A túlzott ragaszkodás útvesztő

Az sem szerencsés, ha rögeszmésen ragaszkodunk valamihez, amit szeretnénk, mint ahogy az sem, ha már megvan, és féltjük, nem merjük elengedni, nem adnánk oda semmiért sem. Ismerősek ezek a kifejezések?

Mindkettő energia, ami tapaszt, de úgy is mondhatnám, ragaszt. Benne is van a szóban, igen, a ragasz-kodásban. Nem enged, sem te őt, sem ő téged. Igazi útvesztő ez, hiszen egyik a másikat oltja ki. Ha még nincs meg, annak a képe tapaszt/ragaszt, hogy meg kell szerezned, ha már megvan, annak a félelme köt, el ne veszítsd.

A ragaszkodás megrekedt energiaállapot, az energia alapvető tulajdonsága pedig az, hogy áramlik. Áramlásban kell lennie, jönnie-mennie, haladnia. A túlzott akarás, ragaszkodás pedig megrekeszti. Ezért fontos, hogy tudd, mikor kell a dolgokat – szó szerint és átvitt értelmében is – elengedni.

Gondolj csak a vízre, amelyet az ívesen meghajlított markodba csorgatsz. Ha ügyesen formálsz egy kis görbületet a tenyeredbe, képes vagy arra, hogy a markodba vizet tölts. Bármeddig ott tarthatod, amíg jólesik. Ha megengeded neki, hogy csak legyen, ott is lesz. Ám ha mindenképpen meg akarod tartani magadnak, s összezárod a markodat, egy szempillantás alatt elillan, kifolyik a kezed közül. Szó szerint és átvitt értelemben is. Ugye, érted, hogy a túlzott ragaszkodás útvesztő?

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép