fekszik, Dunaszerdahelytől alig 15 kilométeres távolságra. A töltésről – ahogy a helyiek nevezik – belátni az egész falut. A magasból mi is meglepődve tekintünk le a megszokott, szinte vonalzóval húzott csallóközi házsorok helyett feltűnő változatosságra. A sok ide-oda kanyargó utca semmit sem vesz el Csallóköznádasd szépségéből, sőt!

Néha bizony fontos, hogy időről időre a legkisebb részletekig górcső alá vegyük az aktuális állapotot, és ennek függvényében, ha szükséges, finomítsunk az irányokon. Csallóköznádasdon az elmúlt évek nem múltak el nyomtalanul, az idén azonban még több fejlesztés megvalósítása szerepel a tervek között. A megfelelő és vonzó életfeltételek biztosítása, a turizmusban rejlő lehetőségek jobb kihasználása, az infrastrukturális feltételek javítása, és persze a kommunikációs kapcsolatok és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása az elsődleges. Bóna Zsuzsanna polgármester szerint fontos, hogy rendezett településkép várja haza a polgárokat.


 

Vasszív a szerelmeseknek

Nyolc éve vagyok polgármester, a választásokon azért indultam el, mert szerettem volna valamennyi lehetőséget kihasználni, nagyon sok olyan dolog volt a falu életében, amely megoldásra szorult. A kultúrházunk felújításával kezdtük, miután modernizáltuk a fűtési berendezését, megnyitottuk a lakosság számára, ami azt jelenti, hogy ma már mindennap van ott valami program, és ugyanígy, valamennyi hétvégére le van foglalva. Születésnapok, bálok, kulturális és társadalmi rendezvények zajlanak a falai között. Megtelt élettel és ezt a pozitív energiát emelik ki a legtöbben. Idén a nagytermet szeretnénk felújítani, a kültéri színpadot pedig, amelyet a kultúrház mellé építettünk folyamatosan karbantartani, felületét felújítani. A játszóterünkre szintén nagyon büszke vagyok, ebbe is folyamatosan rengeteg energiát és ötletet fektetünk. Mivel a bősi erőmű közel esik hozzánk, úgy gondoltuk, ezzel is kezdünk valamit. Filagóriákat helyeztünk el, növeltük a zöldterületek számát, fákat és virágokat ültettünk, a szerelmesek számára vasszívet helyeztünk ki, és a falu színével megegyezőre festettük az ott található hidat. Emellett táblákat telepítettünk, hogy a bicikliútvonalak jól láthatóak legyenek, a töltésen pedig távcsövet helyeztünk el. A község egyik legjobb befektetése volt ez, a lakosok második kedvenc helyévé vált. Szeretnénk azonban bővíteni, újabb pályázatunk van egy hinta kihelyezésére is. Reméljük, hogy a közeljövőben megvalósul. Fontos, hogy olyan fejlesztésekbe kezdjünk, melyek hosszútávúak, és amelyek a helyi fiatalokat is megtartják a községben. Szomorú, de 2016-ban megszűnt a helyi alapiskola – bíztunk viszont abban, hogy idővel több gyermek lesz majd, így 2019-ben az óvodát is felújítottuk. Fontos számunkra a környezettudatos gondolkodás, 2018-ban gyűjtőudvart hoztunk létre. A nyár végén pedig optikai vezetékek kerülnek lehelyezésre a gyorsabb internetszolgáltatás érdekében. Az önkormányzat részéről elsődleges gondolat, hogy egy közös célunk legyen, és ezt kövessük, csak így tudunk fejlődni” – mondja a polgármester asszony.

Éléskamra vízkészlettel

Mivel ez a régió Szlovákia éléskamrája, Közép-Európa legnagyobb föld alatti ivóvízkészletével, a bősi erőmű megépítésekor a hangzatos ígéretek között szerepelt a csatornahálózat ingyenes megépítése is. Az ígéretet persze messzire fújta a Duna szele. A beruházásra egészen az idei évig kellett várni, de Felbáron, Csallóköznádasdon, Bakán és Dercsikán végre megépülhet – 36 kilométernyi új csatornahálózatot fektetnek le. A polgármester asszony szerint ez felbecsülhetetlen segítség, a Nyugat-Szlovákiai Vízművek beruházása nélkül az önkormányzatok ugyanis nem lettek volna képesek megvalósítani ezt a közel 20 millió euró értékű projektet, nem beszélve annak folyamatos karbantartásáról, melynek terhét szintén a vízművek vállalta magára.

A mindennapok

A település civil szervezetei (a Csemadok helyi alapszervezete, a klubosok, az asztaliteniszezők, az önkéntes tűzoltók, a sportszervezet, a nyugdíjasok klubja) és a helyi közösség közötti együttműködés kiváló, lehetőség szerint segítik egymás munkáját. Minden csoport aktív. A helyi tűzoltószervezet 131 éve megszakítás nélkül működik. A hagyomány több családban apáról fiúra, sőt lányra (is) száll, de nem ritka az sem, hogy az egész család tagja egy csapatnak, és együtt vesznek részt a különböző tűzoltó-bemutatókon. A belügyminisztérium támogatásával nemrégiben új kocsiszínt is építettek az egyik tartálykocsinak, de helyi összefogással a szertár többi helyiségét is felújították, s a környékét is rendbe tették. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje szobra mellett ma egy pihenésre is alkalmas zöldterület várja a lakosokat.

A falu több meghonosodott rendezvénnyel is büszkélkedhet. A falunap mellett saját találmányuk a Zabacsata névre keresztelt a gasztrofesztivál, melyet legutóbb a község hét önkéntes szervezete rendezett meg. Ugyancsak a Sütifesztivál, mely egyre több látogatót vonz, legutóbb ezernél is több süteményt adtak el, az ebből befolyt pénzösszeget jótékony célokra ajánlják fel. Legutóbb új, fából készült játékokra, függőágyakra fordították, melyeket a falu játszóterén helyeztek el. Ottjártunkkor, a játszóteret szemrevételezve egy helyi lakosba is belefutunk, aki előszeretettel mesél arról, hogy a játszótér nagy kihasználtságnak örvend, főként a fiatal családosok részéről, hiszen nagy biztonságot is nyújt. A kerítésen belül a gyerekek biztonságosan játszhatnak, elhatárolva a külső környezetből fakadó veszélyektől, ami a közel első főút és a szabályokra olykor fittyet hányó autósok miatt is számottevő (lehetne).

A falu mindennapi életét és szokásait a hagyományok is kísérik. A múltban például a harang szava irányította a mindennapi életritmust. Harangoztak reggel, este, misék és istentiszteletek alkalmával, halálesetkor, egyházi méltóságok érkezésekor. A harangszóból Csallóköznádasd nem enged, Lukács Gábor mindennap, ugyanabban az időben egy teljesen percen át húzza a harangkötelet, mint mondja: szívesen teszi, bár azt ő sem tudja, utána ki fogja átvállalni ezt feladatot. A község további érdekessége a saját tulajdonú templom, amit az önkormányzat maga tart fent, ez egész Szlovákiában ritkaságszámba megy.

A községi hivatal nyitva áll a lakosok előtt, az önkormányzat részéről kezelt Facebook-oldal, a hangosbemondó mind a közvetlen kommunikációt szolgálja.

A kicsik örülhetnek a leginkább

Mivel az óvodai nevelés feladata a kisgyerekek testi és lelki szükségleteinek kielégítése, Csallóköznádasdon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne csak változatos tevékenységet biztosítsanak nekik, de megfelelő környezetben is nevelkedjenek. Az önkormányzat örökös célja, hogy egy olyan intézményt alakítson ki, amely megfelel a 21. század szakmai, a fiatal korosztály fejlődését minden téren elősegítő intézménynek. A nemrégiben elnyert támogatásoknak köszönhetően ez meg is valósulhatott, sor került az óvoda hőszigetelésére, akadálymentesítésére, fűtésének korszerűsítésére, valamint az intézményhez tartozó udvar és kert megújítására, a kültéri játékok gyarapítására.

Galéria
Érdekes

Egy kis történelem

A csallóköznádasdi táj hajdanán mocsarakból, de legfőképp nádasokból állt. Épp ezért a legkorábban megtelepült családok is halászattal, vadászattal és állattenyésztéssel foglalkoztak, a házaikat pedig előszeretettel fedték be náddal. A község első írásos említése 1250-ből származik, egy része a pozsonyi Malath polgári család tulajdona volt, majd 1553-ban a Sághi és a Sárközi családokhoz került. A 18. század végén a Sághi család birtokát a Bartal család szerezte meg.

Csallóköznádasd lakosságszáma a 20. században stabilan alakult, jelenleg hivatalosan 580, nem hivatalosan 660 lakosa van a községnek. Döntő többségük mind a mai napig magyar nemzetiségű, bár a szlovákok aránya is megduplázódott. A lakosság túlnyomó többsége római katolikus vallású.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?