85 éves Törőcsik Mari: „Már nem mondja magáról, hogy masszív csaj vagyok”

Ma, november 23-án 85 éves Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze. Egy éve jártunk nála vendégségben, akkor azt írtuk róla: fogytán az ereje, időközben elbúcsúzott a színháztól.

A színháztól már elbúcsúztam. Sokáig reménykedtem abban, hogy játszani fogok még a Nemzetiben. Hát nem. Vége. Befejeztem. Ez is elmúlt, mint sok minden más. De ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad. Szerettem nagyon, ha megtapsoltak. De vigyáznom kell, nehogy hörghurutot kapjak. A tüdőgyulladás nekem a véget jelentené. 

Ezt nyilatkozta nemrégiben a Best Magazinnak adott interjúban Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A magyar kulturális élet legtöbbet díjazott művésze.

A neves színművésznő ma ünnepli 85. születésnapját. Kollégánk, Szabó G. László tavaly decemberben járt nála vendégségben:

Már nem mondja magáról, hogy masszív csaj vagyok. Fogytán az ereje. Néha úgy érzi, alig van. Máskor meg igen. De olyankor sem dalol örömében, csak éppen jobban élvezi a napot. Könnyebben mozog, jobban engedelmeskedik a keze. A bal. Mert a jobb több mint tíz éve nem hallgat rá. Engedetlen. Csak van. Velemi házát ritkán hagyja el. Az udvarra legfeljebb kinéz. Az ablakon. Szeretett diófája alatt alig ült a nyáron. Inkább bent, az utcára néző, hűvös szobában. 

Akkor arról adtunk hírt, hogy mérhetetlen emberi tartás, óriási lélekerő, áradó szeretet jellemzi. Szabó G. László azt írta, ha fizikálisan nincs is túl jó állapotban, szellemileg teljesen rendben van. És már akkor tudta: „Pályája lezárult. Végérvényesen. Játszani már csak a szív tud. A test nem.”

A teljes szöveg itt olvasható:

Kapcsolódó cikkünk

Erős szívvel

 

Törőcsik Mari azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is.

Kapcsolódó cikkünk

 

Boldog születésnapot kívánunk a művésznőnek!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?