Balázsovits Lajos: „Ha nincs színház, nincs szerep sem”

A Még kér a nép, a Szerelmem, Elektra és a Magánbűnök, közerkölcsök is szerepelt a fesztivál műsorán. Sára Sándor alkotásai közül a Feldobott kővel jutott ki, Makk Károly révén az Egy erkölcsös éjszakában jelent meg a cannes-i mozivásznon. Balázsovits Lajos külföldön is folytathatta volna filmes pályáját, csak nem szorgalmazta. Pedig nem akárkik csalogatták Rómába.

Nagykanizsán nőtt fel egy kis füves repülőtér közelében, és gyerekként még pilótának készült.

Vagy sportejtőernyősnek.

De nem lett sem ez, sem az.

Az édesanyám erről is, arról is lebeszélt.

Így legalább berepült a színészi pályára.

És így lettem aztán vadászrepülő-növendék. Őrjárat az égen. Négyrészes, fekete-fehér sorozat volt a tévében. Ha jól emlékszem, hatvankilencben.

Sok év után nemrég visszatért szülővárosába. Nagykanizsa díszpolgára lett.

Megtisztelő a cím, nagyon jó érzés. Egykori tanárom, gimnáziumi osztályfőnököm is megkapta ezt a címet. Nyelvész volt. A házassági tanúja lehettem. Ő meg a miénk volt annak idején, amikor Évát, Almási Évát feleségül vettem. Szinte rokoni kapcsolatot ápoltunk. Nagyon megfogyatkoztak a régi tanáraim. Kevesen élnek közülük. A családunkból is már csak egy unokatestvérem él Nagykanizsán.

Áll még a ház, amelyben laktak?

Több helyen laktunk a városban. Először egy villában. Ötéves voltam, amikor karácsony szenteste megjelent a házunk előtt két teherautó, és felpakoltak bennünket. Előtte átkutatták a házat. Emlékszem, egy nyomozó lovagoltatott a térdén, kérdezte, hogy apukád hova teszi a fontos dolgokat? Az íróasztalába, mondtam. De hiába keresgéltek, semmit nem találtak. Később értettem meg, miért kellett elhagynunk a házat. Nagykanizsa harminc kilométerre fekszik a határtól. Tito volt az elnök az akkori Jugoszláviában. Az összes határközeli városba jött egy ún. szovjet katonai tanácsadó. Nekik kellett lakást biztosítani. A mi villánkba is egy ilyen ember költözött. Eredetileg az Alföldre akartak vinni bennünket. De megállt a kocsi a Bazárudvarban, és ott rendeztük be az új életünket egy szoba-konyhás lakásban, ahol kint volt a WC. Az a ház még a Monarchia idején épült. Évekre ott ragadtunk. Később épp az osztályfőnököm, a szeretett magyartanárom lakásába költöztünk, egy kétszobás, összkomfortos lakásba. Nagykanizsától nyolc kilométerre van egy falu, úgy hívják, hogy Szepetnek. Nagyrészt svábok lakták, a nagyanyám is sváb volt. A nagyapám nem. Fiatal házasként Pozsonyban laktak, emlegették is, hogy hol, de hogy mit csináltak ott, arról nincs tudomásom. Van is egy fotó, amely Pozsonyban készült róluk. A nagypapa valamit elszúrt, aláírt valami váltót, és elúszott a ház, valaki átverte. A lényeg: akkor költöztek a nagyanyámmal Szepetnekre, a nagyanyám szülőfalujába. Apám ott született. Sokan voltak testvérek. Apám volt az evangélikus kántortanító a faluban. Jött a háború. Túlkoros volt, negyven körül járhatott, mégis be kellett vonulnia, és kivitték az orosz frontra. Egy nagyon rendes katonaorvosnak köszönhetően aztán, bár semmi különösebb baja nem volt, csak fájt a dereka, hazakerült. Egy ideig a kurszki kórházban feküdt, majd vonatra ült. A háború vége már Nagykanizsán érte. Ügyvéd lett egy magánirodában, aztán megszűnt a magánügyvédi állása, mert munkaközösség alakult, és így ment nyugdíjba.

De ahogy mondja, tanító is volt egy ideig.

Életének erről a szakaszáról nem sokat tudok. Nem nagyon beszélt róla. Csak azt tudom, hogy több hangszeren játszott. Hegedűn, zongorán, orgonán. A rokonok gondoskodtak arról, hogy jó nevelést kapjon. Szepetneken sokan ismerték. Mindenszentek napján, amikor hazajártunk a temetőbe, aki szembejött velünk, köszöntötte, és tanító úrnak szólította. A múlt később sem nagyon került szóba köztünk.

Időzzünk még akkor egy kicsit az ön múltjánál, annak is egy filmes szeleténél. A hetvenes évek elején, amikor először vendégeskedik a cannes-i fesztiválon. Fiatal volt, világsztárok, legendás filmrendezők között forgott.

Nem csináltam ebből nagy ügyet. Mint ahogy másból sem. Komoly, megfontolt srác voltam. Tudtam, milyen világban élnek ők, és milyen rendszerben élünk mi. Örültem, hogy ebbe is beleláthattam. Hogy ott tölthettem pár napot. De nem úgy tekintettem erre, mint valami rendkívüli eseményre. Színész voltam, kijutottam egy fesztiválra.

Európa legrangosabb filmes mustrájára.

Simán ment a dolog. Képviselni kellett a filmünket. Meg kellett hajolni a nézők előtt. Nagyon szépen indult a pályám. Rögtön elsőre felvettek a színművészeti főiskolára. Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm. Az első és a második rostán még Ádám Ottó felvételiztetett. Mindkettő után azt hittem, hogy nem sikerült. Shakespeare 75. szonettjével álltam ki a színpadra mindkét alkalommal. Elmondtam, Ádám Ottó megköszönte, kimentem. Kész, passz, kirúgtak, gondoltam. De jött a távirat Nagykanizsára, hívtak a második fordulóra. Ádám Ottó megint ott ült lent, a félhomályban, és megint a szonettet kérte. Elmondtam, megköszönte, kimentem. Most aztán tényleg ki vagyok rúgva, gondoltam. Nem voltam. A harmadik fordulón már az egész tanári kar bent volt, csak Szinetár Miklós nem, mert éppen akkor külföldön tartózkodott. Nádasdy Kálmán azt kérdezte: „Maga a szonettes?” Igen. „Akkor mondja el a 75. szonettet!”

Harmadszorra. Nem unta?

Ha ezt kérték…! Örültem, hogy ennyire megszerették. Látták, hogy kottát is vittem. Nem akar valamit énekelni? – kérdezték. A zeneiskolában a tanárnőm megtanította az Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek című népdalt, az elég rövid volt, gondoltam, eléneklem. És láss csodát, felvettek. A szüleim hoztak fel a tanévkezdéshez. Feljöttek velem a kollégiumba. Anyám meglátta a szobát, és nem volt boldog a látványtól. Elég katonás körülmények vártak. Két vaságy, matraccal. Szomorúan álltak a szobában. Ennek ellenére remek négy év volt a főiskola. Másodév végén a Madách Színházba kerültem. Nagyon örültem. Egy Szlavin nevű orosz szerző Örvény című drámájában a kábítószeres fiú szerepét kaptam. Nem is tudtuk, mi az, hogy kábítószer. Gobbi Hilda volt az édesanyám. Volt kire felnéznem.

Az olasz Liliana Cavani Milarepa című rendezése, amelyben az egyik főszerepet játszotta, klubdélutáni keretek között került közönség elé Budapesten, egyetlen alkalommal. Jancsó Miklós jugoszláv–olasz koprodukcióban forgatott alkotását, a Magánbűnök, közerkölcsöket be sem mutatták a kelet-európai mozik. Cannes-ban viszont hangos sikert aratott.

Cavani filmje egy tibeti jógiról szóló buddhista történet, a Magánbűnök, közerkölcsök pedig erotikus filmdráma Rudolf trónörökösről, akinek esze ágában sincs apja elvárásai szerint élni, és gúnyt űz a császárságból. A mezítelen jelenetek miatt Magyarországon sokáig nem is került közönség elé a film, pedig Rudolf és Vetsera Mária kapcsolatáról is szól a történet. Igaz, egy féktelen orgiába torkolló mulatozás közepette. Nyáron forgattuk egy Szlovéniához tartozó magyar faluban. Szépen sütött a nap, Miklósnak tetszettek a fények, szólt, hogy hozzák gyorsan a jelmezeket, felvétel lesz. Csakhogy a jelmeztár nem volt hozzáférhető, mert épp ebédszünetet tartott a stáb, az olasz műszak mellett pedig ott állt a szakszervezet. Ha szünet, akkor szünet, mondták, és senki nem mozdult. Miklós erre úgy döntött, akkor az egész jelenetet felvesszük ruha nélkül. Ma már biztos nem vállalnám, akkor nem zavart. Nekem ez természetesnek tűnt, hiszen a színész nagyon sok szerepében lelkileg is pőrére vetkőzik. A Szerelmem, Elektrában is volt egy mezítelen jelenetem Miklósnál. Ott Madaras Jóskának kellett volna vetkőznie, de nem vállalta. Azt mondta, nem akarja, hogy az óvodás unokája ruhátlanul lássa. „Lajoskám, akkor vetkőzz le te!” – kért Miklós. Fiatal voltam. Nem kérettem magam.

A Magánbűnök, közerkölcsök cannes-i bemutatója után merült fel a lehetőség, még a hetvenes évek elején, hogy filmes pályáját Rómában folytassa.

Üzenetet kaptam a Madách Színházba, hogy a Gellért Szállóban vár rám Luchino Visconti, aki látta a Cannes-ban vetített filmjeimet. Fodrásznál ültem, jött a titkárnő: „Lajoskám, a Visconti szeretne magával találkozni.” A nővérem is kapott addigra egy nekem szóló, angol nyelvű táviratot, amelyben az állt: „Luchino Visconti vagyok, a Gellértben lakom, kérem, keressen fel!” Megkérdeztem Ádám Ottót, mit tegyek. „Menj el!” – mondta. Svédországból tartott hazafelé, Rómába Visconti egy nyolc-tíz tagú stábbal, ott találták meg a Halál Velencében Tadzióját játszó szőke fiút. És két napra megálltak Budapesten. Visconti eljött a Madách Színházba, és megnézett egy előadásban, az Egy pohár víz zenés változatában. Ebből sem csináltam nagy ügyet, nem vertem nagydobra, hogy ki ül majd a nézőtéren, de soha annyi magyar filmrendező nem kért jegyet a Madáchba, mint aznap este. Az előadás végén Visconti gratulált Tolnay Klárinak, Gábor Miklósnak és az egész társulatnak, engem pedig elhívott vacsorára a Mátyás-pincébe. „Mi megy holnap a színházban?” – kérdezte. Az Éjjeli menedékhely ment, Aljoskát játszottam benne. „Akkor azt is megnézem” – mondta. És az is nagyon tetszett neki. Ezzel indult az olaszországi történet. Vendégeskedtem nála Rómában, Milánóban, együtt voltunk Velencében, a fesztiválon, meghívott Ischia szigetére, a tengerparti villájába. Mentem vele ide-oda. Nála találkoztam Pasolinival, Bertoluccival, Anna Magnanival, Claudia Cardinaléval, Helmut Bergerrel. Ischián vacsora közben odalépett hozzá az inas, és ezüsttálcán letett elé egy levelet. Onassis, a híres olajmágnás küldte neki, hogy partot ért a kedvesével, Maria Callasszal, és várja Viscontit a társaságával együtt a hajóján. Visconti nem hatódott meg. Rezzenéstelen arccal annyit mondott: „Nem megyünk sehova. Nem akarok neki filmet csinálni.”

Filmben rég játszott már, nemrég feltűnt egy sorozatban, de a színpadtól is mintha távolodna mostanában.

Vacak időket élünk. Ha nincs színház, nincs szerep sem. Ha van színház, akkor sem biztos, hogy valaki rám gondol. A színészet kiszámíthatatlan pálya. A nyár is rosszul alakult. Még a Balatonhoz sem jutottam el. Végig Pesten voltam. Olvasgattam, pihengettem. Elment szépen az idő. Richárd, az unokám tizenöt éves. Imádni való kölyök. Minden programja a barátaihoz köti. Örülök, ha néha rám is jut egy kis ideje.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 50. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene