Adriai túra Osztrák–Magyar Monarchia módra

Vasárnap

Még valamikor a koronavírus-járvány előtt, amikor természetes volt, hogy bejárunk a szerkesztőségbe, padtársaimnak, Attilának és Istvánnak mondtam, hogy úgy elmennék egy olyan utazásra, ahol az egykori Osztrák–Magyar Monarchia ma három országba szakadt tengerparti városait, Fiumét, Kopert és Triesztet járnám be egymás után.

István viccesen megjegyezte, hogy milyen elérhető vágyaim vannak. Bizony, akkor ez még tényleg elérhetőnek tűnt, ám nemsokára rájöttünk: a kényelmes életünket fel kell adni. A határátlépés egyik napról a másikra nehézkes lett, a legtöbben el se indultak egy hosszabb útra, mindenki igyekezett a közeli kirándulóhelyeket felkeresni. Ám egyszer mindennek vége szakad, a határátlépés is egyszerűbb lett. Így mi is útra keltünk, és megnéztük a három ország három tengerparti városát. Igaz, családunk az évek alatt bővült, és a kis ikrekkel vágtunk neki ennek a felnőtteket is megterhelő utazásnak. Hogy milyen gyerekkel utazni, arról már írtam, nem ismétlem magam, a Vasárnap honlapján is visszakereshető. Minden szervezés kérdése, lényeg, hogy a gyerekek igényeihez, napirendjéhez igazítsuk a programot. Ja, és legyünk rugalmasak. Ennyit rólunk.

Vasárnap

Fiume, a horvát Rijeka

Tudták, hogy szlovénül Fiume Reka? Szlovénián keresztül utazott Réka Rekába, így minduntalan mosolyogva olvastam úti célunk. Már érkezésünkkor éreztük a mediterrán hangulatot. A múlt században ez a hangulatos város hat országhoz tartozott. Végigment rajta a történelem. És mind a hat ország nyomot hagyott rajta. A Monarchia impozáns épületei keverednek az elegáns olasz stílussal és az oly ismerős, ormótlan kommunista építészettel. A maga idejében Fiume kedvelt kikötőváros volt, a Monarchia korában sok magyar élt itt, majdnem húszszázaléknyi. Körülbelül olyan volt az akkori arány, mint ma Szencen. Ahogy Szenc adott nekünk híres magyarokat, úgy Fiume is. Például a nemrég elhunyt világhírű pszichológust, Csíkszentmihályi Mihályt, vagy az egyik legismertebb magyar kommunista politikust, Kádár Jánost. Akinek egyébként az édesanyja Ógyalláról származott. Kicsi a világ, igaz? Fiume kellemes város, izgalmas történetével oldalakat lehetne megtölteni. Érdemes ide ellátogatni, ám az én szubjektív listámon csupán a harmadik helyet érte el.

Vasárnap

Koper, a szlovén tengerpart gyöngyszeme

A második helyre Koper került. Ismét megemlítem, ez az én szubjektív dobogóm. Ez egy igazán pici, ám annál hangulatosabb városka. A két nagy testvér, Fiume és Trieszt árnyékában megmaradt annak a kis, családias üdülőhelynek, ahova pihenni jön az ember. Szabadstrandok, korzó, középkori városközpont. Minden van itt, ami egy igazi, mediterrán, pihentető utazás elengedhetetlen része. Valamikor sziget volt, ám a sekély tengert feltöltötték, így lett a lagúna helyén félsziget. A Monarchia alatt a lakosság nagy része olasz volt. Ma már csak pár olasz él Koperben, ennek ellenére minden kétnyelvű. Azt hiszem, ezen a téren még van hova fejlődnünk. Arányaiban kevesebb olasz él itt, mint ma Kassán a magyarok. Mégis, el tudjuk képzelni azt az idilli nemzetiségi politikát, hogy Kassán a szlovák mellett minden felirat magyarul is olvasható legyen?

Vasárnap

Trieszt, Európa kapuja

A hatalmas kikötő ezzel a szlogennel fogadja a hajósokat. És valóban, ez Európa egyik kapuja. Nemcsak ma, hanem régen is így volt. A kultúrák találkozása, a kapuk nyitottsága jellemezte, hiszen a Monarchia sok nemzetiségű lakosai a világ minden tájáról érkező hajósokkal találkoztak itt. Ez a város adott lehetőséget Illy Ferencnek – a város egyébként végtelenül büszke a magyar származású üzletemberre –, otthont James Joyce-nak, és ihletet számos művésznek. A Habsburgok szinte rajongtak Triesztért, hiszen gazdaságilag aranybánya volt, ráadásul kirándulóhelynek sem utolsó. A császári hangulat ma is látszik rajta. A romantikus Miramare-kastéllyal az élen, mely Miksa osztrák főherceg, későbbi mexikói császár és felesége számára épült, de a város legtöbb nevezetessége is mind-mind az osztrák időket idézi. A Monarchia ismert jegyei az olasz mediterrán hangulattal eklektikusan vegyítve egyedülálló. A Borgo Teresiano Mária Teréziáról elnevezett utcáin eredeti olasz fagyit enni egy Illy kávé kíséretében, ez maga az Osztrák–Magyar Monarchia trieszti hagyatéka. Talán ezért tetszik leginkább a három város közül. Mert folyamatosan fejlődik, mégis éli a jelent, büszke a múltjára, nem rombolja azt. Kár, hogy csak egy fél napot töltöttünk itt, ugyanakkor tudjuk, hogy még jövünk. Mert a képeslapra illő város csak úgy hívogatja a turistákat, hogy megmutassa: a kultúrák találkozása igenis jó lehet.

Vasárnap
Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/40. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában