Pihenő

A megtalált kenyér

Első regénye, a Ki téged így szeret után hatvan évvel ismét felidézi fájó gyermekkorát Bruck Edith. Az elveszett kenyér címmel megjelent műve szól a koncentrációs táborokban elszenvedett fájdalmairól és megaláztatásairól és az azt követő évekről is. Arról, hogyan próbált új életet kezdeni Izraelben, miként járta be fél Európát, és miért döntött úgy, hogy Olaszországban marad.
author
Szabó G. László

2022. május 31. 07:55

Vasárnap
Kép Völgyi Vera és B. E. archívuma

Róma gyorsan keblére ölelte, és a legrangosabb irodalmi díjakkal tüntette ki az olasz nyelven publikáló magyar írónőt. Ferenc pápa tavaly tette tiszteletét nála, ő pedig idén látogatta meg a katolikus egyházfőt vatikáni otthonában, a Szent Márta-házban.

Szívélyessége, közvetlensége, energikus hangja első telefonbeszélgetésünk során feltűnt. Hogy kilencvenéves, arra semmi nem utalt. Arra a kérdésre, hogy miért olaszul ír, az a válasza: „Fáj a magyar nyelv. Fájó emlékeket hoz vissza.” Az olasz nyelv a teljes szabadságot jelenti számára. „Semmi emlék, semmi fájdalom!” – mondja. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedek során megkopott volna a magyarnyelv-tudása. Bruck Edith megőrizte azt a kincset, amelyet Tiszakarádon, a szülői házban örökségként kapott. Nem felejt, nem keresi a szavakat. Két és fél órás beszélgetésünk során egyetlen szónak futott neki kétszer, de harmadszorra azt is tisztán ejtette ki. Az emlékezőtehetsége sem halványul. Mindent gondolkodás nélkül, kristálytisztán hoz fel a múlt sötét és hideg kútjából. Haragnak vagy gyűlöletnek a leghalványabb árnyalata sem színezi a hangját. De megbocsátani sem tud az elszenvedett kínokért. Ezt senki ne kérje tőle.

Vasárnap

Elhagyva a Spanyol lépcsőnél cseverésző turisták népes áradatát, a Piazza del Popolo irányába haladva pompás butikok és drága éttermek váltják egymást. Az Örök Város egyik legelegánsabb utcája ez. Itt a ház, amelyben a világszerte ismert írónő lakik.

Keskeny a folyosó a bejárati ajtótól a liftig, de még szűkebb a lift. Fent tudom meg, hogy mindössze harmincöt centiméter széles. Ide kellett bepréselnie magát Ferenc pápának, ami számára sem lehetett könnyű feladat. Sem a be-, sem a kiszállás.

Az ajtóban Olga fogad. Ukrán asszony. Nem az elmúlt hónapokban költözött be Bruck Edith életébe. Risi-vonalon „családi örökség”. Az írónő férje, Nelo Risi (Fernando Risi operatőr és Dino Risi filmrendező fivére) révén ismerkedett meg Olgával, így lett később az ő házvezetőnője, mai életének erős támasza. A bon giorno után máris oroszra váltunk. De ugyanabban a percben már a ház asszonya is ott áll előttem. Csontszínű gyöngysor a nyakában, ugyanolyan színű pulóver, fekete nadrág. Könnyű léptekkel, egyenes tartással vezet be lakása fényes nappalijába.

Hol ült Ferenc pápa? – kérdezem tőle, még mielőtt helyet választanék.

Ott, abban a székben – mutat az ablak irányába. – De jól kipárnáztuk a széket, hogy kényelmesen fel tudjon állni belőle.

Kitől tudta meg, hogy jönni fog? A Vatikánból jelezték?

Van egy vatikáni napilap, az Osservatore Romano. Készült velem egy interjú a lap számára, amely mélyen megérintette Őszentségét, és személyesen akart találkozni velem. Nem probléma, mondta neki a lap igazgatója. „Ide hozom Bruck Edithet.” Mire a pápa: „Maga téved. Én akarok hozzá menni.” Ez még tavaly volt. Február 20-án, délután négykor jönni fog, üzente. Azóta én is voltam nála.

Egyszer csak itt állt a lakása előtt.

Előtte jöttek és átvizsgálták a folyosót, a lépcsőházat, a liftet, a lakást, de mindent rendben találtak. Csak azt nem értem, hogy fért be a pápa a liftbe? Itt volt Dino fia, Marco, az unokahúgom a férjével, plusz Olga és én. Figyelmeztettek, hogy nekem kell ajtót nyitnom, és ha belép a szobába a Szentatya, mindenkinek fel kell állnia. Olga sok finomságot készített, tele volt az asztal. Mielőtt megérkezett volna a vendég, eljátszottuk, mit fogunk csinálni, ha már itt lesz. Gyakoroltunk. Azt is megbeszéltük, ki mit vesz fel, hogyan fogunk köszönni. Mulatságos volt, amit mi itt lerendeztünk, de nagyon élveztük. Amint megláttam az ajtóban a hófehér figuráját, elkezdtem sírni.

Vasárnap

Annyira meghatódott?

Nem tudom. Azóta sem jöttem rá. Életem egyik nagy misztériuma marad. Folytak a könnyeim. Jövünk végig a folyosón egymásba karolva Ő és én, Ő egy kicsit döcögősen, én meg zokogva, és csak azt ismételgette: „Lélegezzen, mélyen lélegezzen!” Azt akarta, hogy nyugodjak meg. Hozott nekem ajándékot. Nagy dobozban egy kis menórát, és egy Talmudot, ami lehet vagy négy kiló. Ő cipelte, nem az, aki a háta mögött jött. Tegye már le, kértem, ne tartsa a kezében!

Hogy szólította meg?

Papa Francesco. De itt senki nem beszélt, csak én, és néha Olga. A többiek hallgattak. Kérdeztem tőle, hol akar ülni? A széken, vagy itt, a mellettem levő fotelben, ahol a férjem ült több mint tíz évig, betegen. „Ott nem!” – mondta. És leült velem szembe, a székbe. Azért jött, hogy bocsánatot kérjen a zsidó mártíroktól a történtek miatt, a holokauszt idején. És hogy meg akarja köszönni a munkámat, mindazt, amit írok, csinálok. De még mielőtt találkoztunk volna, elolvasta a Levél az Istenhez című írásomat az Il Messaggeróban. Azt mondta, nagyon egyet ért a tartalmával. Kérdeztem tőle, hogy vajon mivel ért egyet? De komolyan! Mivel? Én gyerekkorom óta tele vagyok kétséggel (ez volt az a szó, amely nehezen jött Bruck Edith nyelvére) Istennel kapcsolatosan. A végén azt mondta, illetve megsúgta, mert lehajolt hozzám, hogy az Isten folytonos keresés. Jó, hogy ezt mondta. Megnyugodtam.

Mennyi időt töltött itt?

Majdnem két órát.

Második találkozójukra, a Szent Márta-házba hogy jutott el?

Eljött értem a vatikáni lap direttora. Ő vitt el hozzá. Újra megköszönte a tevékenységemet, és adott nekem egy ciklikát. Aláírta, hogy szeretettel, Francesco. Sok mindenről beszéltünk. A Buenos Aires-i rabbiról, akivel öt évig dolgozott, a közös vállalásukról, a szegényekről, a munkámról. Amikor itt volt, akkor is rákérdezett, hogy mit írok. Verseskönyvet, mondtam. Elővettem egy verset, amelyet még nem publikáltam, a Nevelést. Elolvasta és szólt, hogy magával akarja vinni. Amikor a könyv megjelent, én még nem is láttam, a direttor hozta el nekem, hogy a pápa küldi, és arra kér, hogy dedikáljam. Fel is hívott, hogy nagyon tetszik neki. Aztán elutazott Sorrentóba, és onnan is felhívott.

Hogy szólt a telefonba?

Én vagyok, Francesco. Ezt mondta. Nagyon kedves ember. Idén január 27-én voltam nála, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján. Olga boldogan jött velem. Vittünk neki kalácsot. Nem lehet elmondani, nincsenek rá szavak, milyen édes volt. Amikor felálltunk, hogy elköszönünk, azonnal szólt, hogy. „A kalácsot itt hagyjátok!” Mondtam neki, hogy ne kísérjen ki bennünket, nem kell, fel se álljon. Tudom, hogy neki is fáj a térde, mint nekem, nemrég volt mágneses rezonancián, meg fogják műteni neki. Én még nem tudom, hogy az enyémet mikor operálják. Szóval kértem őt, hogy maradjon csak, ne tegye meg azt a hosszú lépcsősort a sok ölelés után. De nem tudtam lebeszélni őt. Megint viccelődött. „Elkísérlek benneteket – mondta –, hogy biztos legyek abban, hogy elmentetek, és nem vittetek el semmit.” Jót nevettünk ezen.

Hány csillag az égen, Római lakás haszonélvezettel, Tranzit, Gyönyörű romlásom…ezek csak a magyarul megjelent könyvei, de a harmincadik regényen is túl van már. Legutóbbi kötete egy hónap alatt hét kiadást élt meg Olaszországban, a pápa látogatása óta már a tizennyolcadik kiadás is napvilágot látott. Franciaországban tíz nap alatt harmincezer példány fogyott el belőle, és már fordítják más nyelvekre is.

A francia kiadó igazgatója felkérte a pápát, hogy készüljön vele egy nagy interjú. Én fogom csinálni. Olasz nyelven a Vatikán fogja kiadni.

A pápai látogatás célja a bocsánatkérés volt. Edith meg tud bocsátani azoknak, akik…

nem! Hatvan éve járom az iskolákat, gyerekekkel beszélgetek. Három kérdés mindenütt elhangzik. A pápa is feltette mind a hármat. Egy: hiszek-e Istenben? Kettő: meg tudok-e bocsátani mindazért, ami történt? Három: gyűlölök-e valakit? Azt feleltem, a gyűlölet engem mérgezne meg elsőként. Én azokat is csak sajnálni tudom, akik a lágerben a meztelen ölembe köptek. Ők váltak embertelenné, nem én. Minél nagyobb kegyetlenséget láttam az emberekben, annál jobban sajnáltam őket. Nem magamat, őket! Hogy hiszek-e Istenben? Ha ezt kérdezik tőlem, úgy érzem, le akarnak mezteleníteni. Nem felelek sosem. Nekem ez valahol nagyon mélyen van. Nem akarok erről beszélni. Mindenki belekeveri Istent abba, ami történt. Hogy Auschwitzban hol volt az Isten? Hagyjuk ezt! Én nem gyűlölök senkit. Azt kérem csak az Istentől, hogy lássak. Hogy ne hagyjon sötétben, és hagyja meg az emlékezőtehetségem. Mert rosszul látok. Olvasni már csak nagyítóval tudok. És a pápának is megmondtam: képtelen vagyok megbocsátani. Ha én megbocsátanék, akkor azok, akik nem jöttek vissza, a milliók nem bocsátanának meg nekem. Egy zsidó csak magának bocsáthat meg.

Ez a rengeteg levél, amelyet két albumban összegyűjtött…

gyerekek írják, iskolások. Rajzokat is küldenek. Az elmúlt négy év küldeményei ezek. Össze fogom rakni a legszebbeket, a legjelentősebbeket, és majd írok hozzájuk, mert ezek a gyerekek, akiket az iskolában rosszul tanítottak, és otthon, a szüleik sem mondtak el nekik semmit, remélhetőleg nem lesznek antiszemiták. Én sok mindent megtanultam már gyerekként. Anyám kék cipőjében mentem iskolába, amit a sár lehúzott a lábamról. Mikor apám először vett nekem gumicsizmát, egy hétig ugráltam örömömben. Nagy boldogság volt. Egyszer húsvétra ruhára való anyagot vettek nekem. Tiszakarádon, az udvaron próbáltam, hogy mindenki lássa. A varrónő mérte rám a ruhát. Használt dolgokat az unokatestvéreim küldtek Ungvárról és Nyíregyházáról. Amíg szegény vagy, minden boldoggá tesz, ami egy kicsit is szükséges, vagy a semminél több. Negyvenkettőben-negyvenháromban sem ebédünk, sem vacsoránk nem volt. Apám vitte a marhákat Sárospatakra, fuvarozott, de nem keresett semmit. Szörnyű idők voltak.

Álmodni szokott még?

Arról, amit élek, látok. Most Ukrajnáról. Boldog vagyok, hogy Olga itt maradt velem. Nagyon jól főz, de nálam nem jobban. A férjemről is gyakran álmodom. Olyankor érzem a kezét a testemen. Volt, hogy felébredtem, és felé fordultam az ágyban. Azt mondtam neki: Csak aludj, nekem fel kell kelnem, dolgom van. De hangosan mondtam. Meg is írtam a könyvet róla. Hagylak aludni. Ez lett a címe. Tudom is, mit válaszolna erre, ha élne. Azóta, hogy megírtam a könyvet, már ritkábban érzem, hogy ott fekszik mellettem, de mindig az ő helyén ébredek. Hét éve minden reggel az ő helyén.

Izraelben is élt egy ideig. 1954-ben telepedett le Olaszországban. Jó döntés volt?

Szeretem Rómát. Az olasz nyelvet is. Első könyvemet magyarul kezdtem el írni, aztán ahogy megtanultam olaszul, újrakezdtem, már ezen a nyelven. Gyerekkoromban, amikor este lefeküdtünk, anyám azzal vigasztalt, ne félj, elmegyünk Palesztinába, ahol mindenki boldog lesz, és szeretni fognak bennünket. Hogy ott lesz a mi hazánk. A végén elaludtam. Csak aztán megérkeztünk Izraelbe, és azt kérdezték tőlünk, milyen értékeket hoztunk? Ez volt a kés a gyomromba. Mit hoztunk? A nővérem szerint anyánk hibája volt a sok illúzió. Nem az övé, mondtam. Én is azt képzeltem, hogy igaz lesz, amit mondott. Hogy megváltozik az életünk, végre boldogok leszünk, befogadnak bennünket, és szeretni fogjuk egymást. De azt sem mondták, hogy jó napot! Nem tudtam, hogy erre csak tíz-tizenöt év múlva kerülhet sor, mert az ország akkor még nem tudott adni semmit. Nekem, gyerekként ugyanarra volt szükségem, mint neki, a három hónapos országnak. Nagyon sokba került ezt megérteni. Megvédeni sem tudtam magam. Ha rám tapostak, nem mondták, hogy pardon. Mindenki könyökölt, irtó agresszív volt. Erős, egészséges fiatalságot akartak nevelni. Kelet-Európában egy ortodox zsidó még a szöget sem tudta beverni a falba. Mindenki imádkozott. Egész nap. Mindent az asszonyok csináltak tíz-tizenkét gyerekkel. Izrael meg azt akarta, hogy ne a fal mellett, nyakadat behúzva, hanem büszkén és egyenesen menj. És én büszkén, egyenesen járok. Nincs már semmi titkom.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/21. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Beňová Sylvia, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szabályozótanácsának a tagja és Élesztős Pál energetikai szakértő, a Szövetség energiaügyi tanácsadója volt az Új Szó-stúdió vendége. A műsorvezető, Czímer Gábor (Fotó: Somogyi Tibor)

Az energiaválságról beszélgettünk az Új Szó-stúdióban

Baleset történt pozsonyban

Megállóba hajtott egy részeg sofőr Pozsonyban, legalább öten meghaltak

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

szélvihar

Riasztást adtak ki szélvihar miatt hétfőre!

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

új szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.