A halandzsadal, amely 50 éve az olasz slágerlisták élére tört

A halandzsadal, amely 50 éve az olasz slágerlisták élére tört

50 éve jelent meg a Prisencolinensinainciusol című olasz dal, mely annak ellenére lepte el a slágerlistákat, hogy szövege teljes egészében halandzsa.

Adriano Celentano egy olasz énekes, dalszövegíró, zeneszerző és filmkészítő, akit gyakran az olasz rock and roll egyik legnagyobb alakjaként emlegetnek. 1972. november 3-án azonban egy szokatlan dallal tűnt fel a slágerlisták élén, mely a Prisencolinensinainciusol címet viselte, és az ‘all right’ kivételével egyetlen értelmes szót sem tartalmazott.

A dalszöveg szándékosan utánozza az amerikai angol hangzását, különösen a rockzenékben. Celentano célja azonban nem az volt, hogy gúnyolja az amerikai énekeseket, akik rá is nagy hatással voltak. Elmondása szerint a dal megírásakor különösen frusztrálta a gondolat, hogy az emberek nem képesek kommunikálni egymással. Írni akart egy dalt, amiben egyesül az amerikai rockzene iránti szeretete, valamint az emberek kölcsönös megértésre való képtelensége.

Más pletykák szerint Celentano csupán azt akarta bizonyítani a halandzsával, hogy az olaszoknak bármilyen zene tetszik, amíg az amerikainak hangzik. Ha tényleg ez volt a célja, akkor sikerrel járt.

(thelocal)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?