Pihenő

A tiszta érzés soha nem zavarja össze az ember életét

Vannak, akik idegenkednek attól a gondolattól, hogy a változás az egyetlen állandó és biztos dolog az életben, pedig mindenképpen bekövetkezik, akár akarjuk, akár nem, akár vágyunk rá, akár nem.
author
Vasárnap

2022. január 17. 11:26

Vasárnap
- Fotó: Unsplash

Változás sokféle módon történhet velünk, vertikálisan és horizontálisan is változhat az életünk, és van olyan folyamat, amit mi indítunk el, s van, amit külső körülmények hatására muszáj megváltoztatnunk akkor is, ha nem terveztük. Igazi, tartós és örömteli változás akkor történik, amikor mi kezdeményezzük a változást. Saját motiváció hatására lépünk új útra, és nem a minket körülvevő környezet vagy más emberek kényszerítenek arra, hogy változtassunk valamin.

Amin bármikor tudunk változtatni, az saját magunk vagyunk

Tudunk változtatni a véleményünkön, a nézőpontunkon, a vágyainkon, az akaratunkon, a szemléletmódunkon, az énhatáraink kijelölésén, a céljainkon vagy bármi máson, aminek épp akkor és épp ott jött el az ideje. De soha nem az idő változtat meg minket, az idő csak elmúlik, jótékonyan megszépíti azt is, ami kellemetlen vagy rossz élmény volt. Még a csalódásokat is leöntheti cukormázzal, főleg a szerelmi csalódásokat. De a máz az mindig csak máz marad, mert alatta ott van még a régi fájdalom. Amitől valóban megváltozunk, azok az érzéseink, amelyeket bátran átélünk, megélünk, de leginkább azok, amelyeket hosszú éveken át elfojtunk, és hamis énkép mögé bújva mást mutatunk, mint amit valójában érzünk és gondolunk. Ilyenkor az újrakezdés ugyanúgy hazugság, mint valószínűleg az is, ahonnan ezt az egészet elindítottuk.

Mindaz, amin bármikor tudunk változtatni, saját magunk vagyunk, és ehhez a változáshoz rendelkezünk minden eszközzel. Nem kell hozzá egy másik ember, aki támogat, aki szeret. Nem kell hozzá több millió euró, nem kell hozzá befolyásos emberekből álló kapcsolati tőke, és nem kell hozzá álomalak vagy épp márkás ruhatár sem. És nem szükséges január elsején elkezdeni, mert bármikor lehet. E felsoroltak segíthetnek, támogathatnak, de egyik sem kizárólagos feltétele a változásnak. Egyedül te magad kellesz hozzá. Tisztán, őszintén, minden negatív és manipulatív szándék, önáltató hazugság és kifogás nélkül.

A változáshoz a szív bátorságára, a lélek erejére van szükség

Aki elbújik az érzései elől vagy letagadja, félreértelmezi őket, esetleg addikciókba menekül az érzései elől, az idővel elbukik, és változás, építés helyett elkezd rombolni. Amikor egy érzés tiszta, az sosem zavarja össze az ember életét. Krízishelyzetbe nemcsak akkor kerülhetünk, amikor valami váratlanul ér, hanem akkor is (és leginkább akkor), amikor a bennünk lévő érzések nem tiszták. Ezért is olyan fontos, hogy mindig pontosan tudjuk, mi az, amit érzünk. Amikor egy érzés tiszta, és mindegy, hogy mi adjuk, vagy mi kapjuk, akkor nem szennyezi be se hazugság, se szégyen, se félelem, se kishitű gondolat. A tiszta élet, tiszta változást hozhat az élet minden területén. Ami tiszta, az kiegyensúlyozott, megbízható, kölcsönös, egyenrangú és szeretetteljes.

A változás akkor igazi, ha tiszta vágyból fakad

A valós változás mindig az elmében születik meg egy érzés hatására. Sokan úgy gondolják, hogy a gondolat hozza létre az érzést, pedig épp fordítva van, az érzés hozza létre a gondolatot, az érzés teremti az elmében mindazt, ami ott megszületik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig tudjuk, pontosan milyen érzésekkel vagyunk benne a saját életünkben. Mit érzünk egy ember iránt, egy adott helyzet, konfliktus, kapcsolat, szövetség iránt. Ez az érzés fogja az elménkben újra és újra létrehozni a gondolatot, ami azután elkezd válaszreakciót adni a szívünknek. A megváltozott érzés új gondolatot teremt, az új gondolat pedig új kommunikációt hoz létre. Ha pedig elkezdjük verbális szinten másképpen megoldani életünk feladatait, kiváltképpen a társas kapcsolatainkat, konfliktusainkat, és ez a megváltozott kommunikációs kifejezésforma szokássá alakul, akkor és csakis akkor változik meg a cselekvés is. Előbb nem, vagy ha mégis, nem lesz tartós, mert a tartóssághoz az újat is ugyanolyan szokássá kell tennünk, mint amilyen a régi volt, ami már valamiért nem működött, inkább elvett, mintsem hozzáadott volna az életünkhöz.

A valós és tartós változásban egyre több lesz a tiszta akció, és kevesebb a válaszreakció. Nő a cselekvési aktivitás és csökkennek az inaktív modulációk. Ami pedig ebben a változási folyamatban látványosan megváltozik, az az elköteleződés és a felelősségvállalás. Egyéni és közösségi szinten is. Megszűnik a krónikus bűnbakkeresés, hibáztatás, másokra mutogatás, és az egyén képes lesz arra, hogy meglássa, megértse, feldolgozza, beépítse az életébe a helyzetből levonható valamennyi tanulságot.

A változás folyamatának 5 meghatározó lépcsőfoka, ami tartós átalakulást hozhat:

1. Érzés

2. Gondolat

3. Megváltozott érzés

4. Új, megváltozott kommunikáció

5. Új, megváltozott cselekvés, több akció, több aktivitás

A tartós változási folyamat kizárólag akkor lehet tiszta, ha nélkülözi az: ítélkezést, az előítéletet, a haragot, a dühöt, a félelmet, a szorongást, a szégyent, a bosszúvágyat, a megtorlást, a függőséget, a féltékenységet, a hazugságokat (önáltató hazugságot is), a megtévesztést, az érzelmi manipulációt, az önzést, a verbális és nonverbális bántalmazást. Vagyis valamennyi romboló, negatív érzést és az ezekből fakadó gondolatokat, vágyakat, érzéseket, kommunikációt és tetteket.

A változás küszöbén állni félelmetes lehet…

Persze, soha nem lesz olyan, hogy mindig és minden helyzetben érzésünk tiszta lesz, és nem ejt rajta foltot például a félelmünk vagy a szégyenünk, esetleg a kishitűségünk. Mégis mi lehet akkor a valódi változáshoz vezető legeredményesebb út? Ez az út nem más, mint az érzelmi, értelmi és testi tudatosság útja. Az a szándék és cselekvés, hogy erre az útra valóban vágyjunk rálépni és vágyjunk járni is rajta, akkor is, ha olykor nagyon fájdalmas, mert bele kell néznünk az önismeret vakítóan fényes tükrébe, és látnunk kell mindazt, ami elvitt minket a tükörig. Ami elvitt a változás kapujához. A küszöbön állni félelmetes lehet, de nincs annál rémisztőbb, mint a kapuban toporogni egy egész életen át, és rettegni, szorongani szeretetet és szerelmet hazudni magunknak és másnak, és szüntelenül azt remélni, hogy jön majd valaki, és megment a saját félelmeinktől és feloldja a szorító érzést a mellkasunkban.

A változás ott kezdődik, amikor a hős beugrik a szakadékba, és ott ér véget, amikor kimászik a szakadékból

Lépjünk be a saját életünkbe, vállaljunk felelősséget minden szavunkért, tettünkért, azokért is, amit nem mondtunk ki, nem tettünk meg, pedig kellett volna, és változtassunk azon, amivel nem vagyunk elégedettek. Sokszor fordul elő, hogy nem a körülmények, csupán a saját korlátozó hitrendszereink foglyai vagyunk, és ez tart állandó mentális feszültségben minket.

A félelem azonnal elillan, ha elkezdünk cselekedni. A „csinálás”, a tett az egyetlen, ami oldja a szorongást. Amikor megtesszük azt, amitől félünk. A változás ott kezdődik, amikor a hős beugrik a szakadékba, és ott ér véget, amikor kimászik a szakadékból. Az út, amit a szakadék két széle között megtesz, az az út hozza el számára az igazi változást. Aki valóban változik, az „A hős útjának” mind a 12 állomásán végigmegy, mert egyiket sem lehet se kihagyni, se megúszni, mert különben nem tudna kimászni a szakadék másik oldalán, és visszatérni az életét meggyógyító és egyben megváltoztató elixírrel.


Montorffy Letti író, coach, spirituális tanácsadó

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/2. számában jelent meg a Lélek mellékletben!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hamran István
Frissítve

Hamran: Kollár hagyta, hogy Fico megvezesse

MiG-29

A védelmi minisztérium figyelmeztet: ne ijedjünk meg, ha ma délután robbanásokat hallunk

Gazprom tasr

Nem rendelt tranzitkapacitásokat a Gazprom Nagykaposon keresztül

monostori híd

„Sok ügyes ember dolgozott a híd körül” – Díjeső a Monostori hídnak

f

VIDEÓ: Durván egymásnak esett két nő Pozsonyban

ingázók

Félretették a pénzt az ingázóknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.