A medence télen

Vasárnap

A medencét hajlamosak vagyunk a nyárral és a pancsolással összekötni. Pedig a medence télen is van. A medence télen ugyanúgy egy kék beton téglatest.

Kék, mert rendre kékre festik, a szélét mintha gyakrabban, a startkockákat is bemázolják, és fehérrel írja rajta, hogy egy vagy kettő vagy három, egészen nyolcig. A medence mélyén is fehérek a csíkok a kék alapon – útmutatás a mélyből. Az egyes és a nyolcas közelében látni még lent két sötétlő négyzetet, lefolyók minden bizonnyal. Valójában ennyi a szembetűnő, mert például a hosszabb oldalfalakon levő vízbevezető nyílások nem feltűnőek. Kicsit leegyszerűsítve tehát a medence egy nagy kék beton téglatest, vízzel megtöltve. Ezen holmi kis évszakok nem nagyon tudnak változtatni. Télen egy nagy buborék is a medence. Ekkor ugyanis sátrat emelnek fölé, amelyet nem váz tart, hanem a levegő, amit egy hatalmas ventilátor pumpál befele megállás nélkül. Feszül a sátor, meg lehet kopogtatni, olyan kemény az anyaga a láthatatlan tartóoszloptól. Felülete barázdált, keresztbe és hosszába is a rögzítés vonalai húzódnak rajta – hátúszók itt előnyben: útmutatás a magasból. De csak télen. Nyáron vakít a nap, sehol a sátor.

A medencénél végső soron csak két évszak van. Nyár: nincs sátor. Tél: van. Az átállás gyors, és általában jól időzített. Ha mégis korábban hűlne le az idő, a víz még tartja a hőmérsékletet, befele menet fagyosnak tűnik, de ha nekilendültél, már nem is olyan hideg, ugye? A medence télen egy visszafogott hely. Egészséges életmódra törekvők kisebb csoportja és még ennyi nyugdíjas ússza a hosszakat. Az edzések valamivel zajosabbak, de ez is egy jórészt szabályozott folyamat, csak semmi eszetlen pancsolás, mint nyári délutánokon. Még hogy bomba? Ugorj csak fejest, addig is gyakorolsz! Esetleg edzés után, ha marad idő, miután a pályák már feltekerve a szárazon (útmutatók a víz felszínén). Télen a pályákat kihúzni is más, holott a folyamat megegyezik a nyárival, de akkor is.

Télen a medence melletti dupla tusból meleg víz folyik. Ez azért nagyon kellemes. Ha nem figyel az edző, akkor lehet tusolgatni. Kár, hogy pont a zuhany mellett van egy óriási nagykapu a sátor falában, és ha ezt nagy ritkán megnyitják, betódul a hideg. Dermesztő, ilyenkor hiába a meleg zuhany, az jár jól, aki a medencében van és tempózgat. A sátor ilyenkor megroskad, kiveszik alóla a támasztékot, kiszökik a kapun. A sátorvonalra koncentráló hátúszó talán kicsit meg is ijed, hirtelen közeledni kezd útmutatóstul a magas. De aztán a ventilátor persze visszafeszíti. Kivéve, ha áramszünet van, mert akkor kevésbé fúj, és nem is olyan meleget. Akkor petyhüdt az egész sátor, a reflektorok is halványabban égnek. De attól még van edzés. Tessék megjegyezni: majd akkor nem lesz, ha kisbalták hullanak az égből.

Az edző nem sokban különbözik nyári változatától, talán több rajta a ruha, de a lényeg, az utasítást adó hangja és a sípjel ugyanaz. Egy fekete síp ez, jellegzetes a hangja, nem olyan, mint a többi edzőé. Ha olyan volna, honnan tudnánk, mikor kell elrugaszkodni? Huszonöt mell, lábbal kraul, aztán kraul, visszafele huszonöt hát aztán delfin. És hasonlók. Síp, indulás. Síp, síp, síp, mindenki elindult. És most rézsút. És most csak sípszóig, aztán visszafordulni, és ha újra szól a síp, ismét fordulj – és így, ameddig kedve tartja. De nem kekeckedés, kínzás, csuklóztatás ez. Az edző jó, nyáron is, télen is, ez alapvetés. Ebben ugyanúgy nincs különbség, mint abban, hogy a medence mindig egy kék beton téglatest, benne vízzel. Belegondolni is borzongató, milyen, ha az edző ugyanilyen állandósággal rossz. Vagy akár váltakozó intenzitással. És mondjuk az eredmények árnyékába bújva megteheti ezt következmény nélkül. Az edző tehát legyen jó évszaktól (sőt medencétől) függetlenül.

Télen a medencében nem úsznak bogártetemek, és nem kell néha lefedni egy részét kék kihúzható ponyvákkal, hogy azok megtartsák a víz hőfokát. Télen vannak zöld szőnyegek is a medence mellett, de attól még kell ám papucs. Télen a kismedence pihen és üresen áll. Négy is van, de mind távolabb és egy kicsit alacsonyabban fekve, a sátornak esélye sincs betakarni őket. Télen hiába magasodik az óriási betonlelátó az egyik oldalon, a tövében a sátor alja, és csak nagy hajcihővel lehetne feljutni – el is lehet feledkezni róla nyárig, meg úgy általában arról, mennyire más olyankor az egész medence (mint intézmény). Télen funkciót kap a forgóajtó, amely egész nyáron csak áll a medence partján, de télen fölé épül a sátor. Télen a medence mellett nincs öltöző, azok kívül rekednek, a néha bennük tanyát verő darazsakkal együtt. Megnyitják azonban a levezető lépcsőt, amely nyáron be van deszkázva, egy titok azok számára, akik csak nyáron járnak ide. Olyan ez a lépcső, mintha rajtra a víz alá merülnénk, csak épp ugye a levegőben merülünk, a medence (mint kék téglatest) mellett. Lábánál is egy forgóajtó, végre ő is működhet, és egyszer csak a benti öltözőknél vagyunk, táskák, kabinok, hajszárítás, persze, ha nem sikerült már a nagy fenti ventilátort kihasználni erre a célra. Télen jégvirágos a bejárati ajtó, és délutáni edzés után sötét van már. Sötétség borítja a leendő új medence betonvázát, amiből aztán úgyse lesz semmi, hiába a hangzatos tervek a sátrazás felszámolására – majd egy kampányhajrában végleg otthagyják a csudába, építenek nulláról egy egészen másikat a város másik felében. És sötét van ilyenkor a kiserdőben is, talán ne arra menjünk már hazafele, még ha idefele erre jöttünk is. Jobb a biztos. Ez a biztos pedig olyan út, amely forgalmas ugyan, de két temető (vagy egy temető két része) szegélyezi. Mindegy, nincs mitől félni, maradjunk ennyiben, ne gondoljunk most arra, hogy a temetőn túli síneken múltkor meggyilkoltak egy lányt, lám, nem a halottaktól kell tartani. Megyünk, haladunk, jól felöltözve, nehogy megfázzunk, de persze épp a hideges séták idején van a legkevesebb baj.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/52. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?