Kazinczy Ferenc – az író, aki a börtönt túlélte, a kolerát nem

1794. december 14-én, kora este kopognak a Kazinczy család alsóregmeci házának ablakán. Odabent sötét van, a család már vacsora után aludni tért. Az egyik szolgálólány nyit ajtót, és ijedtében felsikolt. Katonákat lát, kivont karddal. A 35 éves Kazinczy Ferencért jöttek, hogy haladéktalanul Budára kísérjék. Kazinczy megnyugtatja anyját, hogy ne féljen, két héten belül újra itthon lesz. A két hétből aztán majdnem hét év lett. „Hét esztendeig szívá a börtönök dögvészes levegőjét”, írta róla Petőfi.

„Feje repült”

Kazinczy hat nyelven beszél (magyarul, németül, szlovákul, görögül, latinul, franciául), de nem nagy költő, versei gyöngék, műfordításai mesterkéltek. Jelentősége mégis óriási – irodalomszervezőként. Batsányi Jánossal és Baróti Szabó Dáviddal együtt szerkeszti az első önálló magyar folyóiratot, amelynek eredetileg a Magyar Parnasszus címet szánja, végül Batsányi javaslatára Magyar Museumként jelenik meg 1789-ben.

Ezután maga indít lapot a „józan gondolkodás, az igazabb ízlés, a babonaságtól megtisztult relígió és az eleve-állításoktól ment filozófia” kultiválására, Orpheus címmel (ez volt Kazinczy szabadkőműves neve). Kassa ezekben az években a magyar irodalom fővárosa, Kazinczy pedig a magyar jakobinusok között találja magát. Közös céljuk: „a nemzetet felrázni álmából”.

Csakhogy minden sarkon és minden kocsmaasztalnál ott lapulnak a besúgók. Kazinczy a bíróság előtt beismeri, hogy olvasta és lemásolta Martinovics Ignác forradalmi kátéját (amely szerint a népnek nemcsak joga van eltörölni a királyságot, hanem kötelessége is ezt megtenni). A tárgyalás során bátor és határozott, társaira semmi ártót nem mond. „Alávetem magam a törvények szigorának, és a büntetést, amit kiszabnak, még ha a hazáért meg is kell halnom, szívesen vállalom.”

A bécsi udvar példát statuál, a Martinovics-féle összeesküvés vezetőit lefejezik. „Martinovicsot bajjal vonták a székhez. Ott beköték szemeit, s a hóhérlegény tartotta a kendő végét. A kopasz koponyáról lesiklott a kendő, s Martinovics az öröm mosolyával pillanta körül. Grátziát reményle. De szemeit ismét beköték, s feje repült.”

Fogságom naplója

Kazinczyt is halálra ítélik felségsértésért (vádlói szerint „a lázadás bűnébe esett”), de az ítéletet bizonytalan idejű fogságra változtatják. Budán vasra verik („a lánc oly rövid volt, hogy nem tehettem többet két lépésnél”), majd 1795 őszén útnak indítják Brünnbe, ahol a spielbergi vár pincebörtönébe kerül.

Spielberg (Špilberk) a birodalom legszigorúbb börtöne, a „felforgatókat” hurcolják ide. Kazinczyt egy föld alatti, levegőtlen kazamatába viszik. A skorbutos rabok a nyirkos, penészes sziklafalra köpik nyálukat, s ahogy az lecsorog, csíkot hagy. „Amint benyitám az ajtót, megcsapott a penész bűze. Mióta a vár áll, soha ezt ki nem meszelték.”

Amikor már olyan erőtlen, hogy nem bír felkelni a szalmazsákról, átviszik egy emeleti helyiségbe. Ott már beszélgetni is tud a szomszédjával: átkopognak egymáshoz a falon. Az A betű egy kopogás, a B kettő, a C három és így tovább.

Innen szállítják át a Brünn külvárosában lévő obrovici fenyítőházba. „Micsoda? – mondám – hát nem vala elég szenvedésem?” A fenyítőház azonban komfortosabb, mint a várbörtön. Titokban papírt, tintát, tollat csempésznek be neki. Ez tartja életben.

Három és fél évvel később a Tiroli Alpok lábánál fekvő Kufsteinbe viszik. A foglyokat kísérő parancsnok ráordít: „Egész úton egy szót sem fog magyarul szólni, s ha parancsomat áthágja, lehúzatom és huszonötöt veretek magára!”

A kufsteini várbörtön ablakából pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. „Gyönyörű lakás ez, de szabadnak” – írja Kazinczy. A cellák vastag fala nem ereszti be a meleget: kint hiába süt a nap, odabent nyirkos, hideg a levegő. (A mostoha körülmények okozzák itt a fiatal magyar költő, Szentjóbi Szabó László halálát.)

Buda, Brünn és Kufstein után Kazinczy a kárpátaljai Munkácsra kerül, s csak 1801 nyarán szabadul, több mint kétezer-háromszáz nap után. Kálváriáját a Fogságom naplója című könyvében foglalja össze.

Veszedelmes viszonyok

A folytatás sem sokkal könnyebb. Családja nem örül felhőtlenül az érkezésének, testvérei nem támogatják, inkább gáncsolják. Az egyik (László) úgy köszönti, hogy föl sem kel az ágyból, sőt rá se néz a hazatérőre, a másik (József) pedig a családi kasszát félti, és azonnal érdekházasságra akarja rávenni, egy „csaknem törpe, nem szép, görbe hátú” lányt ajánlva neki.

Kazinczy a fogságban arról álmodott, hogy gazdálkodni fog, de szabadulása után évekig kell küzdenie az őt megillető birtokrészért. Utóbb azt írja, a fogságban nem szenvedett annyit, mint a családi viszályok miatt.

Ha Kazinczy Ferenc szerelmeit szeretnénk felsorolni, a lista meghaladná cikkünk terjedelmi korlátait. Előfordult, hogy egyidejűleg több nőhöz is érzelmi szálak fűzték, hírbe hozták úrhölggyel és cselédlánnyal, és viszonyt kezdeményezett még barátjának, Bárczay Ferencnek a feleségével is (volt köztük Erzsi, Anna, Teréz, Zsuzsanna, Mária, Polyxénia és Jenny is). Öccse egyszer azt írta neki: „Te igen szerencsés volnál, ha a világnak abban a részében születtél volna, amelyben több feleséget tartani szokás.”

Beteg? Igyon bort!

Kazinczy 45 éves, amikor feleségül veszi a nála húsz évvel fiatalabb, nemesi családból származó, bájos és művelt Török Sophie-t („Termete s mellye, keze, lába gyönyörű […] Magyarul, németül, franciául s tótul beszél.”) A párválasztást nem jelzi előre anyjának, aki ezt nem bocsájtja meg neki, ezért az esküvőn Kazinczy családjából egyetlen személy jelenik meg (húga, Klári), a többi vendég mind a menyasszony rokona.

Kisbányácskán élnek, amit Kazinczy Széphalomnak nevez el. Kiadásaik mindig nagyobbak, mint a bevételeik. Este, egymás közt magyarul beszélnek Sophie-val, nappal németül. Olyankor magázódnak. „Nem hiú affektációból, hanem hogy magunkat emlékeztessük, hogy egymást becsülnünk kell.”

Kazinczy hipochonder alkat, néha heteket tölt ágyban. „Ma a halállal küszködém” – írja naplójába. Az orvos azt javasolja neki, igyon bort. Mindent az irodalomnak rendel alá. Egyik gyermeke születéséről így számol be gróf Dessewffy Józsefnek: „Május 30-án éppen Catónak Caesarral harcoló beszédén dolgozám, midőn íróasztalom mellett ledőlt feleségem letevé kezéből a könyvet, Goldsmithnek Kosegarten által angolból fordított Római történetét, s átalméne a szomszéd szobába, s ott egy óránál kurtább idő alatt egy fiat szüle.”

Így születik, írja Szerb Antal némi malíciával, „két könyv között” a rengeteg gyermek a Kazinczy-házban, szám szerint nyolc: Iphigenia (ő egyéves korában meghalt), Eugenia, Thalia, Emil, Antonius, Iphigenia, Bálint és Lajos. Kazinczynak averziója van a magukat műveltnek mondó, tudálékos nevelőnőkkel szemben, gyermekeit Rousseau-i szellemben akarja nevelni, matematika és Kant filozófiája helyett muzsikára és festésre.

Tíz garasért

Közben pedig a magyar irodalmi élet megteremtésén fáradozik, felkeresi és vendégül látja az írókat, kiterjedt levelezést folytat. Úgy tartja vállán a magyar köznevelés ügyét, mint „Atlasz az eget”. Németh László szerint Kazinczy a kor „telefonközpontosa”, minden szál rajta fut keresztül, neki mutatják meg az új kéziratokat, s magyar írónak lenni ekkor annyit jelent, mint Kazinczy barátjának lenni. Tartalom helyett a forma érdekli, a „fentebb stíl”, amely szemben áll a maradisággal, a „bajuszos magyar szellemmel”.

A nyelvújítók vezéralakjaként minduntalan támadások érik az ortológusok (a régi nyelv védelmezői) részéről, akik a Mondolat című pamfletjükben pellengérre állítják Kazinczyt („Zafyr Czenczyt”), s egy gúnyrajzot is közölnek róla, amint szamárháton, megkoszorúzva lovagol a Parnasszusra.

A valóságban Kazinczy egyre jobban eladósodik, anyja pedig azért is haragszik a fiára, mert olyan „kósza, haszontalan” emberekkel tartja a kapcsolatot, mint Csokonai Vitéz Mihály. Amikor megbízzák Zemplén vármegye levéltárának rendezésével, minden reggel begyalogol Széphalomról Sátoraljaújhelyre, ott dolgozik estig. Zimankós időben nem megy haza, hanem ott alszik a levéltárban egy kanapén. Munkájáért napi tíz garast kap.

Kolera? Lárifári!

1831-ben kolera (népiesen „ragadós epemirigy”) üti föl a fejét Magyarországon. A betegség gyors lefolyású, aki megfertőződik, általában egy nap alatt meghal. A rossz higiéniai körülmények a járványnak kedveznek, a kézmosás, a fehérnemű rendszeres váltása, a szellőztetés vagy az ivóvíz szűrése ekkor még nem magától értetődő.

A hatóságok szigorú óvintézkedéseket vezetnek be, megtiltják a tömegrendezvényeket, bezárják a templomokat, az iskolákat, a kocsmákat és a boltokat; nincs vásár, se istentisztelet. A holttesteket klórmésszel fertőtlenítik, és különleges előírások szerint, éjszaka temetik el, pap és rokonság nélkül.

Több megyében (Zemplén, Sáros, Gömör, Szepes) zendülés tör ki a jobbágyság körében, kastélyokat és udvarházakat dúlnak fel, megverik a szolgabírót, az orvost, a patikáriust. Úgy gondolják ugyanis, az egészségügyi hatóság rendelkezései a jobbágyokat korlátozzák, s a háborgó többség megkérdőjelezi azt is, van-e egyáltalán járvány, hiszen még némely orvos szerint is csupán lázzal járó hasmenésről van szó, nem komoly betegségről. A hangadók azt mondják, a kormány így akarja elterelni a figyelmet az Európában zajló forradalmi eseményekről. Amikor pedig a hatóságok fertőtleníteni kezdik a kutakat, a jobbágyok tudni vélik: őket akarják megmérgezni!

Az utolsó levél

Júliusra Pestet is eléri a ragály. Az üzletek és a gyárak („nevezetesb műhelyek”) bezárnak, a munkások pénz és élelem nélkül maradnak. Dr. Stáhly Ignác főorvos, hogy megakadályozza a járvány terjedését, lezáratja a Budát és Pestet összekötő hidat. A nép lázong, a hetvenéves Kazinczy pedig levélben tájékoztatja barátait az atrocitásokról.

Pesten az elégedetlen diákok – a munka nélkül maradt mesterlegényekkel, inasokkal és cselédekkel kiegészülve – arra kényszerítik dr. Stáhlyt, hogy vonja vissza a korlátozó rendeleteket. „Nincs kolera!”, skandálja a tömeg („némelyek Stáhlynak halált, Dunába vetést, lámpásfára akasztást kiáltanak”), és betörik a városháza ablakait („esőként hull a kő”).

„Én még élek és házam népe is”, írja Kazinczy a Mocsáry Antal táblabírónak címzett levelében, de hozzáteszi, hogy a kolera már mindenütt pusztít, „a mirigy bemocskolta Ugocsát, Ungvárt, Bereget, Szatmárt.” Az 1831. évi kolerajárvány során Magyarországon mintegy 500 ezer ember fertőződik meg, közülük több mint 230 ezren esnek a kolera áldozatául.

Kazinczynak sem áll módjában folytatni a megkezdett levelet, a ragály őt is leteríti. Lánya, Eugénia fejezi be helyette: „Mély bánattal kell jelentenem a szegény atyám halálát; a rettenetes kolera betegségbe esett 21-én, s harmadnap múlva elhagyott bennünket az áldott. Pecsétlenül találtuk ezt a levelet, ez volt az utolsó, melyet írt életében.”

Epilógus

„Kazinczym büszkeséget hagyott rám s nagy gondokat” – írta Török Sophie egy levelében. A nagy gondok részben pénzügyiek voltak, Kazinczy után ötvenezer pengőforint adósság maradt, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Az özvegy kilátástalan helyzetbe került, el kellett költöznie a családi házból, „kilicitálták” a széphalmi birtokból, s a Kazinczy-gyermekeket pártfogók támogatták.

A legkisebb fiú, Lajos taníttatását például gróf Teleki József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vállalta magára, kadétiskolába küldte a fiút, akiből később a magyar honvédség huszárezredese lett. Kazinczy Lajost az 1848/49-es szabadságharc bukása után felségsértésért halálra ítélték, és néhány nappal az aradi vértanúk kivégzése után, 1849. október 25-én Haynau pribékjei Aradon agyonlőtték.

Egy másik fia, Kazinczy Bálint egy ideig fényképészetből élt („kenyerét photografiával keresi”), de minduntalan a hitelezői elől menekült, s az adósok börtöne fenyegette.

Legidősebb lánya, Kazinczy Eugénia – teljes nevén Kazinczy Eugénia Petronella Nicolaissa Barbara, becenevén Zseni – polgári életet élt Budapesten, saját szódakészítője és jégládája volt, ami akkor még ritkaságnak számított. Látását fokozatosan elveszítette, s végül teljesen megvakult. Hetven évvel élte túl az apját, 1903-ban halt meg, 96 évesen.

A kassai Fő utcán, az egykori Fekete Sas fogadó falán 1901-től emléktábla hirdette, hogy egykor ott szállt meg Kazinczy. Az emeleti ablak fölötti feliratot („Nyelvében él a nemzet”) 1919-ben távolították el, a gránittáblát 1945-ben. Közel ötven évnek kellett eltelnie, amíg Kazinczy Ferenc ismét méltó emléktáblát kaphatott Kassán – abban a városban, ahol az első magyar nyelvű folyóiratot útjára indította.

A cikk a Vasárnap családi magazin 2022. szeptember 27-i számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen