A brit királyi család száz éve

Itt még együtt a királyi a család

Sorozatunk utolsó részében a legismertebb ma élő királynőt és dinasztiát igyekszünk bemutatni.

II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának a királynője, emellett pedig a nemzetközösségi királyságoknak is. Ez tizenöt országot jelent Új-Zélandtól a karibi térségig. II. Erzsébet nemcsak királynő, ő az anglikán egyház feje, a leghosszabb ideig hivatalban lévő brit uralkodó. Történelmet írt.

 

A brit királynőről nehéz olyat írni, amit már ne tudnánk. Szinte fejből ismerjük, ki volt a férje, a gyerekei milyen sorrendben születtek, unokái, dédunokái életét is figyelemmel kíséri a sajtó és az olvasó. Azt érezhetjük, a 95 éves uralkodóról mindent tudunk. De azt hallottuk-e már, hogy magyar felmenője is van az idős királynőnek? Rhédey Klaudia, a 19. századi magyar grófnő házassága révén lett Hohenstein grófnéja. Édesapja majdnem meghiúsította a házasságot, hiszen a legenda szerint kijelentette: neki aztán nem kell olyan vő, aki nem tud magyarul. Hohenstein grófné unokája, Mária királyné, Erzsébet nagyanyja házasodott be a brit királyi családba – Erzsébet harmadik keresztnevét, a Máriát, a nagyanyja tiszteletére kapta.

 

Királyságot a szerelemért

Erzsébet nem született trónörökösnek. Nagybátyja és édesapja is megelőzte az örökösödési sorrendben. Nagybátyja, Eduárd, a fiatal trónörökös volt az, aki a kis hercegnő helyett a figyelem (és a sajtó) középpontjába került. A fiatal és jóképű herceg 42 évesen lett Nagy-Britannia (és a Brit Domíniumok) királya, India hercege. A nép körében egyre népszerűbb lett, leginkább azért, mert szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az udvari protokollt. Trónörökösként kétes hírnevű és férjezett hölgyeknek udvarolt és vallott szerelmet, az ausztrál bennszülötteket visszataszító teremtményeknek nevezte – ezt Európa egyre fasisztább közvéleménye nem ítélte el, Ausztrália annál inkább. Édesapja, V. György király azt szerette volna, ha idősebb fia soha nem kerül a trónra. Félt attól, hogy rövid idő alatt tönkreteszi a monarchiát. Kívánsága majdnem teljesült, ugyanis még abban az évben, hogy király lett Eduárdból, le is mondott a trónról. Azért, hogy feleségül vehesse a Hitler-szimpatizáns, kétszeresen elvált, amerikai Wallis Simpsont. Lemondása és házassága után Eduárd meglátogatta a náci Németországot, és maga is osztotta Hitler egyes nézeteit. Úgy vélték egyes elemzők, ha trónon marad, erős barátság alakulhatott volna ki a két birodalom között. Ez nagyban átrajzolta volna a mostani Európa térképét, történelmét. Eduárd élete végéig Wallis társa maradt, gyermekük nem született.

Eközben Erzsébet a II. világháború alatt lett tizennyolc éves. Más európai uralkodóházakhoz képest a Windsor-ház tagjai nem menekültek el külföldre. Erzsébet még a tizennyolcadik születésnapja előtt, öt hónapra belépett a hadsereg női hadrendjébe. Itt sofőrként és szerelőként szolgált.

 

Erzsébet és Fülöp házassága

A II. világháború nemcsak a békét hozta el Európának, hanem a szerelmet is Erzsébetnek. 1946-ban megkérte a kezét Fülöp, a görög és dán királyi herceg. Fülöp gyermekként nem sokáig élvezhette a hercegi életet, csupán másfél éves volt, amikor családjának menekülnie kellett Görögországból. Az akkori királyt, I. Konstantint, Fülöp nagyapját lemondatták a trónról, elűzték az országból, akárcsak a család többi tagját. Fülöpnek ezzel meg is szűnt a kapcsolata Görögországgal. A család nem tudta feldolgozni a történteket, édesapja alkoholista, édesanyja pedig mentálisan sérült lett. Fülöp párizsi tanulmányai után került a Brit Királyi Haditengerészeti Akadémiára, onnan pedig a II. világháborús csatatérre. Közben már levelezett a fiatal Erzsébettel, akivel 1939-ben találkoztak először, és a lány azonnal bele is szeretett a jóképű hercegbe.

Az eljegyzés hivatalos bejelentésével megvárták Erzsébet 21. születésnapját. Ám ahhoz, hogy az esküvő létrejöhessen, Fülöpnek több áldozatot is kellett hoznia. Le kellett mondania a görög és dán hercegi címéről, meg kellett kapnia a brit állampolgárságot, el kellett hagynia a pravoszláv vallását, és felvenni az anglikánt. Erről később úgy nyilatkozott, hogy „anglikán lettem, de pravoszláv maradtam”. Ráadásul, az esküvőn a nővérei nem vehettek részt, azoknak ugyanis német férjeik voltak. És ez a háború utáni időkben nem volt túl kedvező. Esküvőjüket a BBC rádión közvetítette, világszerte körülbelül 300 millióan követték figyelemmel. Erzsébet szüleinek házasságkötését is szerette volna közvetíteni az akkor féléves brit közszolgálati adó, ám a Westminster Apátság káplánja nem engedélyezte.

Erzsébet és Fülöp házassága alatt a férj mindig másodrangú volt. Ezt nehezen viselte, hiszen a 20. században még az a narratíva élt, hogy a férfi a családfő. A királynő férjeként neki csak a második hely jutott. Ennek ellenére támogató társa volt Erzsébetnek, 97 évesen vonult vissza a nyilvánosságtól, idén áprilisban, 99 évesen hunyt el.

 

A jóságos király

Miután Eduárd lemondott a trónról, öccse, Albert, királyi nevén VI. György vette át a helyét. Uralkodása alatt alakult át a birodalom. Még a harmincas években létrejött egy rendelet, mely szerint az Ausztrália, Kanada, Írország, a Dél-Afrikai Unió, Új-Zéland és Újfundland feletti gyarmati jogokat az országok kérésére eltörlik a britek. Bár az uralkodót továbbra is elfogadják, a brit parlament nem hozhat döntéseket helyettük. Ezzel gyakorlatilag az addigi Brit Birodalom szétesett. A II. világháborút követően a Brit Indiából létrejött India és Pakisztán, később pedig Burma és Palesztina is kivált a Nemzetközösségből.

Albertnek a gyermekkora sem volt egyszerű. Szülei nem nevelték – miért is tették volna, nem volt szokás ez a királyi családban –, ijedős, érzékeny gyerek volt, gyakori gyomorpanaszokkal, dadogott, ami felnőttkoráig megmaradt. Erről egyébként Oscar-díjas film és szándarab is készült, A király beszéde címen.

Nagyon rossz állapotban kapta meg a monarchiát. A munkás-, a köztársaságpártiakkal és a Hitler-szimpatizánsokkal is szembe kellett néznie, ezeknek közös pontja a királygyűlölet volt. VI. Györgynek mégis sikerült megmentenie az örökségét.

Galéria

Károly nőügyei

György 1952-ben halt meg, ekkor került a fiatal Erzsébet a trónra. Huszonhat éves volt, két gyermek édesanyja. Felkészítették erre a pillanatra, és lelkiismeretesen a koronát szolgálta, az első naptól kezdve. Minden más másodlagos lett, a családja is.

Erzsébet első gyermeke, Károly, a brit korona várományosa. A 72 éves herceget talán nem is kell bemutatni, munkássága mellett csak a botrányai nagyobbak. Egész életében próbált megfelelni a királyi protokollnak, kisebb-nagyobb sikerrel. A nép néha imádta, máskor utálta, köztes állapot nem létezett. Aranyifjúként a legjobb partinak számított, minden hajadon álma lett. Károly ki is használta a róla alkotott képet, nagyon sok barátnője volt. Ezek közül az egyik Kamilla, akiben hamar megtalálta az igazit. Ő volt az, aki mellett önmaga lehetett, ám a palota nem díjazta a herceg választását. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a szerelmeseket elválasszák egymástól. Kamilla férjhez ment, Károlynak is hozzá illő házastársat kellett választania. Ekkor került a képbe Diána, a fiatal és naiv jelölt. Hamar beleszeretett a hercegbe, a családi nyomás miatt – miszerint csakis arisztokrata, protestáns lányt vehet feleségül – Károly oltárhoz vezette. Ezt körülbelül egymilliárdan követték a televízión keresztül. A házasságuk az elején még boldognak tűnt, de hamar megromlott. Károly nem szakította meg a kapcsolatot Kamillával, Diána pedig nem tudta ezt feldolgozni. Étkezési zavarokkal és depresszióval küzdött, a kilencvenes években pedig bejelentette, hogy visszavonul a nyilvánosság elől.

 

Diána és Kamilla

Diána sok fejfájást okozott a királyi udvarnak. Viharos házasságát a sajtó nyomon követte, ahogy Károly és Kamilla, valamint Diána és lovasoktatója kapcsolatát is. Egy idő után már alig mutatkozott együtt a házaspár. Bár az udvar mindig is ellenezte a válást, Diána nem riadt meg ettől az akadálytól. Tudta, boldog csak akkor lehet, ha szakít a túl sok szabályt lefektető udvarral. A kilencvenes években nyíltan beszélt a sajtónak a házasságáról, magánéletéről, az udvarról. Egy év múlva pedig beadta a válást. Talán, ha nem teregeti ki a királyi szennyest, sose egyeznek ebbe bele.

A válás után is a sajtó kedvence maradt Diána, a bánatos szemű, jó szívű, lázadó hercegnő minden lépését figyelték. Tragikus halálához is ez vezetett, a paparazzók agresszív nyomulása, és az emiatt bekövetkezett autóbaleset. Bár már nem volt hivatalosan a királyi család tagja, a közvélemény annyira szerette, siratta, hogy mégis walesi hercegnéhez méltó temetést kapott.

Közben Kamilla, Károly szeretője is elvált, ám hivatalosan nem mutatkoztak együtt. Csupán 2005-ben jegyezték el egymást, és még abban az évben össze is házasodtak. A szertartáson a királynő és a férje, Fülöp nem vettek részt, mert az anglikán egyház nem támogatja az elváltak házasságát. Diána rajongóinak többsége nem szereti Kamillát, őt okolják a néhai hercegné házasságának felbomlásáért és így haláláért is. Kamilla azonban tiszteletben tartja Diána emlékét. Nem használja a walesi hercegné címet, holott megilletné. Érdekesség, hogy Károly ükapja, VII. Eduárd király egyik szeretője, Alice Keppel Kamilla dédanyja volt.

Galéria

Vilmos, a kötelességtudó

Kamillának és Károlynak nem született gyermeke, Diánának és Károlynak viszont van két fia. Vilmos herceg és Henrik herceg. Vilmos egy évvel szülei házassága után született, jelenleg az Egyesült Királyság trónöröklési rendjében a második helyen áll. Vilmos nagyon hasonlít édesanyjára, akivel szoros kapcsolata volt. Ő is sokat jótékonykodik, szerényen és szeretettel fordul a nép felé. 29 éves volt, amikor összeházasodtak Kate Middletonnal. Diána esetéből semmit nem tanulva a sajtó szinte zaklatta őket, kapcsolatuk élénk figyelmet kapott. Többször kérték a bulvárújságírókat, hogy hagyjanak egy kis teret nekik, gyakran sikertelenül. A királyi esküvő is hatalmas médiafigyelmet kapott, körülbelül kétmilliárdan követték. Ez az esküvő tíz éve volt, azóta három gyermekük született, György, Sarolta és Lajos.

 

Henrik, a lázadó

Károly herceg kisebbik fia, Henrik, akit ma leginkább az udvarral való harcairól ismerhetünk. Henrik igazi lázadó. Kamaszként rajtakapták, amint füves cigarettát szívott és alkoholt fogyasztott, gyakran tett diplomáciai szempontból is illetlen megjegyzéseket más nemzetiségűekre, az udvari protokollt sokszor nem vette figyelembe. Amint egy-egy botránya kitudódott és felháborodást keltett, hivatalosan is bocsánatot kért. Henrik feleséget sem épp az udvari elvárások szerint választott. Meghan Markle, az amerikai színésznő elvált asszony, édesanyja afroamerikai, ezzel máris elérte azt, hogy a királyi család számára ne legyen megfelelő jelölt. Henrik kitartott mellette, eljegyezte, és három évvel ezelőtt össze is házasodtak. Henrik herceg és Megán hercegné házasságban telt évei is meglehetősen mozgalmasra sikeredtek. Egy évvel később megszületett fiuk, Archie, aki születése jogán brit és amerikai állampolgár is, néhány hete pedig lányukkal, Lilibettel bővült a család. Ám nemcsak gyermekáldás volt a királyi családban. Henrik és Megán Amerikába költözött, szakítottak a királyi családdal, és új életet kezdtek. Szinte minden héten megosztanak egy-egy szaftos sztorit arról, mi mindent éltek át a palotában. A brit királyi család értetlenül és tehetetlenül áll a helyzet előtt, igyekeznek minél inkább elhatárolódni Henrikéktől, ezzel is védve a monarchiát.

Galéria

Az élő történelem

A királynő idén volt 95 éves, ám nem pihenhet meg, nem vonul vissza. Életét a koronának szánta, és ehhez tartja is magát. Négy gyermeket szült, Károlyt, Annát, Andrást és Eduárdot, nyolc unokája, és tizenegy dédunokája van. Számos botrányt el kellett viselnie, háborúk dúltak uralkodása alatt. Találkozott a katolikus egyház fejével, II. János Pál pápával, igyekezett számos történelmi sérelmet jóvá tenni nemcsak egyházi, hanem politikai szinten is. Uralkodása alatt Nagy-Britanniának tizenöt miniszterelnöke volt (eddig), Winston Churchilltől Margaret Thatcheren át egészen Boris Johnsonig. Több ország államfője, egyedüliként a világon. Ő Nagy-Britannia leghosszabb ideje hivatalban lévő uralkodója. Maga az élő történelem.

Kép TASR, Shutterstock

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/25. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?