Kép Ivkovič Péter
A keletnémetek 10 évet is vártak rá, majd 1989-ben a menekülés közepette tömegesen hagyták a csehszlovákiai kukoricásokban, a Trabant azonban műszaki szempontból is hasonlóan ellentmondásos volt. 30 éve fejezték be a gyártását.
Hogyan duplázzuk meg egy Trabant értékét? Hát megtankoljuk! És hány ember kellett a Trabant gyártásához? Kettő. Az egyik hajtogatta, a másik ragasztotta. A mai fiatalok talán már nem is értik az ilyen és ehhez hasonló vicceket, pedig egykor tömegesen fordultak elő a köznyelvben. Némi magyarázatként: a Trabant a piac legolcsóbb autója volt, s ha nem is papírból készült, de a gyapjú alapú Duroplast nevű műanyag kétségkívül papírkönnyű volt. A keletnémet vegyipar ezzel a találmánnyal kívánta áthidalni a második világháború utáni nyersanyaghiányt. Tévhit azonban, hogy a Trabant nem korrodált, Duroplastból ugyanis csak a külső karosszériaelemeket sajtolták. A padlólemez és a karosszéria váza ugyanúgy fémből készült, így a Trabant is hajlamos volt korrodálni, csak nem oly látványosan, mint egy hagyományos autó.
Csehszlovákiába 1985-ig 160 ezer Trabant érkezett, Magyarországra ennek a többszöröse, így a kis kétütemű autóval rengeteg ember szerzett személyes tapasztalatot Kelet-Európa e részén. Akinek sosem volt, az gúnyolódott rajta, aki viszont Trabanttal járt, az többnyire szerette, hiszen egyszerű és megbízható volt, az autó méreteihez képest hatalmas csomagtartóval. Az egykori NDK-ban 10 évnél is többet kellett várni rá, így már az óvodásokat is bejegyezték az új autóra, hogy mire felcseperednek, már biztosan a garázsban parkoljon. Csehszlovákiában más volt a helyzet, évtizedeken át a Trabant volt a legolcsóbb és egyben legelérhetőbb autó, a limuzin eleinte 27 ezer, 1969-től 35 ezer koronába került, a kombi karosszéria felára kétezer korona volt. Összehasonlításképpen, a 100-as Škoda 55 ezer koronától volt elérhető, míg a Trabantnál is kisebb, de nyugati 500-as Fiat ára sosem csökkent 39 ezer korona alá.
Útitárs, egy életre
A legelső „Trabi” bemutatásának éve 1957, amikor a Szovjetunió fellőtte az űrbe első űrszondáját, a Szputnyikot. Ennek apropóján a keletnémetek szó szerint lefordították e nevet, így nevezték el az új népautót Trabantnak, jelentése útitárs. A fentebb taglalt várólistát figyelembe véve valóban útitárs volt, hiszen a tulajdonosok többségét egy életen át elkísérte. A korai gömbölyű típus sokkal díszesebb, gyakran kétszínű karosszériával készült. Sokak számára az első lehetőséget jelentette autót birtokolni. 1964-ben mutatkozott be a cikkünkben is szereplő 601-es típus (kombiként 1965-ben), mely némileg szögletesebb lett, de alapvető műszaki részleteiben alig változott. Bár túlzásnak tűnik, hogy a lépcsős hátú kivitelt Limousine-nak, a kombit pedig Universalnak merték nevezni, de a keletnémet lakosság számára valóban luxusnak számított a Trabant birtoklása, így indokolható volt a fenséges megnevezés.
A kétütemű, léghűtéses motor eleinte 23, később 26 lóerős csúcsteljesítményt adott le és keverékre működött, azaz az olajat tankoláskor a benzinhez kellett keverni 1:33 arányban. Az üzemanyagszintet csak álló helyzetben, a benzintartályba dugott mérőpálca segítségével lehetett megismerni.
601 Hycomat néven automata kuplunggal ellátott változat is elérhető volt a mozgásukban részben korlátozottak számára. A De Luxe kivitel többek között krómozott lökhárítókkal és eltérő színű tetővel pompázott, egyébként a színválaszték többnyire kimerült a fehér, kék, szürke, bézs vagy barna színekben, csak elvétve gazdagították a kínálatot élénk árnyalatok. Hiánygazdaság lévén a mindennapi közlekedés mellett a szabadidős tevékenységet is vele kellett megoldani, hiszen nem létezett még a mára elterjedt második autó intézménye. Az NDK-ban tetősátrat kínáltak hozzá, míg a katonaság számára kifejlesztett nyitott, ajtók nélküli kivitelt később elérhetővé tették a civil lakosság számára is.
A változás szele
Nyugaton ismeretlen fogalom volt a Trabant, de az 1989-es berlini falbontás idején bejárták a világot azok a felvételek, amelyeken keletnémetek ezrei autóznak át a szabad Nyugatra füstfelhőt okádó Trabantjaikkal. A Scorpions együttes által is megénekelt változás szele azonban a papírkönnyű Trabit is elfújta. Az egyesített Németországban már nem volt igény az elavult konstrukcióra, s ezen a VW négyütemű motorjának implantálása sem segített. A közel 40 ezer, négyütemű VW Polo motorral szerelt Trabant szinte teljes mennyisége Magyarországon landolt. A Trabant hattyúdalát az a 444 darab fehér kombi jelentette, amelyek többévnyi kikötői ácsorgás után 1995-ben Törökországból kerültek vissza Németországba, és sorszámozva értékesítették őket, a csekély érdeklődés eredményeképpen évről évre olcsóbban. Ma keresett gyűjtői darabok. Bár a Trabant 601 gyártása 26 éven keresztül szinte változatlan formában zajlott, 1989-ig a termelés mégis folyamatosan nőtt, a rendszerváltás évében elérte a 145 ezer darabot, így 1991-ig összesen több mint hárommillió Trabant készült a zwickaui és környékbeli gyárakban. A vicceket most már tényleg félretéve, bemutatása idején a Trabant előremutató és jól kigondolt konstrukció volt, s csupán a keletnémet ipar hosszú vergődése tette a viccek tárgyává. Bájából viszont azóta sem vesztett, és töretlen népszerűségnek örvend a hobbiautós körökben.
A képeken látható 1981-es kombi a Lég községben élő Janikovics Sándoré, aki 60. születésnapjára kapta a feleségétől. A bézs színű Trabi meglepetés volt, így újdonsült tulajdonosának előzőleg fogalma sem volt arról, hogy Trabant-tulajdonos lesz. Az autó felújítása már az ő irányítása alatt zajlott és tavaly fejeződött be. Sándor a Csallóközi Veterán Klub oszlopos tagjaként elsősorban találkozókra és kiállításokra jár az egyre nagyobb feltűnést keltő kétütemű autóval. Becsülendő, hogy a találkozókon megforduló Trabantok jelentős többségével szemben megmaradt az autó veterán jellege, így fényezését és kiegészítőit tekintve is korhű, nosztalgikus az összkép.
Szöveg, kép Ivkovič Péter
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/38. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.