„Idegeneknek belépni tilos!” – olvasható a matricán egynéhány kamaszszoba ajtaján. Nem szívesen látott vendégként máris hátrányos helyzetben vagyunk, de azért csak próbálkozzunk tovább szelíden, megannyi tapasztalattal felvértezve sikerülhet szót értenünk, ha elég nyitottak és tisztelettudóak vagyunk egymással. Előfordulhat, hogy időnként majd úgy érezzük, más-más hajóban evezünk, hiszen az egyik egy útját kereső kamasz, a másik meg az a felnőtt, aki a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.
Mindennapjainkban az első és állandóan jelenlevő „társunk” rendszerint a testvérünk vagy a testvéreink. Ha egykék vagyunk, akkor az első koleszos szobatárs, vagy egy nagyon közeli unokatestvér tölti be ezt a szerepet. Nem egyszerű. Sem az azonos neműek, sem a más neműek esetében az ilyen fajta „szoros együttélés”. Mégis sok tapasztalat gyűjthető be a közösen megéltekből a majdani időszakra, amikor egy irodában, egy légtérben, külföldi dolgozáskor egy munkásszálló szobájában vagyunk kénytelenek hosszú ideig valakit elviselni.
Öcsém kissé félős, madárcsontú, csupa szőke fürt legényke volt, aki szeretett játszani a babakocsival, amit sosem használtam. Telepakolta plüssállatokkal, míg a nővére fára mászott, vagy lógott a barátnőkkel a szőnyegporolón, és igencsak morgott, ha rábízták az öccsét babakocsistul. Kamaszként minden változott, öcskösnek tüsi haja lett, gyúrni kezdett, és kétméteres izompacsirtaként a nővére már sem nem heccelte, sem nem ijesztgette, mint annak idején kicsi korában. Fára már ő sem mászott, kopott bakancsait időnként tűsarkúra cserélte, hogy jobban ringjon a csípője. Egymás mellett változtak, csiszolódtak, és ha kellett, összefogtak a szülők szigora ellen. A legszebb pillanatok egyike marad, amikor finomságot kaptunk, és mindig a tányér szélén maradt az utolsó darab. Egyik nagyétkű, falánk kamasz sem nyúlt érte, inkább meghagyta a másiknak. Később, amikor a lányom és a fiam kamaszodott, ugyancsak megismétlődött ez a jelenet. Az utolsó falatkát mindig nevetve a másiknak szánták.
Sokat lehet tanulni ezekből a helyzetekből, illetve arról, hogy nem kell minden vitában leütni a labdát. Nem szükséges mások kárára begyűjteni a dicséreteket, nem kell győzedelmes fölénnyel véget vetni egy csörtének. Szelíd nyugalommal ott lehet felejteni mindezeket az ínyencségeket másoknak úgy, hogy bennünk így is béke maradjon.
A szerző az Új Szó munkatársa
A teljes írás a VasárnapLélek mellékeltben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.