91 éves Rita Moreno EGOT-nyertes színésznő

91 éves Rita Moreno EGOT-nyertes színésznő

91. születésnapját ünnepli Rita Moreno, az eredeti West Side Story sztárja, aki a populáris kultúra számtalan színterén megfordult.

Rita Moreno Puerto Ricó-i származású, amerikai színésznő, énekes és táncos 1931. december 11-én született Humacaóban. Szülei válása után New Yorkba költözött anyjával, ahol táncórákat kezdett venni, valamint szinkronmunkákat vállalt. 13 évesen szerepelt először Broadway-darabban, a soron következő években pedig filmszerepeket is kapott. A casting során azonban rendszerint sztereotipikus kisebbségi szerepeket adtak neki.

1961-ben professzionális frusztrációi, valamint Marlon Brandóval való viharos kapcsolata miatt öngyilkosságot kísérelt meg, ám még ugyanebben az évben világhírre tett szert a West Side Story című musical energikus, pimasz Anitájaként.

A szerepéért Oscar-díjjal jutalmazták, és bár komolyabb filmszerepei ezt követően nem igazán akadtak, elég színpadi és televíziós megjelenése volt ahhoz, hogy idővel EGOT-nyertessé váljon. Ez azt jelenti, hogy minden fontosabb amerikai, szórakoztatóipari díjat legalább egyszer megnyert; tehát Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat is.

Moreno legutóbb Steven Spielberg West Side Story-adaptációjában is feltűnt, bár ezúttal nem Anita szerepében.

(britannica)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!