Balázsovits Edit és az erős dobszóló

Vasárnap

Mint egy rossz szerető, olyan hozzám ez a pálya, állapítja meg Balázsovits Edit, a Vígszínház három „rendes lánya” közül az egyik, aki szintén csendben sír. „Üt, ver, csépel, aztán kapok egy brillt. Jó, akkor mégsem válok el, nyugtatom magam, és maradok ott, ahol vagyok. Nálam ez így működik.”

Vagyis, ha éppen úgy gondolja, hogy ezt az egészet abbahagyja, és belekezd valami egészen másba, akkor jön az ajándék. Hirtelen megjutalmazza a pálya.

Nem azt mondom, hogy nem kapok jó szerepeket, de olyat, amelyikben azt érzem, hogy végre mesélhetek magamról, feltárhatom a véleményemet a világról vagy egy korombéli nőről, ilyen feladat ritkán talál meg. Molnár Ferenc darabját, A doktor urat is szeretem, abban is jó szerepem van, de az is egészen más. Abban az volt a jó, hogy Zsótér Sándorral dolgozhattam, ami olyan volt, mint egy vérátömlesztés. Már tudtam, mit játszom az évadban, amikor felhívott Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója, hogy volna még valami, még egy szerep. Éreztem a hangján, ahogy beszélt velem, hogy ez jó lesz. Ő meg lelkes volt, hiszen tudta, hogy örömhírt közöl velem. Az öreg hölgy látogatásában rendezett, ami nagy kihívás volt számomra, hiszen ősz parókát kaptam a szerephez. Harmincöt és hatvanöt között most bármi jöhet.”

Jött is. Durica Katarina darabja, A rendes lányok csendben sírnak. Férjes asszony, langyos házasságban, hirtelen lobbanással.

Tudtam, hogy ez kemény csata lesz. Persze örültem. Egyébként sem adom fel soha. Paczolai Béla rendezővel most kerültem össze másodszor. A Popfesztivál 40-ben, amit Eszenyi Enikő állított színpadra annak idején, Béla a videóvetítéseket csinálta. Volt egy jelenet, amely után éreztem, hogy ez az ember tud valamit, amit szeretnék megtanulni tőle. Kihozta belőlem azt, amit korábban nem volt alkalmam megmutatni. És most újra találkoztunk. A darab Kovács Krisztina dramaturg szívügye volt. Megengedte, hogy visszategyek mondatokat a regényből. Ő is, Béla is, és mi, színészek is félelem nélkül alkottunk. Egyikük sem erőltette ránk a saját akaratát. Meghallgattak bennünket, Kiss Marit, Márkus Lucát és engem. Eszméletlen jó volt a közös munka, de ettől még lehetett volna olyan, mint bármikor máskor. De volt egy pillanat, amikor azt mondtam, ez most olyan helyzet, amikor igazán megéri nagyon őszintének lenni a szerepben. Biztos belehalok, de nem baj. Bátor leszek, kipróbálom. Amikor anyu megnézett (Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő – a szerk. megj.), azt mondta: ő soha nem mert ennyire őszinte lenni a színpadon. Ez volt az első elismerő vélemény az alakításommal kapcsolatosan. De Béla is azt mondta a próbán, hogy na, akkor így! És a két kolléganőm! Lucával jóban vagyunk. Jóval fiatalabb nálam, de már nagy szerepeket játszik. Marinak a lányát játszottam a Játékszínben. Akkora önbizalomfröccsöket kaptam tőle, hogy még bátrabban dolgoztam, mint akkor. Ez nagyon sokat számított. Figyeltünk egymásra, miközben a szerepeinket formáltuk. Abban a pillanatban, ha valamelyikünk túltengett, amíg a másik beszélt, Béla azonnal szólt. Nem vagyok szent én sem. Ha az lennék, irgalmas nővérnek mentem volna. Színésznő vagyok. Kár lenne úgy tenni, mintha én annyira rendes lennék, ha elkap a játszási hév. A túrót! És a többiek is így vannak ezzel. Mindenki a maga pillanatát akarja. Halljanak, lássanak! Mondtam egy jelenetben Lucának, hogy ha itt vetkőzni kezdesz, leveszed a kardigánodat, rám nem fog figyelni senki, mondhatom a magamét. Éreztem, hogy egy picit megbántódott. De gyorsan túl is léptünk ezen. Ha a rendező ilyet nem vesz észre, és a színésznek magának kell ezzel megküzdenie, az mindig rossz. A színpadi hangsúly, hogy éppen kinél a labda, nagyon lényeges. Ehhez kell a karmester. Hogy most dobszóló következik, aztán jönnek a fúvósok és a vonósok. Ebben nem dönthet a zenekar. Béla végig csodálatosan vezényelt, Kriszta pedig kézben tartotta az anyagot. Összejött egy jó kis csapat, és kitűnő volt az egész próbafolyamat.”

Kapóra jött számára, hogy magáról is sok mindent elmesélhet a szerepben. Régóta várt erre az alkalomra. Hogy ha nem is konkrétan, de mégis csak szólhat a csalódásairól, fájdalmairól, vágyairól.

Júlia, akit én játszom, fodrásznő. Úgy érzi, ott ragadt a panellakás hatodik emeletén, közben mi minden lehetett volna! És hirtelen jön egy fénysugár, azt hiszi, minden megváltozik, de nem! Céltudatos, kemény nő. Valahogy magamra ismertem benne. Én sem vagyok összeomló típus. Végzem a dolgomat. Nem állok meg. Ez segít a bajban. Ha az ember házasságban vagy kapcsolatban él, annak vannak hullámvölgyei. Aki azt mondja, ez nem így van, hazudik. De a vágyak és a remények találkozhatnak egy pillanatra. A fodrásznők általában csinosak. Adnak magukra. A sustyáki ellen nagyon lázadoztam. Utáltam, hogy ilyen lila szörnyűségben kell szerepelnem. Nem veszem fel, biztos, hogy nem, dohogtam. Béla csak nevetett rajtam. Tudta, hogy majd megszokom. A végére megszerettem a sustyákit. Bőrszoknyát is kaptam. A próbák során mindig azt gondoltam, hogy nem lesz elég, amit kínálok. Közben Béla mindig levett belőle. A kevesebb is elég, jelezte. Amikor azt gondoltam, hogy már kevés vagyok, még abból is el tudott venni. Anyu mondta, hogy ennyi is elég, legyek nyugodt. Hittem neki. Hatalmas sikerrel játsszuk a darabot. Nagyon szeretik a nézők.”

A szerepet sosem viszi haza. Nem az a típus.

Én felveszem és leteszem a szerepet. Nem jön haza velem a színházból, és nem jön be velem sem az anya, sem a feleség a színházba. Időnként biztos vannak átfedések, de én is úgy nőttem fel, hogy azt láttam: anyu teljesen normális otthon. Mindegy, mit próbált, attól az életünk még ment a saját medrében. Otthon nem Stuart Mária szólt hozzám. Én is jól kezelem ezt. A próbán kívül nem borulok fel, a színpadon viszont mindig a véres igazságot keresem. Attól működik a szerep. Ezért vagyok büszke a rendes, csendben síró Júliára. Sosem volt még ilyen lehetőségem. Jó a darab. Dunaszerdahelyi maffiatörténetbe ágyazva három, különböző korú nő sorsa. Csupa tragédia. Remélem, lesz valamilyen pozitív színpadi következménye ennek a munkának. Használni szeretném azt a tudást, amire most szert tettem, amit ebben a darabban összegyűjtöttem.”

Hullámzó pálya az övé. A boldogságot rendszerint vergődés vagy szenvedés váltja.

Vannak komoly ívek és nehezebb utak. Nekem ez utóbbi jutott. Ezért jöttem el a Vígszínházból annak idején. Jó szerepeket kaptam, mégis felálltam. Rakódtak az okok egymásra. Nem jártam rosszul, hogy eljöttem. Sok helyen dolgoztam, sok emberrel találkoztam. Sokat tanultam. Nem biztos, hogy a Vígszínházban mindazt meg tudtam volna tanulni, amit ma tudok. Mindig úgy éreztem, hogy teljesítenem kell. Hogy nem lehet rossznak lenni. Hogy állandóan biztosra kell menni. Abban nem lehet fejlődni. Valló Péter mondta, hogy menjek el mindenhova, még a vécélyukba is játszani, hogy megtanuljam a szakmát. El is mentem. Elszerződtem. Nem volt könnyű. Aztán jött a Kabaré és a Shopping and fucking. Az előbbiért két olyan kritikát kaptam, hogy tíz évre elkaszáltak a szakmában. Pedig sokan szerették. Ez nem a 100 méteres síkfutás, hogy melyikünk a leggyorsabb. Könnyen lehet befolyásolni a nézőt. Nekem tetszik, de ha azt írják, hogy… akkor nem is biztos, hogy olyan jó? Lehet, hogy nekik van igazuk? De érvényes ez pozitív irányban is. Sokszor éreztem azt, hogy ütöm a falat, és nem tudom áttörni.”

Most áttörte. Kétségtelenül. Jól is érzi magát. Kíváncsian várja, mit tartogat számára a folytatás.

Mindig úgy vagyok, hogy ha nem jó, holnap abbahagyom. Ez nyugtat meg lelkileg. Valóban képes lennék itt hagyni a pályát. Azért, mert annyira szeretem. Ha nem adnám meg magamnak ezt a lelki szabadságot, túl mélyen érintenének az események. Tele lennék sebbel. Ezen a pályán nem szabad megsértődni. Az elveszi az energiát. Sértetten játszani? Látszana az alakításomon. Elértem magamban, hogy lélekben szabad vagyok. Kell nekem ez az érzés.”

A magyar filmek valahogy elkerülik, a külföldi produkciókba egyből kiválasztják. Szerepet kapott a Die Hardban és a Borgiákban.

Ebben az angol nyelvtudásom is közrejátszik. Már megvolt a fiam, Richárd, mehettem volna külföldre, csak nem volt hozzá bátorságom. Vittem volna magammal a gyerekemet? Itt az életem, a férjem, kezdje elölről a praxisát idegenben? Egyébként pedig, kedves magyar film, miért tojsz a fejemre? Hozzáteszem: a castingokon sajnos pusztító vagyok. Pusztítóan rossz. Olyan szinten nem tudok teljesíteni, hogy az egyszerűen elképesztő. Magas fokú önbizalomhiány. A film egyébként is típusra megy. Az életkorod, a kinézeted alapján választanak. A Borgiákban csípett a rendező. Sok jelenetbe betett. Meghívtak a záróbulira. Arra gondoltam, mit mondok majd Jeremy Ironsnak? Hello, kedves Jeremy, Edit vagyok, és betojok, annyira imádlak? Ott tébláboljak körülötte? Nem mentem el. Egy szülinapi bulit választottam helyette. Ma már lehet, hogy elmennék. Sokat változtam ezen a téren.”

Richárd már a kamaszkor sűrűjéből integet az édesanyjának.

Nagyon szeretek vele lenni, ő viszont már kevesebb időt akar velem tölteni. Hajnali négykor az jár a fejemben, mennyit rimánkodott, amikor még kicsi volt, hogy menjek vele a csúszdába a strandon. Sírva könyörgött, de nem volt hozzá bátorságom. Ma már boldogan lecsúsznék. Sorolhatnám a kihagyott pillanatokat vele kapcsolatosan. Azok gyötörnek, ő nem. Ő rendes. Haverok vagyunk. Nem tudok szigorú lenni hozzá. Nevelni sem tudom őt, csak szeretni. A férjemmel együtt mindketten rá vagyunk cuppanva ezerrel. Az összes szeretetünk rá megy. A lezárás idején volt egy kisfiam, aki hozzám bújt. Azóta nagyfiú lett, és sokat változott. Megnőtt, szélesebb lett a válla, már nem hozzám akar bújni. Nem tudom, mi lesz belőle. Még színész is lehet. Semmi nincs kizárva. Végül is egy színészdinasztia tagja.


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/6. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában