Az írózseni, aki a morfium rabja lett, majd lelőtte a feleségét

Orvos volt, de önmagát nem tudta meggyógyítani. Zseninek tartották, sokoldalú művésznek, aki festett, hegedült, zenét szerzett, és hátborzongatóan jó novellákat írt. Szex- és morfiumfüggőségét azonban nem tudta kordában tartani, élete néhány év alatt kisiklott, s végül rémképeivel viaskodva, harminckét évesen halt meg, de előtte – kislánya jelenlétében – lelőtte a feleségét. Néhány kötetből álló életműve ma érettségi tétel, teste viszont jelöletlen sírban nyugszik a szabadkai temetőben.

Most árvák vagytok

A szecessziós arculatú Szabadka a maga 95 ezer lakosával a Monarchia-kori Magyarország harmadik legnagyobb városa, Budapest és Szeged után. Itt születik Csáth Géza 1887-ben, Brenner József néven. Okmányaiban, hivatalos irataiban haláláig ez szerepel, a Csáth Géza csak írói álnév.

Édesanyja korán meghal. Évekkel később is élénken emlékszik a rokonoktól hallott mondatokra: „Ti most árvák vagytok. Elvesztettétek anyátokat. Nincs anyátok.” Csáth ekkor még kisfiú, anyjuk halála után fél évig naponta kijárnak a temetőbe. Apjuk leveszi a kalapját, és sokáig nézik a néma sírhalmot.

Az apa – idősebb Brenner József – Szabadka kulturális életének meghatározó alakja. A család színházba és hangversenyekre jár.

A Brenner-rokonság összetartó, Csáth együtt nő föl unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel (akinek az anyját Brenner Euláliának hívják). Kosztolányi szerint éppen Csáth a család legtehetségesebb tagja, sokoldalú művész, aki ír, fest, hegedül, zenét szerez. Kortársai közül kimagaslik átfogó műveltségével. „Irtózom attól, hogy közönséges ember legyek” – írja naplójába Csáth 17 évesen. Novellásköteteit később a legnagyobbak méltatják a Nyugatban, Karinthytól Schöpflin Aladárig.

Csáth azonban tudományos pályát választ, megszerzi az orvosi diplomát, s a magyar pszichiátria legmodernebb műhelyében, a Moravcsik-féle Ideg- és Elmeklinikán kezd dolgozni. Közben novellákat és zenekritikákat ír, ő fedezi fel Puccinit a magyar publikumnak (tanulmánya Puccinihez is eljut, aki képeslapon köszöni meg Csáthnak a figyelmességét), s már akkor felismeri Bartók Béla eredetiségét és nagyságát, amikor Bartókot még kifütyüli a közönség. Színpadi szerzőként is bemutatkozik, a Magyar Színház tűzi műsorára a Hamvazószerda és a Janika című darabját (utóbbit a kassai Thália is bemutatta, 2007-ben).

Az első adag

Naplójából percnyi pontossággal tudjuk, mikor nyúl először morfiumhoz. Csáth hiába orvos, retteg a tüdőbajtól (ami ma a ráktól való szorongás, az akkoriban a tuberkulózistól való félelem volt). Huszonhárom éves, amikor gyulladást találnak a tüdején, de hiába nyugtatja meg őt az orvos, hogy semmi komoly, a hipochonder Csáth összeomlik. Éjszaka nem tud aludni, nyugtatókat vesz be, majd hajnali fél hatkor – „a gyönyörű tavaszi nap első sugaraiban” – befecskendezi magának az első adag morfiumot. Semmi különös hatása nincs, nem is álmosodik el tőle, csak a belső gyötrelmei csillapulnak meglepő gyorsan.

A kockázatokkal tisztában van, de azt írja, a méreg lassítja ugyan a járását, „de nem jobban, mint egy pohár konyak teszi”, máskülönben elméje „friss és tiszta”, és nem tart attól, hogy függővé válhatna. „Szabadulásom könnyű és biztos leend. Nem kell félnem a nehézségektől, és attól, hogy az átkos fecskendő nélkül nem fogok tudni élni.”

Telente a budapesti Moravcsik-klinikán dolgozik, a nyári hónapokra pedig fürdőorvosi állást vállal – többek között Ótátrafüreden (Starý Smokovec), Iglófüreden (Novoveské kúpele), Stubnyafürdőn (Turčianske Teplice) és Stószfürdőn (Kúpele Štós).

Stószon írja 1911 nyarán Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa című, freudista ihletésű szakkönyvet (amely 1978-ban Egy elmebeteg nő naplója címmel is megjelenik, Mészöly Miklós előszavával).

Csáth és a nők

Csáth szereti a fürdőorvosi pozíciót, mert bőséges ellátással jár, szép a környezet, és imponál neki a hölgyek körében élvezett népszerűsége is. Életrajzírója, Szajbély Mihály szerint minden közelébe kerülő nőt igyekszik megkaparintani, a szobalányoktól kezdve a vizsgálatra jelentkező páciensekig – s többnyire sikerrel is jár. „A nők ellen elkövetett apró, gaz dolgaim”, írja egy helyütt. Naplójába följegyzi, hogyan néz ki az éjszakai vizit: „Éjjel fél tizenkettő tájban megjelentem gumitalpú cipőmben, kis sapkában, kondomokkal és zseblámpával fölszerelve, sőt a vazelin se hiányzott.”

A féktelen szexuális étvágyú Csáth részletesen leírja a nők becserkészését, és statisztikát vezet a coitusok számáról is. Egy lakonikus bejegyzés: „Új szót alkottam: »basznok«.”

1913 nyarán megnősül, feleségül veszi Jónás Olgát, akit Ótátrafüreden ismert meg, s akit olykor úgy hív: édes kis sonkám! „Jónak, édesnek, szerethetőnek látom őt, de egyszersmind igen jelentéktelennek, alsóbbrendűnek” – írja öccsének. A rokonság nem rajong a Csáthnál három évvel idősebb nőért, Kosztolányi se tartja őt unokabátyja méltó párjának.

A kábítószer ráadásul fölerősíti Csáth féltékenységi kényszerképzeteit, s már az esküvő előtt detektívekkel figyelteti Olgát. Közös életük a későbbiekben is konfliktusokkal terhelt. „Ingerült szóváltásba kezdett velem. Egy ideig tűrtem, majd figyelmeztettem, hogy ha még egy szót hallok, megverem, de folytatta. Még hangosabban, kíméletlenebbül kiabált, és én, miután újra időt adtam neki, hogy elhallgasson, amit azonban nem tett: megvertem. Jobbról is és balról is alkalmaztam néhány ütleget. Kb. 3 órába tellett, míg kibékültünk.”

Szenvedj, rágd a falat!

A morfium lassan átveszi az irányítást Csáth élete fölött, a pszichiátriai pályáról lesodródik, vidéki orvos lesz, névjegykártyája szerint „Dr. Brenner József belgyógyász, az idegbetegségek és kedélybetegségek és tüdőbajok szakorvosa”.

Közben orvosként figyeli magát, kísérletezik a testével, váltogatja a kábítószereket, de akár a hínárba keveredett úszó, egyre jobban belebonyolódik – írja Kosztolányi. Hogy a soványító morfiumot ellensúlyozza, hízókúrát használ arzénnel, ennek következtében azonban a felismerhetetlenségig elhízik; ezt ellensúlyozandó az étkezések után hánytatót vesz be. Többször is megpróbál leszokni, sikertelenül.

„A holnapi nap programja. Semmi »M«. Semmi pótszex. Semmi alkohol. Semmi nikotin. Csinos szenvedésekre van kilátás, de mindegy. Most már szenvedj, kutya, ronda, szemét ember, szenvedj és rágd a falat.”

Annyira zavarja a legkisebb nesz is, hogy lefekvéskor még a zsebóráját is megállítja. Elvonókúrákra megy, de ezzel csak az aggódó rokonságot próbálja megnyugtatni, mert cipőjében csempészi be magával a kábítószert. A morfium eltompítja. „Rettenetes és nyomasztó gondolat, hogy nincs többé kedvem az íráshoz.” Huszonhat éves, amikor az utolsó novelláskötete megjelenik.

1918 őszén megszületik kislánya, Brenner Olga, de Csáth ekkor már menthetetlen: morfinadagját hétről hétre növelte. Paranoiáját nem tudja kordában tartani, élesre fent késeket rejteget a zsebében. Orvosi praxisát még folytatja, de a rendelőkönyve is lelkivilágát tükrözi: rajzok, kottarészletek, személyes feljegyzések kaotikus egyvelege.

Feleségét ekkor már lelkiismeretlen szajhának nevezi leveleiben. „Soha ez a nő őszintén előttem nem mutatkozott, csak amikor a kéjtől hörgött. Egyébként mindig alakoskodott, csalt, komisz, rossz ringyó volt.” Azt is felrója neki, hogy nem hagyta őt békén dolgozni. „Ennél gonoszabb nő még nem élt ebben a században.”

Mondd meg apukának, hogy nagyon szerettem

1919 tavaszán, amikor már naponta hétszer fecskendezi magába a mérget, beleegyezik, hogy gyámság alá helyezzék. A bajai elmegyógyintézetbe kerül, ahol külön cellába zárják, és teljes elvonást alkalmaznak nála. Ordít kínjában, didereg, nem tud aludni. „Oh, de borzasztó ez az elhagyatottság. Az utolsó kutya boldogabb nálam. Irigylem a fákat, az állatokat, a felhőket, mind élik a maguk biológiai vagy fizikai életét, csak nekem kell beszüntetnem mindent.”

A kórházból megszökik, és hazagyalogol a magyar–szerb határ túloldalán lévő Regőcére. Kínozza a gondolat, hogy kislánya nem az ő gyermeke, feleségét hűtlenséggel vádolja.

„3x is válni akartam tőle. Könyörgéseire mindig meghatódtam. Ostoba szamár voltam. Jó voltam. Te ne légy jó – írja öccsének, Brenner Dezsőnek. – A nőt dobd el, mert ha nem teszed, ő dob el téged. Ölel, csókol, 1000x boldogságot kíván minden ügyeidben bátyád, aki téged nagyon szeretett”.

Végrendeletét is öccsének címezi, és orvosi vényekre írja. „Mondd meg apukának, hogy nagyon szerettem őt, ragaszkodtam hozzá, és igen fájt nekem, hogy ő nem viszonozta a szeretetemet úgy, ahogy szerettem volna. […] Ne házasodj! Légy bátor és határozott. Ha egy nőbe belészeretsz, menekülj tőle, mert a szerelem, ha boldog is, elpusztítja az egyéniséget.”

Néhány nappal később – kislányuk jelenlétében – három revolverlövéssel meggyilkolja a feleségét. A közelben lévők szerint a lövések eldördülése előtt azt üvölti: „Nem megmondtam, hogy ezt a dalt ne énekeld?”

Ezután nagy adag morfiumot vesz be, de túléli, és visszakerül a bajai elmegyógyintézetbe, ahol ismét öngyilkosságot kísérel meg, sikertelenül. Rokonai kérésére átszállítják a szabadkai Mária Valéria közkórház elmeosztályára. Amikor a család meglátogatja, hegedűvel a kezében találják egy kis, rácsozott helyiségben, amint Goldmark Áriáját játssza, gyönyörűen.

Paréjjal, fűvel letakarva

1919. szeptember 11-én megszökik a szabadkai kórházból, és gyalog indul Budapestre, kórházi nadrágban és csíkos kórházi sapkában. A demarkációs vonalnál szerb katonák feltartóztatják, Csáth könyörög nekik, hogy lőjék agyon, majd hirtelen nagy mennyiséget vesz be a nála lévő pantoponból, és meghal. A szabadkai Anyakönyvi Hivatal halotti bizonyítványában ez áll: „Foglalkozása: orvos. Házastársa: néhai Jónás Olga. Az elhalálozás helye: Szabadka tölgyfási erdői. A halál oka: önmérgezés.”

„Csáth Géza megmérgezte magát – írta másnap a Bácskai Hírlap. – Az öngyilkossági kísérlet után még élt pár óráig, aztán meghalt, és behozták Szabadkára egy parasztszekéren. A holtteste paréjjal és fűvel volt letakarva”.

Úgy boncolják föl, hogy szívét, máját és agyát – korábbi rendelkezésének megfelelően – egy külön dobozban Budapestre szállítják, az Elme- és Idegkórtani Klinikára. (Csáth Géza agyvelejét végül ott kaparják be a földbe, a Balassa utcai klinika kertjében.)

Karinthy és Kosztolányi a Nyugatban, Juhász Gyula a Délmagyarországban búcsúzik tőle, a Pesti Hírlap pedig azt írja, „a modern magyar írásművészet egy ragyogóan tehetséges, nagy reménysége hullott le, megrázóan tragikus körülmények között.”

Utóélet

Csáth Géza földi maradványait Szabadkán a Bajai úti temetőben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A hetvenes években azonban – mivel senki sem fizette a temetői illetéket – Brennerék családi sírhelyét eladták, s az új tulajdonosok (egy bunyevác család) lecsiszoltatták az eredeti sírkőről a Brenner nevet, és a sajátjukat vésették rá.

Végakaratában Csáth Kosztolányira hagyta naplóját, amelyet tízéves kora óta vezetett, és arra kérte, írja meg tragédiájának történetét. Kosztolányi többször is belekezdett, vázlatokat is készített, de a mű – amelynek a Mostoha munkacímet adta – végül nem készült el.

Csáth Géza lánya, Brenner-Csáth Olga, aki egyéves sem volt még, amikor elveszítette a szüleit, nagybátyja gondnoksága alá került, és apácáknál nevelkedett. Családi tragédiáját sokáig titkolták előle. A budapesti Zeneakadémián végzett, férjhez ment Székely Endre zeneszerzőhöz, és 2009-ben – kilencvenévesen – még interjút adott a Napút folyóiratnak.

Csáth életműve az 1970-es évek végén került ismét reflektorfénybe, az 1980-as amerikai kiadás (The magician’s garden and other stories) alapján Joyce Carol Oates amerikai írónő „hátborzongatóan profetikusnak” nevezte Csáth novelláit. A nyolcvanas évek végén szlovákul is megjelent egy válogatáskötete, Matkovražda címmel (Karol Wlachovský fordításában).

Esterházy Péter prózát írt róla (Csáth Géza fantasztikus élete, 1988), Tolnai Ottó versciklust (árvacsáth, 1992), Szász János pedig két filmet is rendezett Csáth novellái alapján (A Witman fiúk, 1997; Ópium, 2007).

Ötezer év. Csáth szerint az ópiumnak köszönhetően egyetlen nap alatt ennyit élhetünk. „Föltéve, ha az ópiumszívást mint kifejlett, erős férfi kezded, és nagy gondot fordítasz testi épséged fenntartására, tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnáira.”

A húszmillió év helyett – földi számítások szerint – Csáthnak végül harminckettő jutott. „Nyelveket nem tudott – írta róla Kosztolányi –, egy magyar kisvárosban, elszigetelten minden hatástól, önnönmagának mélységes mélyeit búvárolta, és a lidércnyomás, melyről álmodott, valósággá vált.”

*

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene