Kincsem, kincsed, kincsünk, sőt mi több: kincseink – mondhatná Borbély Alexandra, miközben élete legszebb szerepére készül. A „dupla vagy semmi” meg sem fordult a fejében, a sors azonban másképpen rendelkezett. Ikreket várnak a férjével, Nagy Ervinnel. Két kislányt, akik nemsokára megérkeznek.
Láttam, ott ült a Katona József Színház társulati ülésén. Furcsa érzés lehetett, hiszen már semmi nem érintette abból, ami elhangzott, hiszen az új évadot teljes egészében kihagyja. Könnyen beletörődött?
Nincsenek vegyes érzelmeim ezzel kapcsolatban. Mindaz, ami most történik velem, ideális és természetes. Egyáltalán nem fáj, hogy nélkülem megy le az évad. Színházban, filmben, sorozatban annyit dolgoztam az elmúlt évben, hogy nincs semmiféle hiányérzetem. De még olyat sem érzek, hogy valamit még nem mutattam meg magamból, amit most szeretnék. Vagy hogy mi lesz, ha visszajövök? Ez a kérdés sem foglalkoztat. Boldogabb most nem is lehetnék.
Már csak azért sem, mert eddig minden úgy alakult az életében, ahogy megálmodta. Budapesti színésznő lett, de szlovák és cseh filmekben is dolgozhat, most pedig a babavárás idejét éli. Megfordul néha a fejében, hogy ott, fent valaki nagyon szereti?
Gyerekkorom óta érzem, hogy valaki vigyáz rám, kísér az utamon, és valóban nagyon szeret. Ha valami rossz történik velem, legfeljebb egy nap, míg rájövök, hogy miért történt úgy, ahogy, és az egész azt szolgálja, hogy tanuljak belőle. Valahogy nem esem kétségbe.
Valóban feltette Ervin a kérdést, látva, hogy mennyire elfoglalt, jön-megy, egyik országból a másikba utazik, mert amióta európai díjas színésznő, koprodukciós filmekben játszik, szóval tényleg elhangzott a szájából, hogy akarsz-e gyereket?
El. Amikor az ember látja, hogy a párja mennyit dolgozik, és nem tud igazán figyelni rá, közben múlik az idő, futnak az évek, valóban felmerül benne, hogy mikor van a gyerek, ha mindig a film az első? De a szlovák filmet, amelynek a forgatása egy évig tartott, meg kellett csinálnom. Nem baj, vártunk egy kicsit.
Emma és a halálfejes lepke – ez a film címe. Cselekménye a negyvenes években játszódik, amikor a Szlovákia a szlovákoké szlogen ahhoz vezetett, hogy elűzték az országból a cseh polgárokat, és kitelepítették a zsidókat. Magyarok és szlovákok között is növekedett a kölcsönös ellenszenv. Marikát, a fiatal özvegyasszonyt játssza, a pozsonypüspöki varrónőt, aki zsidó kisfiút bújtat a házában. Nagy szerep, nehéz szerep. Nemcsak lelkileg, fizikailag is megterhelő. Jól bírta a strapát?
Zokszó nélkül végigcsináltam, pedig voltak megerőltető jelenetek. A nagyját már leforgattam a filmnek, amikor adódott egy kis szünet, hiszen több évszakos a történet. Már csak az utolsó etap volt hátra, amikor Ervinnel elutaztunk kettesben. Március eleje volt, amikor folytattuk a munkát. Nyári ruhában kellett kamera elé állnom. Iszonyúan fáztam. Nem volt kifűtve a gárdisták raktára, ahol a jelenet zajlott. Akkor már terhes voltam. Elég sokat forgattam a babákkal nehéz körülmények között.
S közben ott volt a cseh film is, az Érzékeny ember.
Abban is volt miért izgulnom. Vöröskolostor mellett forgattunk, közel a lengyel határhoz, a Dunajec sebes folyású szakaszán. Egy tízéves kisfiúval ültem a kenuban… remegtem, hogy mi lesz, ha netán borulunk? De a rendező tudta, hogy várandós vagyok, a keményebb szakasznál jött mellénk egy csónak, és vigyáztak rám.
Túl vannak hát az első kiképzésen a lányok. Felnőttkorukban jókat szórakozhatnak majd azon, hogy láthatatlanul is részt vettek egy vadvízi túrán.
Van is egy jelenet a filmben, amikor látszik a pocakom.
Tényleg Ervin volt az első, aki egy nevetéséből megállapította, hogy terhes?
Egy apróság miatt vita kerekedett köztünk, de ahelyett, hogy felemeltem volna a hangom, rám jött egy nagy röhögés, és akkor mondta, hogy biztos, hogy terhes vagy, mert annyira fura a viselkedésed!
Ezek szerint ő volt az első, aki…
… igen, hamarabb rájött, mint az orvos.
De amikor Ervin kimondta az igazat, érzett már valamit?
Nem, semmit.
Ervin előző házasságából született tizenkét éves lánya, Lola mellett már megélhette az „anyai előképzést”.
Abszolút. Jóban is vagyunk Lolával. Szeretjük egymást.
Ervin pedig, gondolom, körbetáncolja.
Nem igénylem. Teljesen normálisan viselkedik. Ha kérek valamit, segít. De tudja, hogy nem szívesen teszem. Szeretetteli légkörben élünk. Van mellettem valaki, akiben bízhatok, akire támaszkodhatok, egy nőnek pedig ez a legfontosabb ilyenkor. Mostanában egyébként nem vagyunk túl sokat együtt, mert sokat dolgozik. Ez mindig így van a mi életünkben. Vagy az egyiknek jön minden egyszerre, vagy a másiknak. Évek óta ez ismétlődik. Ervin sorozatot forgat, Szegeden játszott a nyáron, de akkor is figyelt rám, és ez az alapja egy jó kapcsolatnak. Ezért érzem jól magam mellette. Egyébként mindig azt mondogatta, hogy ő még két gyereket akar. Én meg azt, hogy majd lesz egy, aztán meglátjuk. És most egyszerre jön kettő. Ervin titkos kívánsága teljesült.
Nagycétényben élő szülei és a nagymamája, akikkel ugyancsak szoros kapcsolatban van, hogyan reagáltak a tényre, hogy ikrei lesznek?
Anyukám pár nappal ezelőtt mondta a kertben, amikor otthon voltam, és fürdőruhában látott, hogy most végre elhiszi, hogy terhes vagyok, mert sokáig nem hitte el. Ő már régóta várt erre. Hogy ne a pályámra koncentráljak, hanem magamra, magunkra. Nagyon örül, hogy kislányok jönnek, és majd öltöztetheti őket. Most kaptam tőle rugdalódzókat, aranyos dolgokat.
És az édesapja? Egyszerre két unoka, dupla öröm?
Mindig nevetünk, amikor szóba kerül, hogy nem egy, hanem kettő. Apu azt mondta, amikor megtudta, hogy ikrek lesznek, hogy na, akkor behoztátok a lemaradást. Ők huszonegy évesen lettek szülők. Ahhoz képest sokat kellett várniuk, mert én már harmincöt vagyok. De teljesen más ez a világ. Az én életemben most jött el a gyermekvállalás ideje.
De augusztus közepén még volt egy napja a cseh filmben.
Az esküvői jelenet, amelyben már terhes vagyok. Prágától nem messze, Mělníkben forgattunk az erdőben.
Erdei esküvő?
Igen. A film elején még csak három-négy hónapos terhes a nő, akit játszom, ott még műhasam volt, hogy nagyobb legyen a pocim, de az esküvőn már a sajátomat fogja látni a néző.
A nagymamát se hagyjuk ki a nagycétényi felállásból. Ő hogyan reagált a bejelentésére?
Elmentünk hozzá Ervinnel. Meg volt fázva szegény. Kihívtuk a verandára, hogy majd kellő távolságot tartva beszélünk vele. Mosolyogva csak annyit mondtam neki, hogy na, mama! Rögtön rákérdezett: Mi van, lesz valami? És megöleltem őt, mert nem bírtam ki. Pedig megfogadtam, hogy óvatos leszek. De már dédnagymama. Az öcsémnek kétéves lesz a kisfia. Nagyon boldog a mama. Aktív, egészséges. Valahogy olyan örök életűnek látom őt. Mindig úgy gondolok rá, hogy vasból van, mert egyáltalán nem fog rajta semmi.
És Ervin szülei?
Ők is nagyon boldogok. Mind a négy szülő várakozással teli. Az apósom már nyolcvan felé közeledik, ő is többször megkérdezte már, hogy na, mikor mondjátok már azt, hogy…
… és azóta, hogy várandós, az elmaradhatatlan magas sarkú cipőt is félretette?
Nem kínzom magam. Megtaláltam ugyanis azt a kényelmes magas sarkút, amelyet még fel tudok venni. A barátnőm lagzijában voltam nemrég. Természetesen magas sarkúban. Nem okozhattam csalódást a családom női felmenőinek. Hiába bizonygattam, hogy kényelmes, senki nem hitte el.
Táncolt is, ahogy kell?
Naná! Csak nem azzal a hévvel, nem ezer fokon, ahogy szoktam. Zavart is nagyon. Totyorogtam. Úgy közepesen. De csak egy szám erejéig, aztán leültem. Vigyáztam a kislányokra. Meg nem is volt méltó az a tánc Borbély Alexandrához. Be kellett fejeznem.
A saját lakodalmát, gondolom, végigtáncolta.
Azt bizony végig! Őrületes volt. Reggel ötig tartott. Volt menyecsketánc is, piros ruhában, magas sarkú szandálban. Annyira gyors számokat játszott a zenekar, olyan tempót diktáltak, hogy vizet kellett kérnem, hogy folytatni tudjam. A vőlegénynek pedig ki kellett szabadítania a menyasszonyt. Régi szokás. Körbevettek a férfiak, próbálták visszatartani Ervint, de negyven perc után beküzdötte magát a kör közepére. Mondtam is neki, hogy hagyhatott volna még egy kicsit táncolni. Pedig folyt rólam a víz. Otthon, amikor még kislány voltam, és lagziban vendégeskedtünk, mindig erre vártam. Hogy az erős férfiak nem engedik be a körbe a vőlegényt, aztán mégis megszerzi a menyasszonyt. Ez mindig nagyon tetszett, és olyan jó, hogy már velem is megtörtént!
Túl a második trimeszteren, izgalommal olvassa a szakirodalmat, témába vágó filmeket néz, szülésükről faggatja a barátnőit?
Kaptam már könyveket, de keveset olvasok. Az egyikben elég nyers képek vannak, be is csuktam gyorsan. Nincs bennem félelem, csak egyszerűen nem akarok látni ilyen felvételeket. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a rosszullétek elkerültek, a szervezetem ugyanúgy működik, mint korábban. Nem kívánom a savanyú uborkát, nem kelek fel éjjel éhesen. Egyedül a cipőfelvétel okoz gondot. Jó, hogy papucsos volt a nyár. Amúgy nagyon aktív vagyok. Sokkal kevesebbet alszom, mint a terhességem előtt. Lakásfelújítás zajlott nálunk, nagyon sok teendőm volt. Le sem dőltem délutánonként. Az a fontos, hogy kibírjam a 37. hétig.
És azután? Hogyan tervezi?
Sehogy. Akkor kell átmenni a hídon, amikor ott van előttünk. Rám most új fejezet vár. Látnom kell, hogyan érint majd az egész, milyen új dolgokat hoz ki belőlem, és hogyan viszonyulok majd a munkához. De most nem gondolok arra, hogy Úristen, mikor leszek újra színésznő? Nagy elégedettséggel tölt el, hogy vannak még a fiókban dolgok, amelyek váratnak magukra. Folytatódik a sorozat, a Mellékhatás, bemutatásra vár a szlovák film, utána meg a cseh. Ez így együtt úgy fog hatni, mintha ki sem léptem volna a szakma sűrűjéből.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/37. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.