Pihenő

Álló Gabriella párkapcsolati tanácsadó rovata: Az ellaposodás ellen

mikor egy új kapcsolat veszi kezdetét, az első időszakban minden a másikról szól: az összes tulajdonságát szeretjük, igyekszünk kitalálni a gondolatait, törekszünk rá, hogy a lehető legtöbbet legyünk együtt, a lehető legszebbek legyünk, a legjobb formánkat hozzuk, megértően viselkedjünk a hibáival, nehézségeivel szemben, az esetleges konfliktusokat megoldani próbáljuk. Vajon ez így működik évek múltán is, vagy vannak változások?
author
Vasárnap

2022. augusztus 8. 10:05

vasarnap
- Fotó: Pexels

Természetesen, amit felsoroltam, rengeteg időt és energiát követel mindenkitől, így évekig lehetetlen ugyanilyen intenzitással fenntartani. Akinek ilyen tervei, elvárásai vannak, akár önmagával, akár a párjával szemben, az biztosan csalódni fog. A kezdeti, „édeni állapotokat” lehetetlen fenntartani. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez a folyamat jó, és semmit nem kell ellene tenni. Amikor azt a kifejezést használjuk, hogy „dolgozunk a kapcsolatunkon”, akkor gyakorlatilag arról beszélünk, hogy az egyébként természetes ellaposodás, a kapcsolatba való belekényelmesedés ellen tudatosan teszünk. Ez nem könnyű, mert az ellaposodás egyben azt is jelenti, hogy eltávolodunk egymástól, azaz már nem vágyunk annyira egymásra, nem vagyunk annyira szoros kapcsolatban, így egyre kevesebb késztetést érzünk, hogy azon munkálkodjunk (ráadásul közösen), hogy újra közelebb kerüljünk a társunkhoz. Ehhez a folyamathoz érdemes párkapcsolati tanácsadó, terapeuta segítségét igénybe venni.

Nincs baj, van baj

Már nem sietünk haza munka után, nem beszélünk nap közben annyit, mint régen. Elhanyagoljuk a testünket és a lelkünket. Nem mesélünk a másiknak a bennünk lévő érzésekről, történésekről, gondolatokról. Talán már nem igazán érdekel minket az ő véleménye, az ő gondolatai, és talán gyakran már nem is vesszük őt figyelembe a döntéseink meghozatalakor. Nem fektetünk energiát abba, hogy közös, igazán feltöltő programokat szervezzünk. Kialakítunk egy többé-kevésbé kényelmes napi mókuskereket, és azt nem szívesen hagyjuk el új élmények kedvéért. Magatokra ismersz? Akkor van egy jó hírem! Tudatosan tehetsz ez ellen.

Mit tehetünk?

  • Iktassatok be hetente egy olyan alkalmat, amikor valami mást csináltok délután és este, mint a megszokott!
  • Figyelj és adj magadra! Természetesen nem mindenki engedheti meg magának rendszeresen a fodrászt, a kozmetikust, a körmöst, de ma már mindenre van filléres otthoni praktika: hajfestés, szőrtelenítés, körömlakk, otthoni torna…

  • Ha nem sokat beszéltek egymással, akkor légy te a kezdeményező! Lehet, hogy a kérdéseidre kezdetben nem kapsz majd normális választ, de ha te kezded el a mesélést, és beavatod a párod a benned zajló folyamatokba, előbb-utóbb a beszélgetés is elindul, folyamatos lesz.

  • Legyen egy kis korlát a mindennapokban az elektromos kütyükre! Tv, telefon, laptop – a nagy hármas. Ezek ma már mind az életünk részei, de nem kell okvetlen visszamenni a barlangba, hogy újra fontosak legyünk egymásnak, csak törekedjünk tudatosan ezek visszaszorítására, s az így felszabaduló időt fordíthatjuk egymásra.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
zuzana 2
Frissítve

Ukrajnának szánt tarackágyúk legyártására kapott megrendelést Szlovákia

Nem kell a Dunaszerdahelyi kórházig utazni a röntgenért, mert a helyi rendelőintézetben is van szolgáltatás (A szerző felvétele)

Marad a röntgen Nagymegyeren

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

atomfegyver k

Az oroszok nem lennének képesek a nukleáris hadviselésre – állítják az amerikai szakértők

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

szavazólap k

Felmérés: a szlovák lakosság közel kétharmada előrehozott választásokat akar

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.