5 tipp, ha nem utazunk sehova

Vasárnap

Idén nyáron sem ajánlott még utazni, ennek ellenére vannak jó páran, akik nekivágnak a nagyvilágnak. Ha mi nem vagyunk közöttük, de úgy érezzük, a pihenést mi is megérdemeljük, nem kell aggódni. Otthon is legalább olyan jól ki tudunk kapcsolódni, mint a világ bármely pontján.

1. Túrázzunk

Ha aktívabb pihenésre vágyunk, túrázzunk egy jót. Hiszen, ha külföldre utazunk, akkor sem csak a hotelszobában kuksolunk, igaz? Válasszunk olyan túraútvonalat, amelyet könnyen el tudunk végezni, és ha lehet, ne vágjunk neki egyedül. Soha nem tudhatjuk, mikor szorulunk segítségre, olyankor bizony jó, ha van mellettünk valaki.


2. Pihenjünk otthon

A túra után azért pihenjünk egyet. Legyen legalább egy – de ha lehet, akkor még több – olyan nap a nyáron, amikor ki sem tesszük a lábunkat otthonról. Amikor egész nap csak pihenünk, olvasunk, filmezünk, esetleg napozunk. A házimunka is megvár, pihennie pedig mindenkinek kell!


3. Grillezzünk

Rendezzünk egy grillpartit, hiszen társaságban sokkal jobban telnek a napjaink. Hívjuk meg rokonainkat, barátainkat, ám figyeljünk oda az egészségügyi előírásokra. Így aztán önfeledten szórakozhatunk, már-már úgy érezhetjük magunkat, mint a koronavírus-járvány előtti időkben.


4. Ússzunk egyet

A nyári szabadság része az úszás. Ki tengerben teheti ezt meg, ki termálfürdőben, más meg esetleg tónál. Úszáskor mindig figyeljünk oda, hogy milyen helyet választunk, csakis oda menjünk, ahol 100%-os biztonságban érezhetjük magunkat, szeretteinket.


5. Olvassunk

És ami semmiképp sem hiányozhat a nyári pihenésből: az olvasás. Ilyenkor az is a kezébe vesz egy-egy könyvet, aki az év többi részében nem teszi – mi azért ne csak nyáron olvassunk –, válasszunk egy jó olvasmányt, szerezzük be a legújabb Vasárnapot, dőljünk hátra, és élvezzük a pihenést!

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/30. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?