5 tipp, ha te is vérszemet kaptál

Vasárnap

Egyre többen mondják, hogy szégyen, nem szégyen, be kell vallaniuk, hogy vérszemet kaptak, és ha már megkapták, úgy érzik, addig kell ütniük a vasat, amíg meleg. Nekik szólnak a következő tippek, meg mindenkinek, aki várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön.

1. Köszönd meg. Ha valamit kapunk, illik megköszönni. A vérszem sem lehet kivétel. A köszönet kifejezésének módját viszont megválaszthatjuk magunk. Betelefonálhatunk például a Forrás rádió kívánságműsorába, és elmondhatjuk, hogy a Bonita című dalt kérnénk a Fiestától, különös tekintettel arra a sorra, hogy „tudod jól, hogy a tiéd a szívem, hiszen a szemeidben ott van Mexikó.” Mást nem is kell mondani, majd a műsorvezető kiegészíti azzal, hogy maradjanak velünk, hiszen hamarosan folytatjuk, meg ilyenek.

2. Állítsd le magad. Na, ez a legnehezebb. Aki ugyanis vérszemet kapott, elég nehezen tudja fékezni magát. Megy, mint akit az ág is húzza, keresztül tűzön és vízen, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Az ilyeneknek általában beszélhetünk, akár a jéerdés lónak. Ráadásul, ha magunkat kell lefékeznünk, egyetlen segítőnk marad, a közegellenállás.

3. Nézz vele szembe. Nincs könnyű dolga annak sem, aki a saját (vér)szemével szeretne szembenézni. Az evolúció az élőlényeket úgy formálta, hogy szemeik ne fordulhassanak egymás felé. Mi, emberek még csak-csak megoldjuk, hogy egymás felé fordítjuk a szemeinket, ezt hívják bandzsításnak. A madarak vagy a halak viszont képtelenek erre, mert a szemeik sokkal távolabb vannak egymástól. Akinek nem tetszik, panaszkodjon Darwin Károlynál. Vagy Verne Gyulánál.

4. Írjál róla verset. Ez a legkönnyebb módszer, ráadásul azonnal hat. Figyeljünk azonban, hogy ne tekintsük alkotásunk azonnal véglegesnek, hanem adjunk neki némi időt, hogy összeérjenek a sorok. Néhány hét vagy hónap után sokkal nagyobbat üt, mi pedig közben lenyugszunk.

Orrom répa, szemem vér,

Minden ember célba ér.

Ki előre, ki hátra,

Ezért jöttünk világra.

Tévedtünk is… ki bánja.
 

5. Add tovább. Már a néphagyomány is ismerte ezt a gyógymódot: ha bajunk van, vagy bánatunk, le kell tenni egy fa tövébe, esetleg átadni másnak. Mint egy csomagot. Hisz jobb adni, mint kapni. Nem ide tartozik, de egy Londonban élő magyar lánynak egyszer megdöglött a cicája. Nem tudott vele mit kezdeni, becipzározta egy régebbi laptoptáskába, és elindult a városba, hogy majd valahol leteszi. Mire megállította őt egy suhanc, hogy tüzet kérjen, vagy útba igazítást. A lány a táskát maga elé tette, hogy segíthessen. Mire a suhanc villámgyorsan felkapta, és elszaladt vele. Vajon mire gondolhatott, amikor kicipzározta?

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?