Pihenő

Olvasmány: a fattyú

A kora hajnali órán egyhangú intenzitással szakadó hó teljesen elnéptelenítette az utcát. A sarkon túlról váratlanul magányos alak tűnt fel.
author
Vasárnap

2022. január 28. 09:01

Vasárnap
- Shutterstock-felvétel

Összegörnyedve, leszegett fejjel, lassacskán lépegetett, dacolva a zord időjárással. Nekifeszült a szélnek, úgy haladt ismeretlen célja felé. Időről időre megállt, bő kabátját szorosabbra fogta, aztán újra elindult. Néha álltában is hétrét görnyedt, úgy tűnt, mindjárt összeroskad. Azután, valahogy, mégis csak elért a megyei kórház apró házak közül kimagasló, többemeletes épületéhez, s akkor még egyszer nekiveselkedett, hogy a fél tucat lépcsőn felvonszolja magát a kivilágított bejáratig.

A hótól síkos lépcsők azonban ellenálltak. Az alak – akiről még azt sem lehetett tudni, asszony, netán öregember –, megint összébb húzta magát, mint akit ismétlődően a görcs rángat. Végül feladva a hiábavaló küzdelmet, ott, ahol állt, lerogyott a lépcsőre.

Tán a vakszerencse, vagy inkább a jó sorsa akarta úgy, de pillanatokkal később hangosan csikordulva nyílt a bejárati ajtó, és utcára lépett az éjszakás nővér, ki szolgálata leteltével, épp hazafelé indult. Gyakorlott szeme azonnal meglátta a szenvedőt, s egyazon mozdulattal, mellyel kitakarta a kabátot és alá lesett, már lépett is vissza, s bekiáltott a portára: hozzatok gyorsan egy hordágyat!

A cipekedők az előcsarnokba érve le se tették a terhüket, a kabát alól előtárulkozó látvány ugyanis kétséget sem hagyott afelől, az asszony perceken belül szülni fog.

A műtőben aztán megindult az ádáz harc. Nem kérdezte senki, sem az ügyeletes orvos, sem a szülésznő, ki fia, borja a nő – bár iratok és pénz híján nehéz is lett volna bármit igazolnia –, látták a kínlódását, tudták, jön a baba, mindegyik tette hát a dolgát.

Félórába se telt, amikor az előbb még jó sors balsorssá torzult, mert egyiket e világra, a másikat a túlvilágra segítette. Egyszerre mondott egyiknek isten hozottat, a másiknak isten veledet. Ott hagyott az életnek egy csodaszép csecsemőt, s magával vitt egy fiatal, nagybeteg asszonyt, akinek az utolsó gondolata az volt, anyátlan-apátlan gyermekének keressenek jó anyát…

Hogy milyen szép is volt az újszülött! A szülésznő sem tudta megállni, hogy ne dicsérje: – Olyan gyönyörű ez a gyermek, mint egy angyal! Élő hajasbaba! Milyen arányos a kis teste, mintha nem is közönséges ember, egyenesen művész tervezte, formázta volna műremekké!

Az élet azonban folyt tovább. Az orvost a szomszédos műtőbe hívták, ahol egy másik asszony már előző estétől vajúdott. Tudták róla, hosszú évek óta próbálkozott, de sohasem sikerült kihordania a gyermekét, magzatai rendre korán elhaltak. Most úgy látszott, végre szülhet. Testileg rettenetesen szenvedett, de a lelkében titkon annál is nagyobb félelem lapult. Emlékezett, mielőtt megindult a szülés, nem egyszer elmondta, mindenki hallhatta: ha nem jön világra, nem lesz életképes a baba, ő nem éli túl! És ezt el kellett hinni neki.

Az orvos egy idő után már maga is szánta. Döntött, altatásban segítik világra a kicsit, amíg nem késő, egyben az anyát is megkímélik a további fájdalmaktól.

A sors azonban újfent közbeavatkozott. Akinek nem szánt gyermeket ajándékozni, annak nem adja meg, bármennyire vágyik is rá. Az újszülött pár percet élt csupán, de az anya legalább megmaradt. A szülésznő, karján a halott csecsemővel, szinte ledermedt, mint aki azt sem tudja, mitévő legyen. Pedig átélt már nemegyszer hasonló helyzeteket, évtizedek óta gyakorolta a hivatását.

A kórházi személyzet háromtagú, megrendült kis csoportja úgy állt ott, a még magához nem tért, frissen szült anya fölött, mint a sors végrehajtói: minden tőlük függött, és ők mélyen átérezték ezt.

Az orvos előbb a nővérre, majd átellenben a szülésznőre nézett, azután mindhármuk tekintete középre, az üvegfal mögött, kiságyában nyugodtan szuszogó csecsemőre, a halott asszony gyermekére irányult.

Hallgattak, egyik se szólalt meg, mégis, hangtalanul is egyetértettek. Egyetértettek abban, hogy az élő, viruló csecsemőnek gondos, szerető anyára van szüksége, a lassan ébredező fiatalasszonynak pedig gyermek kell, akit pátyolgathat, nevelhet, óvhat és szerethet.

Az éjszakai műszak végeztével majd jelentés készül, hivatalos, teletűzdelve latin szakkifejezésekkel, de a lényege az lesz: a szülészeten hajnalban, szinte egy időben, életképtelen gyermeke világrahozatalát követően elhunyt egy női páciens, egy másik nőbeteg pedig hosszas vajúdás után, altatásban, császármetszéssel egészséges csecsemőt szült.

Évek teltek el, hosszú évek. A valamikori bájos csecsemő kamasszá serdült, majd jóvágású fiatalemberré nőtt. Anyja szemefénye lett, nem tudott olyat tenni, amiért megbüntették volna. Hiszen ő volt ki nem mondottan anyja megmentője, mert ha meg nem születik, az asszony talán már nem él.

A hatalmas szeretet egyenes folyománya volt, hogy mindenben segítették, támogatták, a legjobb iskolákba járatták. Persze, meg is érdemelte. Okos volt, mégis szerény. Ezen kívül a művészetek terén is tehetségesnek mutatkozott. Verseket, élvezetes prózát írt, de még annál is szebben rajzolt és festett. Középiskolás korában ráadásul érdeklődni kezdett a szobrászat iránt, és kiugró tehetségnek bizonyult. Több versenyre benevezett, el is vitte a pálmát, így nem lehetett kérdés, az ország legnívósabb képzőművészeti egyetemére íratták be.

Hogy teljesen az iskolának szentelhesse magát, albérletbe költözött. A tanév első napján nagy kíváncsisággal és még nagyobb elvárásokkal jelent meg eljövendő tanulmányai színhelyén.

Meglepődve tapasztalta, hogy gyülekező diáktársai csodálkozva néznek rá, s volt, aki megállt, és hosszasan szemlélte. Először azt gondolta, megelőzte a híre, tudják, hogy már díjazott munkákat tudhat a magáénak, országos pályázatokon nyert. De mivel senki nem gratulált, ezt elvetette.

Aztán megrettenve gondolt arra, hogy a kinézetével lehet a baj. Nem véletlenül mondta az anyja, fiatal még ahhoz, hogy bajuszt és körszakállat növesszen. Ő azonban, anyjával ellentétben, szentül meg volt győződve róla, hogy kifejezetten jól áll neki. Mintha egyenesen bajusz meg szakáll viselésére lett volna teremtve, már fiatalon is férfias arca.

Végül az első előadás után szóba elegyedett a padtársával, és rákérdezett, mit gondol, miért nézegetik őt olyan feltűnően az iskolatársak? Hamar megkapta a választ: – Nem néztél tükörbe, vagy nem is tudsz róla?! Kiköpött mása vagy a híres szobrász tanárnak. Régen pont ilyen lehetett, mint te, azt mondják, már egész fiatalon bajusza és körszakálla volt.

Csupán hírből ismerte az idős művészt, még fényképet sem látott róla soha. Tudta viszont, hogy nagyra becsült, elismert ember, aki pusztán passzióból ad órákat az egyetemen, egyébként folyamatosan alkot. Nyilvántartják a lexikonok, életrajzi könyv is jelent meg már róla. Hát most majd megismerkedhet vele személyesen, egy-egy vizsga alkalmával…

Gyorsan eltelt az a pár év, a fiú befejezte tanulmányait, kimagaslóan tehetséges, feltörekvő ifjú művészként könyvelték el már szakmai körökben is. Az előadások, na meg a vizsgák alkalmával, egyszer-kétszer valóban megtapasztalta, hogy tényleg hasonlít a híres szobrászra. Ezeknek a külső azonossági jegyeknek azonban nem tulajdonított nagyobb jelentőséget. Néha, amikor vizsgázott, észrevette, a tanár tekintete hosszan elidőzött az ő arcán, és szinte belefeledkezett a nézésébe. Úgy gondolta, csak elmélázhatott, talán valami új alkotás rémlett fel lelki szemei előtt. Magánemberként nem beszéltek, s a művész egy szóval sem tett említést kettejük különös hasonlóságáról.

Aztán eljött a búcsú napja, a búcsúé az iskolától. A diploma átvételét követően állófogadást tartottak, melyre a tanárokat is elvárták. A híres művész meghívását őrá bízták. Nagy szó lenne, ha eljönne, hiszen köztudottan magának való.

Kicsit félve nyitott be a tanáriba, ahol a tanárt egyedül találta. Udvariasan kezdte, megtisztelné-e a csoportjukat azzal, hogy részt vesz a búcsúvacsorán?

A művész nézte a fiút. Most jól szemügyre vehette, mert ez egyszer igazán közel álltak egymáshoz. És akkor újból eszébe jutott, ami a vizsgák alkalmával annyiszor. Ha annak idején azt a szép fiatal modellt, akit a szeretőjévé tett, megköveti és elveszi, amikor terhes lett, most talán neki is ekkora fia van.

Egy leszármazottja, aki örökli a tehetségét. Legalább olyan tehetséges lehetne, mint ez a fiú. De ez itt nem az ő utóda, hiába hasonlít rá. És persze, a valamikori modell is eltűnt. Eleinte kereste, aztán kerestette, mert meggondolta magát, elvette volna mégis.

Most nem lenne egyedül. Mert sohasem házasodott meg, arról a nőről is, alig tudott meg valamit. Csupán annyit sikerült kiderítenie, hogy halott gyermeket – az ő gyermekét – hozott a világra, és meghalt. Egy kórházban halt meg több mint húsz éve...

Kényszerítette magát, hogy belássa, ez itt most csupán érzéki csalódás. A fiú nyájas, okos és tehetséges, és még hasonlít is rá. De neki, még sincs köze hozzá. Ésszel felfogta, de nem nyugodott meg. Különös érzések kerítették hatalmukba. Ez az ifjú ember most befejezte a tanulmányait, és valószínűleg eltűnik a látóköréből, eltűnik örökre. Talán csak a sikerei híre jut majd el hozzá, valamikor. Ha eljut egyáltalán.

És ekkor váratlanul elfogta valami olthatatlan nagy vágy, valami rettenetes szeretetéhség. És ez az érzés arra ösztökélte, hogy megtegye. Ő, a megközelíthetetlen, az érzelmek nélküli, távolságtartó tanár, az elismert művész.

Nem engedheti el csak úgy, mint egy idegent. Nem engedheti el anélkül, hogy valamit ne adjon neki útravalóul. Szigorú, közönyös szavai helyett – mármint, hogy ő nem szokott elmenni ilyen rendezvényekre –, váratlanul megölelte, s pár pillanatig úgy érezte, a saját fiát szorítja magához.

 

Mester Györgyi

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/4. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
čaputová

Čaputová: Az egyszerű emberek szenvedik meg az orosz agressziót

vendéglő

193 ezer állástalan, 87 ezer betöltetlen munkahely

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij: Ki kell űznünk a megszállókat, akik foszforbombával gyilkolják népünket

Komáromi Kulturális Nyár

Eseménydús lesz a nyár Komáromban

új szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

d

KVÍZ: Felismered a híres magyar versek szlovák fordítását?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.