Aki a Notre-Dame titkait kutatja

Maxime egyetemi tanár a Saint-Denis Egyetemen, régészként a fémekkel, az építés történetével, valamint a régi francia írásokkal foglalkozik. A párizsi Sorbonne-on végzett archeológia–történelem szakon, doktori disszertációját 2007-ben arról írta, hogyan alkalmazták a fémeket a középkori építészetben. Egyike annak a kevés szakembernek, aki erre a területre szakosodott, ezért bízták meg, hogy irányítsa a csapatot, amely a Notre-Dame-ban felhasznált fémeket kutatja.

Középkori fémek kutatója

„Külön csoportok vizsgálják a köveket, a faanyagot, az üveget, az akusztikát vagy a digitális adatokat. A középkori fémek kutatása meglehetősen új terület, amikor elkezdtem dolgozni, még nem sokat tudtunk. Francia katedrálisokban és archívumokban kutattam, de nem csak az érdekelt, mire használták a vasat és az ólmot, hanem az ára és a származási helye is” – magyarázza Maxime. A Notre-Dame-ban az ólomüveg ablakok keretei, a köveket összekapcsoló rudak és kampók vannak vasból. Maxime az eddigi kutatásai során épp ebbe a székesegyházba nem jutott el a sok turista miatt, de a vasszerkezetet illetően sok a hasonlóság a középkori épületekben. „A falakat nem is tudtuk volna ilyen behatóan vizsgálni, mint most, hogy leégett a tető, és kiállnak a vasrudak. A célunk az, hogy leírjuk, hol mi található, és elemezzük a korát. Van, ami a 12–13. századból őrződött meg, de a vas jelentős része a 19. századi újjáépítés során került a Notre-Dame-ba. Ennek származási helyét könnyebb lesz megállapítani, mert az egyes kovácsműhelyeknek megvoltak a jellegzetességeik.”

Maxime azt mondja, a 13. századi vas semmivel sem rosszabb, mint a 19. században gyártott, de az biztos, hogy nem olyan jó, mint a mostani. Ez azért van, mert a 19. századig nem tudták önteni a vasat, csak kovácsolták. „A kohóban a vasérc nem olvadt el, csak megpuhult, és megmaradtak benne olyan szennyeződések és kis mennyiségben oxidok is, amelyekből azt is meg lehet állapítani, hol bányászták. A cél az, hogy a helyreállításkor hasonló eredetű vassal dolgozzanak. Azt is vizsgáljuk, hogy a huszártorony 19. századi vasszerkezete milyen állapotban van. Megmaradt, mert a vas 1535 fokon olvad, a katedrálist pusztító tűz pedig kb. 800–1000 fokos volt. Márciusban kellett volna az épület tetején megnéznünk, melyik vasdarabot fogjuk elemezni, de a koronavírus miatt minden csúszott, és valószínűleg csak nyáron kerül majd rá sor.

Szkafanderben az ólomporban

Nagy kérdés, hogy újra ólomból készül-e majd a Notre-Dame teteje. Mint megtudjuk, a templomok és kastélyok építése során sokszor használtak ólmot, mert puha, és könnyű dolgozni vele, s mert a középkorban az ezüstbányákat birtokló királyok a bányászat melléktermékeként kitermelt ólmot odaajándékozták a templomoknak. „Akkor még nem tudták, mennyire mérgező, de amikor leégett a Notre-Dame teteje, a megolvadt ólom oxidálódott, és ez a por belepte az egész épületet. Ezért szkafanderben dolgozunk, és rendszeresen vérvizsgálaton veszünk részt – folytatja. – Mostanra robotokkal feltakarították az ólompor nagy részét a padlóról, de még mindig van belőle, a falakon is. Mielőtt bemegyünk a székesegyházba, egy külön barakkban felöltjük a szkafandert és a légzőkészüléket, fél óra, amíg átjutunk a biztonsági ellenőrzésen, aztán két-három órát dolgozunk. Majd levetjük a szkafandert, lezuhanyozunk. Ebéd után még egyszer elvégezzük ugyanezt. Többet nem is bírnánk, mert a maszk súlyos, és nehéz benne lélegezni. A járványügyi vészhelyzet idején azért sem dolgozhattunk, mert a barakkokban nem lehetett megtartani a biztonságos távolságot.”

Maxime tíztagú tudóscsapatot irányít, ebből hárman dolgoznak bent a Notre-Dame-ban, a többiek művészettörténészek, vagy laboratóriumokban végzik az elemzéseket. „Együttműködünk egy olyan csoporttal is, amely az ólom okozta környezetszennyezést vizsgálja. Az izotópok alapján azt is meg tudják állapítani, melyik bányából származott az ólom, vagy hogy a Notre-Dame-i ólomport merre fújta a szél. Párizs ólomszennyezettsége ettől függetlenül is nagyon magas, a Notre-Dame katasztrófája nem sokat tett hozzá, de ennek köszönhetően kezdtek a kérdéssel egyáltalán foglalkozni a politikusok. Most két ösztöndíjas diák csak azt fogja kutatni – egyik a Notre-Dame-ban, másik egy olyan katedrálisban, amely nem égett le, és ólom a teteje, valamint a falakon használt festék is tartalmaz ólmot –, mennyire káros ez az emberekre. Az építészek ennek alapján fogják tudni eldönteni, hogy újra ólomból tervezik-e a tetőt. Én nem tartom kizártnak, mert egy templom nem lakóház, nagyobbak a terek, és az emberek sem tartózkodnak bent olyan hosszú ideig.”

Az állványzat tartja össze?

Maga a kutatás és állapotfelmérés hónapokig eltarthat, ezért ma már mindenki tudja, hogy a felújítást nem fejezik be öt éven belül, mint azt Macron elnök ígérte. A szakemberek nem is beszélnek időpontokról, az új cél az, hogy 2024-ben legalább egy misét tarthassanak a székesegyházban. „Legalább egy évbe telik, mire kiderül, mennyire károsodtak a boltívek, mennyire stabil az épület, mennyi követ kell leszedni. De a döntő pillanat az lesz, amikor lebontják a huszártorony körüli állványzatot, mert nem tudjuk, mennyire stabilizálja a falakat. Ez a legnagyobb kockázat. Egyelőre lézerrel monitorozzák az állvány szerkezetét, és amikor jelez, hogy elmozdult, el kell hagynunk az épületet. A munka nagyon lassan halad, a járvány miatt ki is hagytunk két hónapot, úgyhogy még mindig csak a stabilizáció és a takarítás folyik. A tetőről alpintechnikusok hordják le a törmeléket, aztán szakemberek osztályozzák és vizsgálják. Ezt követi a falak koromtól való megtisztítása és a fertőtlenítés, jövőre pedig leszedik az állványt, majd statikusok vizsgálják meg az épületet – ők állítják fel a diagnózist, amelytől függ a felújítás terve. Amíg nem derül ki, mennyire erősek a falak, és milyen tetőt bírnak el, addig felújításról szó sem lehet. Ez az egész folyamat tíz-tizenöt évig is eltarthat.”

Egyszerű nem lesz a tervezés sem, mert Franciaországban arról is vita folyik, eredeti formájában állítsák-e helyre a székesegyházat, vagy vigyenek bele modern elemeket. Maxime L’Héritier úgy véli, az a lényeg, mi lesz látható és mi nem a felújítás után. „A fa természetes anyag, azt biztosan nem helyettesíteném fémmel és betonnal. A szerkezet lehet más, de az anyag és a kidolgozása maradjon autentikus, mert ez illik egy katedrálisba, s tudjuk, hogy legalább nyolcszáz évet kibír. Ráadásul a tetőszerkezet rajzait megtalálták, ezért az ácsok képesek lennének újra megcsinálni ugyanazt. Az ólomtető kérdése még nem dőlt el, bár a Notre-Dame-nak mindig ólomteteje volt, és ez a látvány szempontjából is fontos lenne – ha nem veszélyes. A harmadik dolog a 19. századi huszártorony, amely leégett. Szép volt, elegáns, és megváltoztatná a székesegyház képét, ha egészen más torony épülne a helyébe. Fontosnak tartom, hogy az új ha nem is ugyanolyan, de neogótikus stílusú legyen, olyan, amely illik az épülethez, és a látvány egységes maradjon.”

Egy szepsi lány Párizsban

Függetlenül attól, mikorra készül el a Notre-Dame, és milyen lesz, szakmai szempontból komoly kihívás és megtisztelő feladat, hogy valaki a felújításán dolgozhat. Bár a franciák nem túl vallásosak, a Miasszonyunk-székesegyházhoz mégis mindegyiküket különös kapcsolat fűzi, mert ez Franciaország közepe. „Nem véletlen, hogy az újjáépítésre csak adakozásból rögtön több mint 900 millió euró gyűlt össze. Az eddig elvégzett munkálatokra kb. 80 millió fogyott el, és szerintem ez a pénz elég lehet az egész felújításra. Számomra külön öröm, hogy az állam most a témával összefüggő tudományos kutatásokat is támogatja, mert a katasztrófa következményeként különleges esélyünk van feltárni a Notre-Dame titkait s jobban megérteni az építését, hogy a lehető legjobban tudjuk rekonstruálni. Ha emiatt tovább tart is a munka, bízom abban, hogy az eredmény lenyűgöző lesz” – mondja Maxime több mint egyórás telefonbeszélgetésünk végén.

Én máris le vagyok nyűgözve a magyartudásától és a türelmétől – ezt már a feleségének mondom, miután Maxime-től elbúcsúzom. „A kapcsolatunk elején másfél évig járt nyelviskolába, azóta csak velem vagy a családommal beszél magyarul, amikor hazautazunk Szlovákiába” – árulja el Suszter Bea, aki középiskolásként maga is érdeklődött a régészet iránt, s ez az érdeklődés hozta össze leendő férjével. „2001-ben önköltségen kijöttem Észak-Franciaországba egy ásatásra, ott találkoztunk. Én akkor elsőéves voltam az eperjesi egyetem közigazgatási menedzsment szakán, de eljöttem Franciaországba, és egy évig au-pairként dolgoztam. Közben levizsgáztam franciából, majd két évre hazamentem, és befejeztem az alapképzést Eperjesen. 2005-ben költöztem végleg Párizsba, a mesterképzést már a Sorbonne európai tanulmányok és európai projektmenedzser szakán fejeztem be. Szerencsém volt, mert rögtön kaptam egy projektasszisztensi állásajánlatot a pénzügyminisztériumban, és máig az államigazgatásban dolgozom. Négy éve az Expertise France Nemzetközi Kapcsolatok Ügynökségénél az európai projektek statisztikai osztályát vezetem.”

A gyerekek is tudnak magyarul

Bea bevallja, hogy nehezen szokta meg Párizst, mert ott élni nem ugyanaz, mint turistaként csodálni a nevezetességeit. „Szepsiben családi házban laktunk, ahol nagy udvar, kert és kutya volt. Párizsban viszont egy huszonöt négyzetméteres pici lakásban kezdtük a közös életet a férjemmel. Szerencsére ma már kertes lakásban lakunk, ennek az előnyeit főleg most, a karantén idején élvezzük. A beilleszkedéssel nem volt gondom, talán azért sem, mert nemzetközi téren dolgozom, ahol természetes, hogy mindenki más. Sosem volt olyan érzésem, hogy valahonnan kinéznek, sőt úgy érzem, magyarként jobban elfogadnak, mint Szlovákiában. Megmaradt bennem, hogy amikor a hat hónapos fiamat elvittem a bölcsődébe, a francia igazgatónő azt mondta, hogy mindenképp az anyanyelvén beszéljek vele.

Ezt Bea maga is így gondolta, így kilencéves Tibor fia és négyéves Lea lánya is tud magyarul. „Természetes volt számomra, hogy magyarul beszélek velük, hiszen gyerekdalokat, mondókákat sem ismertem semmilyen más nyelven. Máig próbálok csak magyarul szólni hozzájuk, és amikor ellustulnak, a férjem is magyarra vált. Rendszeresen járunk gyerekfoglalkozásokra a Párizsi Magyar Intézetbe, és itthon is sok magyar mesét néznek. A fiam három-négy éves korában egyszer fellázadt, hogy ő csak franciául akar velem beszélni, de megmagyaráztam neki, hogy az óvodai osztályában az egyik barátjának portugál, a másiknak olasz a mamája, és ők is beszélnek a mamájuk nyelvén. Ezt elfogadta, és soha többé nem tiltakozott.”

Francia–magyar konyha

Haza, Szepsibe nyaranta vagy karácsonykor járnak, ilyenkor Maxime lehengerli az egész családot a sármos magyar kiejtésével és azzal, hogy imádja az anyósa főztjét. A paprikás csirke és a töltött káposzta a kedvence. Bea ugyancsak megszerette a francia konyhát és étkezési kultúrát. De otthon magyar ételeket is főz – már ha kap a boltban alapanyagot. Mert Párizsban sincs ám minden, például sütésre alkalmas túrót, levestésztát, jó kolbászt, babapiskótát, grízt és mákot sem lehet venni. „Szoktam mákos bögrés süteményt sütni, és többször előfordult, hogy a vendégeink megkérdezték, szabad-e egyáltalán ennyi mákot enni. Ünnepekre is mindig magyar süteményeket sütök, a francia ételeket a férjemre hagyom, mert nagyon jól főz” – mondja Bea. Kérdésemre, hogy mit szeretett meg leginkább a franciákban, habozás nélkül válaszolja: azt, mennyire tudnak élni, és hogyan ápolják a családi, baráti kapcsolatokat. „Gyakran járnak össze, de nem úgy, mint nálunk, hogy a házigazda megvendégel tíz embert, hanem mindenki hoz valamit. Így van még a családon belül is: minden összejövetel alkalmával mindenki hozzájárul valamivel a vendégséghez. Ennek köszönhetően senki sem fárad bele az előkészületekbe, és mindenki igazán jól érezheti magát.”

A járvány miatti megszorítások miatt a franciáknak is le kellett mondaniuk a nagy közös étkezésekről, társasági összejövetelekről. Ettől kissé frusztráltak, sokat panaszkodnak, és szidják a politikusokat, mert Bea szerint a közélet iránt korra és nemre való tekintet nélkül minden francia érdeklődik. De a kedvüket azért semmi sem rontja el annyira, hogy egy terített asztal helyre ne hozná.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene