A tengert megérinteni… Irány Szlovénia!

Az egyetlen dolog, amiért hajlandó vagyok elviselni a hajnali kelést, az az utazás. Idén repülő helyett vonattal vágtunk neki a nyári kirándulásnak, és egyáltalán nem bánom. Az úti cél Szlovénia, ami majdnem Szlovákia, de azért valahogy mégsem.

Bécsből vonatoztunk el az osztrák határig, majd ott felpattantunk egy gyorsra, mely elvitt Ljubljanába. Kevesebb ideig tartott az út, mintha Szlovákia egyik végéből a másikba szerettem volna eljutni…

A legzöldebb főváros

Ljubljana olyan, mint az egész ország: a határ menti országokból összeszedett minden jót, és egy nagyon kellemes masszává gyúrta össze. Precízek és rendezettek, mint osztrák szomszédaik, de zsibongóak és lazák, mint az olaszok. Igen, megfér egymás mellett a kettő. Ljubljana egyszerre nyugati nagyváros és tengerparti kisváros hangulatát idézi, mindez megfűszerezve egy adag balkánisággal.

– Köszönöm a szál cigarettát, ti nagyon jó emberek vagytok. Nem kértek egy kis rakiját? Szívesen adunk.

– Nem, köszi, már ittunk néhány sört, és szeretnénk bemenni a múzeumba.

– Csesszetek a sörre, a rakija sokkal jobb!

Mondja ezt egy 16 éves forma srác, miközben ömlik az ujjából a vér, csakhogy egy történettel ábrázoljam a balkániságot.

Az első nap szokásosan csak a belvárosban kóvályogtunk. Megnéztük a főteret, ahol egy karikányi területen saját időjárás uralkodik. Esernyőket felhúzni, figyelmeztet a tábla, és valóban, mindenhol ragyogó napsütés, de amint átlépjük a vonalat, esni kezd. Nem értem, hogy csinálják? Nézek fel, ott is esik, de két méterrel odébb meg nem. Ez varázslat. Aztán persze másnap lelepleződött a kis öntözőcső, de pár pillanat erejéig tényleg hittem a mágiában. És a velem együtt a kis pocsolyákban ugráló gyerekek is, na meg azok a felnőttek, akik teljes természetességgel húzták fel esernyőjüket, amíg átsétáltak a területen. Hiszen a tábla is megmondta, a szabályokat meg illik betartani.

A Ljubljanica folyón 50 méterenként hidak, a leghíresebb a sárkányokkal díszített. Kedves, de nekem nem ez lett a kedvencem. A part kiépítve, zene szól, korzóznak, nyugalom van. Hajókázó emberek mosolyognak rám.

Másnap bevettük a várat, ahol egyébként Batthyány Lajost is fogva tartották anno. Hát, én nem bánnám, ha ma bezárnának oda. Remek kis kulturális tér, izgalmas kiállításokkal. Például a bábszínházról. A szlovének jók benne, mik ki nem derülnek. Aranyos figurák, melyekkel akár mi magunk is eljátszhatunk egy-egy jelenetet. Víz alatti elfolyt arcok, gigászi fasárkány, árnyjáték, van itt minden. És el ne felejtsem, nem kell ám felsétálni a várdombra: egy modern, csupa üveg sikló visz fel oda. Persze, aki gyalogolni szeretne, azt is megteheti, de a sikló este tízig jár, szóval akár naplementelesre is kihasználható.

A múzeumozás mindig lefáraszt, szóval kellett egy kis pihenő. Erre tökéletes a Tivoli park. Pokróc, hápogó kacsák, némi nassolnivaló, hatalmas kártyapartik, így ért minket az utolsó fővárosi napunk. Természetesen muszáj volt kipróbálni a hajókázást, szóval ez volt az első napirendi pontunk. Minden fél órában indul egy járat, a hídon lehet rá jegyet venni. Imádok hajókázni. Aztán eleredt az eső, szóval bementünk a Metelkova kortárs művészeti múzeumba. Modern épület, remek kiállításokkal, a kint szemerkélő eső még megrázóbbá tette a gyakran traumaorientált alkotásokat. A legjobban azok a képek ráztak meg, amelyek az emberi testet ábrázolták vászonként: a fotózott testeken a boszniai háborúban megerőszakolt nők, erőszaktevők és szemtanúk szájából elhangzott mondatok voltak olvashatók. Ez a mostani világesemények tükrében még nagyobbat ütött. Kellett valami, ami kicsit eltereli erről a gondolataimat, mondjuk egy gibanica (a szlovén receptek közt a Vasárnap olvasói is láthatták, ez egy sokrétegű rétes)! Meg is találtuk a helyet, ahol állítólag a legfinomabbat készítik. Túrós, almás, mákos és diós réteg is van benne.

Másnap reggel elindultunk délnyugatra. Irány a tenger, Koper, az igazi nyár.
 

Tengermorajlás

Mindig nagyon szentimentális leszek, ha a tengerről van szó. Amikor viszontlátom a nagy kékséget, egyszerűen elérzékenyülök, egyből szeretném megérinteni, átölelni.

A következő egy hétre Koper lett a főhadiszállásunk. Ez a lenagyobb város a szlovén tengerparton, ide futnak be a vonatok is. Nem is tudnának tovább menni, merthogy nincs tovább sín. Ritkán lát ilyet az ember. Koper nyüzsgő, kedves város, igazi mediterrán hangulattal. Zászlója tökéletesen leírja ezt a helyet: egy mosolygós napocska. A Tito téren (igen, még most is így hívják) esténként koncertek, iszogató emberek. Eljött a kirándulás passzívabb része, az, amelyikbe belefér, hogy egész nap a parton napozzunk, olvassunk, játsszunk, megfigyeljünk másokat, ússzunk a tengerben, sós legyen a bőrünk, és hullámosra száradjon a hajunk.

Na jó, bármennyire idilli is, nem bírok túl sokáig egyhelyben maradni, főleg hogy bejártuk az egész partot. Nem olyan nagy. Voltunk Piranban (kétszer), meg Olaszországba is átmentünk.

Kitérő Piranba

Félóránként járnak buszok a szlovén tengerpart települései közt. Ugyanolyan buszok, mint például a Csallóközben, csak éppen itt végig a tengert nézheti az ember (meg ha kell, a buszsofőr háromszor is megáll, mert valaki szalad a buszra).

Piran az első pillanattól teljesen magával ragadott. Bármelyik irányban indultunk, tengerhez értünk, közben girbegurba kis utcák, hangulatos éttermek. A város kis csücskében áll egy ikonikus világítótorony is, tetejében harang, teraszáról tengeri kilátás. Felmásztunk, megkongattuk a harangot, majd leültünk a teraszra, néztük a vizet, belelestünk a távcsőbe, olyan amerikaiakkal beszélgettünk, akik már jártak Szlovákiában is. Aztán mivel korgott a gyomrunk, indultunk volna ki… Csakhogy az ajtó, amelyen bejöttünk, zárva. Nem értettük. Biztosan itt jöttünk fel? De hisz máshol nem lehet. Klausztrofóbiásként nem volt annyira mindegy. Dörömbölni kezdtünk az ajtón, szerencsére meghallották a szemközti étteremeben ülők. Keresték a jegyárust, de eltűnt, sehol senki, pedig a nyitvatartás szerint ott kellett volna lennie. Nyugtattak, hogy megoldják, közben kérdezték, juttassanak-e fel valahogy vizet. Nagyon rendesek voltak. Végül lett telefonszám az illetékesre, aki olyan 20 perc után meg is érkezett, falfehéren, robogóval, egyenesen Portorožból. Nem bírt elégszer bocsánatot kérni, azt mondta, nem hallott minket, neki meg intézkednie kellett, szóval bezárta az ajtót. A nagy ijedtségre egy kis ajándékot is kaptunk, egy plakátot, a torony zászlójának mintájával. Az a plakát azóta a nappalink falán díszeleg. Arra emlékeztet, hogy ne ess pánikba, a dolgok megoldódnak! Bár remegő végtagokkal, de nevetve hagytam el „zárkámat”, hiszen sokkal rosszabb helyekre is ki(be)zárhattak volna. Aztán a fehérboros kagylók és Piran bejárása teljes mértékben helyretett.

Olaszos pezsgés

Nem csak a közelsége miatt volt kihagyhatatlan célpont Trieszt. Az olaszos pezsgés nagyon szerethető tulajdonság. Itt minden van, amitől egy hely varázslatos lehet: tenger, növények, park, patakocska, pálmafák, kastély… A Miramare kastély pedig mesebeli épület, komolyan. Nem hittem a szememnek, a kristálytiszta víz csak hab a tortán. Egyébként Olaszországnak minden szegletére kíváncsi vagyok, hiszen mindegyiknek megvan a maga bája, mássága. Eddig csak Rómában jártam, ami után meglepett, hogy itt nem csak pasta és pizza kapható mindenhol, hanem van például grillezett tintahal is polentával. Éljen az egymásra hatás!
 

Mindennapi Seafoodunkat add meg

Komolyan gondolom, hogy a tengerparti kirándulást receptre kéne felírni, kötelezővé tenném minden stresszes, zaklatott ember számára, lehet, akkor nem lennének olyan morgósak. Nem csak az éghajlat, a víz miatt, hanem az ételekért is. Frissen fogott tengeri herkentyűk és halak. Ennél több nem kell. Egészséges és finom a mediterrán étrend. Nem volt olyan nap, hogy ne ettem volna valami tengerit. A csúcs egy tengergyümölcseivel megrakott rizottó volt, ebben sok minden nekem is talány maradt, hogy vajon milyen élőlény lehetett korábban, de isteni volt! A vidéknek egyébként a borai is nagyon finomak, a malvázia szőlőből készült fehérbor üdítő, picit édeskés, jól illik a tenger ajándékaihoz.

Aki még nem fedezte fel Szlovéniát, mindenképpen tegye meg, ha teheti! Itt tényleg mindenki megtalálja a számításait. Én is megtaláltam, sőt még többet is.