A régi asztal újra a régi

muhely

Sokan kérdezik, mi hasznosat tud az ember csinálni a kijárási tilalom alatt, ami agytekervényei mellett a fizikumát is megmozgatja picit. A válasz lehet a bútorfelújítás is. Az alábbiakban például egy sokat látott asztal rendbehozásáról lesz szó.

Elemér barátom jelentkezett még a nyáron, újságolván, hogy szert tett egy régi paraszti asztalra, nézzük meg, mit érdemes vele csinálni, egyáltalán megmenthető-e. Századforduló környéki példányról van szó, amely több szempontból is kivételnek számít kortársai közt. A leginkább szembetűnő ritkaságok, hogy a lábait alul összekötő keresztfákat teljesen egyenesre faragták, a legminimálisabb díszítés nélkül. Az ilyen asztalokon általában a keresztfa és a lábak összekapcsolódásánál, valamint a keresztfák összecsapolásának helyére (az X közepe) díszítőelemeket szoktak faragni, például rózsa- vagy levélmotívumot. Itt egyik sincs, ráadásul hiányzik a kompozícióból a paraszti konyhaasztalokra még később is annyira jellemző fiók. Elemér meg is jegyzi, hogy a nagypapája régen mindig az asztal fiókos oldalán ült, és ő vette ki a kést, ha kellett neki, vagy valaki másnak. Szóval ezen nincs fiók, és nincs is arra utaló jel, hogy valaha lett volna.

Célok és döntések

Ahhoz képest, hogy hány ezer ebédet és vacsorát ehettek meg rajta, szépen kibírta az asztal, viszont van néhány betegsége, amelyek mellett sajnos nem tudunk elsiklani. 83 centiméter magas asztalról van szó, vaskos, esztergált lábakkal. Viszont már a súlyán érezni, hogy alaposan szét van száradva (ez pedig azt jelzi, hogy száraz, fűtött helyen tartották, vagy padláson). Anyaga lucfenyő, a szú viszont nem tett benne komolyabb kárt, ez például kimondottan jó jel.

Mi a célunk, kérdezem Elemért. Csináljunk belőle egy strapabíró asztalt, amely akár naponta szolgálhat egy családot? Ez esetben elemcserékre biztosan szükség lesz. Vagy mentsük meg ilyennek, ahogy van, és meglátjuk, meddig bírja? Elemér az utóbbi lehetőség mellett döntött, azért is, mert ez az olcsóbb.

Az asztalunk fedele valahogy lötyög és lejár, ezt egyből vegyük is le, javaslom Elemérnek. Itt egy újabb érdekes megoldásba ütközünk: az asztal lapját két sín segítségével lehet rácsúsztatni a konstrukcióra. Az egyik sín viszont a helyéről némileg levált, és el is van hasadva – ezért lötyögött a fedél. De miért készítettek leszedhető lappal egy asztalt, fiók nélkül, kérdezem Elemért. Arra tippel, hogy a fedél és a lábak közti, bedobozolt részben tartani lehetett valamit, amit nem feltétlenül akartak előszedni túl gyakran.

Ahogy az asztallapot a fűre fektetjük, felfedezzük a szélein a kis környomatokat. Mik ezek a körök, kérdezi Elemér. Mutatom, hogy ezeket a daráló rögzítésekor az asztal puha fenyőfájába nyomódó fémlemezke csinálta, amikor darálás előtt ráerősítették az asztallap szélére. És ahogy látjuk a sok-sok köröcskéből, nem voltak lumpok darálni. Az a szép ezekben a felújítási munkákban, hogy az ember hiába él a 21. században, rá van kényszerítve, hogy egy picit a 19. és a 20. század fordulóján élt emberek fejével gondolkodjon (még akkor is, ha tudja, hogy ez sosem fog igazán sikerülni).

Ha a gép sem segít

Az asztallappal kapcsolatban döntést kellett hozni, ugyanis a 115 x 80 centiméteres lap deszkái vetemedésnek indultak az idők során, és bár az összetételek nem nyíltak szét, a lap hosszanti irányban néhány milliméter mély hullámokat vet. Elektromos gyaluval ezek a hullámok gyorsan és könnyen eltávolíthatók, és visszaállítható az asztallap sima felülete, de esetünkben ettől a megoldástól eltekintettünk, mert a probléma nem annyira zavaró, az asztalt pedig nem mindennapi használatra újítjuk fel. Mindenesetre, ha a gyalulás mellett döntünk, ki kellett volna szednünk a rögzítősínek szögeit, amelyek feje az asztallapba van kalapálva, és tönkretenné a gyalut.

Elemérrel úgy döntöttünk, hogy a sínek stabilizálása és az asztallap repedéseinek, hasadékainak kigittelése mellett mást nem csinálunk, mindössze megtisztítjuk a szennyeződésektől, és beviaszozzuk. Minden szépen lejön majd csiszológéppel, gondoltuk, és bizony tévedtünk. Az asztalon sokáig viaszosvászon abrosz lehetett, mert egy része gyakorlatilag belesült a fenyődeszkákba. Az agresszív sárga ragacsot csiszolólapok sem vitték le – túl járt az eszünkön az említett hullámos vetemedés. Nem maradt más hátra, kézbe fogtuk a smirglit, és fáradságos munkával kidörzsöltük belőle.

A gyengélkedő tartósíneket apró szögekkel visszaerősítettük, az elhasadt részt ragasztóval összefogtuk, az asztallap legnagyobb hasadékait és repedéseit pedig begitteltük. Elemérnek sajnos nem sikerült az asztal színének megfelelő fagittet szereznie, úgyhogy itt-ott sötétebbek a javított részek, de ezt csak mi vesszük észre.

Beteg lábak gyógyítása

A lábak szerkezetileg szintén komoly vizsgálatot igényeltek. A konstrukció az összeszáradt faanyag miatt, ha nem is nyaklott, de mozgott picikét. Szerencsére nem volt akkora a gond, hogy az összetételi réseket fűrészporral kevert faragasztóval és gittel ne lehetett volna betömni, megerősíteni.

A lábakat alul összefogó merevítő keresztfa nem véletlenül volt oly elterjedt megoldás, hiszen esetünkben is bebizonyosodott, hogy többszörösére képes növelni az asztal élettartamát. Enélkül már rég kiesett volna valamelyik lába, és a tűzre rakták volna.

Nagyobb meglepetés volt a felújításnál az egyik láb alsó esztergált gömbje, amelyet gyakorlatilag csak egy drót tartott össze. Ahogy a drótot levágtuk, a gömb szétesett, és nem tartotta már a lábhoz semmi. Ezt óvatosan összecsavaroztuk és ragasztottuk. Ahogy jobban megvizsgáltuk a lábak alsó gömbjeit, láttuk, hogy egy másik gömb gyakorlatilag ki van törve, az esztergált lábak pedig üregesek, bennük farudak vannak, amelyek összefogják a lábakat a felső, dobozolt konstrukcióval, és a keresztfával, valamint a keresztfa alatti gömbökkel. Gyakran előfordul, hogy a lábak legalsó része szét van rothadva, vagy egyéb módon károsodott. Ilyenkor általában csak a pótlás segít, vagyis kell esztergáltatni egy hasonlót (vagy a barkács-áruházban keresni). Esetünkben a lábba hosszanti irányban csúsztatott farudat pótoltuk egy újjal, így a gömb új megerősítést kapott (na és némi ragasztót).

Az asztal felületeit mindenhol portalanítottuk, és helyenként csiszoltuk is, a lakkszerűen összeragadt koszdarabkákat eltávolítandó. Színéhez nem nyúltunk, a századfordulós bútorok flóderozott (lenolajat kevertek össze sárga festékporral, és különböző ecsetekkel és textíliákkal kreáltak belőle mintázatokat) díszítése önmagában is szép, ha megőrződik. Reprodukálni ugyan nem lehetetlenség, esetünkben mégis értelmetlen lett volna. Az asztal tehát használható, jöhet a nyári kerti parti. Hány embert hívunk, kérdezem Elemért. Azt mondja, legalább negyvenet!

A teljes írás a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?