54 éves Brendan Fraser közkedvelt hollywoodi színész

54 éves Brendan Fraser közkedvelt hollywoodi színész

Ma ünnepli 54. születésnapját Brendan Fraser, a Múmia-filmek egykori sztárja, akit hamarosan Darren Aronofsky új filmjében láthatunk a nagyvásznon.

Brendan Fraser hollywoodi színész 1968. december 3-án született Indiana államban. Népszerűségét leginkább közkedvelt közönségfilmes szerepeinek köszönheti, melyek közül az első Az őserdő hőse című Tarzan-paródia volt. Fraser ezután a Múmia-filmek sztárjaként tett szert világszintű hírnévre, és egy ideig főként akció- és kalandszerepeket vállalt. Feltűnt például az előszereplős Loony Tunes-filmben, de az Utazás a Föld középpontja felé című kalandfilmben is főszerepet kapott. Fraser ismertté és kedveltté vált a nézők körében, és még maga Leonardo DiCaprio is méltatta a színész jellemét, mondván, ő volt az egyetlen, aki a karrierje kezdetén sem kezelte gyerekként.

Fraser saját karrierje egy ideig mellékvágányra került, miután a színész depresszióba esett. Ez többek közt válásának, anyja halálának, a forgatásai során szerzett sérüléseinek volt köszönhető, valamint egy igencsak komoly, szexuáliszaklatás-vádnak, melyet Philip Berk, a Hollywood Foreign Press Association korabeli elnöke ellen emelt. Az utóbbi években azonban Fraser ismét elkezdett népszerű rendezők oldalán dolgozni, legközelebb pedig Darren Aronofsky A bálna című filmjének főszerepében láthatjuk, mely alakítását a szakma eddig egyöntetűen dícséri, és akár Oscar-esélyes is lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!