Mayer-Ázsoth Réka felvétele
Meglátogattuk a berlini karácsonyi vásárt. No nem most, a járvány kellős közepén. Egy időutazásra invitáljuk az olvasókat.
Mayer-Ázsoth Réka négy évvel ezelőtt nézte meg a német főváros karácsonyi vásárát, akkor így írt róla:
Berlin a múltat nem felejti, számos kiállítással emlékezik rá, ugyanakkor dinamikusan fejlődő város is. Rengeteg multinacionális cég irodaháza tornyosul mind a nyugati, mind a keleti részen. A hét épületből álló Sony Center, amely hatalmas szórakoztató- és bevásárlóközpont, az egykori fal helyére épült; a fal nyomvonalát a földön húzódó csík jelzi. A komplexum a modern építészet csodája, bár a fényjáték és -kompozíció már-már giccses. Világító madár meg mongol vonású Mikulás is van itt, az emberek odavannak értük.
Karácsony előtt a szokásos díszkivilágítás a triplájára nő. Minden bokron fényforrás, a kirakatokban Mikulás, a tereken vásárok. Nagyon sok van belőlük, a legkisebb platzon is fabódék állnak. A Vilmos császár emléktemplomnál akkora volt a tömeg, hogy alig tudtam körülnézni (hazaérkezésünk után pár nappal terrortámadás történt ugyanitt. Egy autó hajtott a vásár kellős közepébe). Előző rossz tapasztalataink miatt inkább átvergődtünk az embereken, és az Alexanderplatzon lévő vásárt választottuk. Berlinben ez az egyik legnagyobb. De Európában messze nem a legszebb. A külcsínnel nem volt gond, arra nagyon adnak a németek. A hangulatos fabódék és -házak girlandokkal, fényekkel és műhóval díszítve, még a szemeteskukán is hóember. Ami miatt mégse szép, az a giccs- és bóvliárusok, a hangszórókból szóló popzene, körhinták, buliház meg pénznyelő játékok. Itt-ott néhány gyertya- meg mézeskalácsárus, akiktől egy picit azért karácsonyi lesz ez a vidéki búcsúra emlékeztető parádé. Leginkább az egyedi karácsonyfadíszek döbbentettek meg. Igaz, a DNCE is dalcímnek választotta már a fogkefét, de hogy van, aki megveszi és a fára akasztja az ilyen üvegdíszt, az számomra hihetetlen. Ezek után már a hajszárítóformán, a félbevágott körtén, a kukoricán és traktoron meg se lepődtem. A szalonnás tükörtojáson azonban igen. Azt sajnos nem sikerült lefényképezni, mivel rám szóltak, hogy hagyjam abba a fotózást.
Még többi berlini kaland a linkre kattintva olvasható
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.