5 tipp, hogy professzionális legyél

vasarnap

Olyan világ van, hogy megkövetelik az embertől a professzionális hozzáállást, mind emberileg, mind szakmailag. Az alábbi tippek segítségével ezt a nehéz elvárást is könnyűszerrel teljesíteni tudjuk.

1. Soha ne mondj nemet. A professzionalitás rögös útján elöl járó személyek egyik titka, hogy sosem mondanak nemet. Ha valamit elfogadhatatlannak tartanak, nem azt mondják, hogy „nem, semmiképp”, hanem hogy „egyelőre kis esélyét látom, úgyhogy beszéljünk majd még róla”, vagy azt, hogy „kössünk kompromisszumot: én elfogadom, hogy te ezt szeretnéd, viszont a megvalósítás időpontjának meghatározásának jogát fenntartom a magam számára”. Magyarul ez azt jelenti, hogy határozatlan időre kitolhatjuk a ránk kényszerített cselekvés időpontját.

2. Soha ne mondj igent. Egyszerűen igent mondani túl egyszerű, és a munkatársaid azt fogják gondolni, hogy valamit jobban tudtak, mint te, illetve nélküled is képesek boldogulni. Igen helyett mindig mondj valami olyat, hogy „rendben, ha úgy érzed, hogy ez jó, akkor legyen így, viszont annyit kérnék tőled még ennek kapcsán, hogy...”. Ezzel két legyet ütsz egy csapásra, hiszen úgy kapsz szívességet, mintha eleve neked tartoztak volna, másrészt a jövőben kevesebb hasonló kérdéssel keresnek majd meg, így több időd marad hírportálok böngészésére, vagy a nyári kirándulás szervezésére.

3. Ne mondd, hogy nem tudod. A sikeres emberek egyik fő ismérve, hogy soha semmire nem mondják, hogy nem tudják, vagy nem értenek hozzá. Nevezik ezt helyenként egészséges önbizalomnak is, viszont ennek a fordítottja igaz. Képzeljük csak el, mi történne, ha soha nem vezettünk autót vagy helikoptert, mégis azt próbáljuk elhitetni a többiekkel, hogy tudunk. Vagy valaki ránk bízza a vaddisznógulyás elkészítését, mi pedig professzionálisnak akarunk látszani, és elrontjuk. Ilyenkor segítséget kell hívni, és azt mondani, hogy mi is meg tudtuk volna csinálni, de épp egy váratlan ügyben kell telefonálnunk a külföldi részvényesekkel.

4. Tiszteld mások idejét. Az idő pénz, a pénz pedig nem boldogít. Sokszor még az sem, amit veszünk rajta. Legjobb tehát cserekereskedelemmel helyettesíteni. Manapság viszont egyre kevesebb az emberek ideje, úgyhogy ha valakitől valamit szeretnénk, ne fárasszuk feleslegesen hosszú mondatokkal. Tömören és röviden közöljük, kik vagyunk, és mit akarunk. Ha mégis hosszú mondatokra vágyik a tisztelt címzett, majd előveszi Az ellenállás melankóliája című regényt, és belátja, hogy a világban úgyis minden erőfeszítés hiábavaló.

5. Egyszerre egy dolgot csinálj. Sokan szeretnek dicsekedni azzal, hogy egyszerre több dolgot is képesek csinálni. Sok esetben viszont ezzel csak azt próbálják elfedni, hogy rendesen egyet sem. Minél többfelé oszlik a figyelmünk, annál gyengébb a végeredmény. Aki nem hiszi, könnyen le is tesztelheti. Amikor csörög a telefonja, gyorsan harapjon egy nagyot a szalámis zsemléjébe, majd mondja bele a kagylóba, hogy „rendszeres jóváírások fedezete melletti folyószámlahitel esetén a felhasználható hitelkeret legalább 75 000 Ft, de legfeljebb 2 millió Ft lehet a fizetési számla típusától függően.” Ha megértik, amit mondott, mi írtunk hülyeséget.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/26. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?