Pihenő

5 tipp, ha nem találkoztunk a pápával

Az elmúlt hét talán legnagyobb híre az volt, hogy a Szentatya Szlovákiába látogatott. Sok katolikus hívőt megmozgatott, de a lakosság többsége mégsem tudott részt venni az eseményeken. Mit tehetünk akkor, ha mi is lemaradtunk Ferenc pápa szlovákiai látogatásáról?
Mayer-Ázsoth Réka

2021. szeptember 23. 08:30

Vasárnap
Kép Somogyi Tibor

1. Nézzük a tévében

A magyarországi látogatást a magyar, a szlovákiait pedig a szlovák tévé is közvetítette. Ha az élő közvetítésekről is lemaradtunk, nézzük vissza az adásokat. Sőt, ezeket akár többször is megnézhetjük, ráadásul a szobánkat sem kell elhagyni ahhoz, hogy megtudjuk, milyen volt a pápalátogatás.


2. Utazzunk el a Vatikánba

Ha mégis élőben szeretnénk látni, nincs más megoldás, el kell utazni hozzá. Nem mindegy azonban, hogy mikor megyünk, hiszen Őszentsége nem mindig járul a hívek elé. Nézzük meg, mikor van alkalmunk arra, hogy láthassuk (például nagypénteken a Szent Péter téren tartott keresztút alkalmával, de még idén november 21-én, Krisztus Király vasárnapján a virágvasárnap elmaradt Ifjúsági Világtalálkozón), és ahhoz időzítsük a vatikáni látogatást. Ha pedig már ott járunk, nézzük meg Rómát is.


3. Imádkozzunk

Nagy dolog, hogy ide látogatott a pápa, de az Istennel való személyes kapcsolatunk mégiscsak fontosabb. Éppen ezért ne feledkezzünk meg az Istennel való beszélgetésről, vagyis az imádkozásról. Így még közelebb kerülünk hozzá, mint egy pápai látogatás során.


4. Menjünk el templomba

Ha az ima nem elég, és szeretnénk az egyházi közösséget átélni, menjünk el templomba. Legyen ez egy olyan templom, ahol még nem jártunk, így újfajta ismeretekkel gazdagodhatunk. Természetesen a régi, megszokott templomunkról se feledkezzünk el, ha tehetjük, látogassuk rendszeresen.


5. Olvassunk

A Bibliát, a Szentatya szavait. Így őt is, Istent is sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz, már-már olyan lesz, mintha mi is részt vettünk volna a lelki gyakorlatokon. És lehet, szerencsésebb időkben ismét eljön hozzánk Ferenc pápa, amikor talán nekünk is lesz alkalmunk őt élőben hallgatni, látni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/38. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bevásárlás illusztráció

Tényleg olcsóbb a bevásárlás Ausztriában?

Boris Kollár

Kollár: ha a régiók jóváhagyják a kórházreformot, a Sme rodina megszavazza

Emma Čaputová

Az elnök asszony lánya a modellszakértők szemével

a

A hivatali érintkezés nyelve a dél-szlovákiai önkormányzati hivatalokban

v

Kiszorítanák a busát, már bármennyi kifogható

v

Valentine Ligny 115 éves

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.